A kiképzés

Keresés az archívumban

Helyszín
Mű szerzője és címe:

Majdnem félszázad távlatából visszatekintve, annak az 1914. évnek augusztusában és csodálatosan szép őszében egy valójából kiforgatott embernek látom magam. A felelőtlenség mámora fogott el. Megszűntem komoly dolgokkal foglalkozni, hiszen nem tudhattam, túlélem-e a háborút, a siralomház pedig nem alkalmas hely a művelődésre.

Hajnalban sarkantyút pengetve, lovaglópálcámmal csizmám szárát verdesve, lovaskatonához illő, szétvetett járással kilépkedtem a laktanyába, hogy ott hadfivá képezzenek ki. Elsőben lovagoltunk két órán [longe-on] körbe-körbe, barátságtalan lovakon, és ugráló gyomorral hallgattuk a lovaglótanár tömör megállapításait, melyeknek legszelídebbje szerint úgy ülünk a lovon, mint majom a köszörűkövön. Utána a nyeregtől feltörtek szenvedő lépteivel a kantinba mehettünk éhünk és szomjunk csillapítására és a harctéri hírek szakszerű megbeszélésére. A délutáni elméleti és gyakorlati kiképzés után kirajzottunk a laktanyából, mint a játékkatonák a skatulyából, hogy élvezzük a „halálraszántak"-nak – főleg a lányok részéről – kijáró csodálatot. Ez az odaadó és olvadó vonzódás hozzánk csak fokozódott, amikor a Déli pályaudvarra befutottak az első vöröskeresztes vonatok a szerb harctérről, és az állomás előtt felsorakoztak a hordágyak, rajtuk a viaszsárga sebesültek. A mankók koppanása, a bepólyált fejek és felkötött karok, a jodoform émelyítő szaga és a várakozó tömegre nehezedő bénult csönd összeszorították a bensőnket, de a női szíveket is, melyeket aztán mi, a hasonló sors fenyegetettjei, igyekeztünk megvigasztalni.

A háború a hejehujázó, zászlókat lobogtató és hazug szólamokat hangoztató kezdet után mind komorabbá vált. Az első sikerek után szeptember 3-án az oroszok beveszik Lemberget, szeptember 16-án körülzárják Przemysl várát – és október 4-én már Máramarossziget is a kezükben van. Koblic kapitány most már lázasan készül, hogy első hívásra útnak indulhasson a pótüteggel. Minden reggel ott nyargalászunk a Bécsi-domb alján az ágyúinkkal és gyakoroljuk eljövendő szerepünket a világtörténelemben.

Október közepén Koblic kapitány ünnepélyesen közölte az önkéntes osztaggal, hogy az ezredtől kapott engedély alapján hat önkéntest is kivihet az első pótüteggel a „becsület mezejére”. Nosza, lépjen elő, aki erre a kitüntetésre méltónak érzi magát! Rövid tétovázás után néhányan kiléptek, köztük (a hiúság alattomos rúgására) én is. Megtettem a végzetes két lépést, mert nem volt bátorságom ahhoz, hogy gyáva legyek, mint a többség. Így lettem „önkéntesből" valódi harctéri önkéntes, aki belenyúlt a Sors küllőibe.

Mi nyolcan valami vizsgafélét tettünk le és megkaptuk a címzetes káplár két selyemcsillagát és az ígéretet, hogy a harctéren hamarabb leszünk tisztek, mint az itthon maradó társak, akiknek először Pozsonyban végig kell járniuk a tiszti iskolát.

Édesanyám kötőtűi mind szorgalmasabban táncoltak azokban a késő októberi mézfényű napokban. Gyapjúharisnyákat kötött, meg térdmelegítőt, sálat, – meleg páncélt az orosz tél hidege ellen. Szívesen nyúzta volna véresre az ujjait, ha az orosz golyók ellen is tudott volna valamit kötni! Riadt szemmel várt haza mindennap a kaszárnyából. Megjött az indulási parancs? – kérdezte reszkető pillantása, és boldogan rakta elém kedvenc ételeimet, ha megnyugtattam, hogy nem, nem érkezett meg.

Október 31-én aztán megjött a parancs, hogy a pótüteg haladéktalanul induljon. Bevagonírozás délután egykor a Déli-pályaudvaron.

Amikor már nyolc órakor megzörrent a kulcsom a kapuban, anyám szemét elöntötte a könny. Szótlanul levetettem az extrauniformist és felvettem az átalakított [aeráris] mundért, a harctéri csizmát és a feketére futtatott kardot.

Nem éreztem semmiféle magasztos hősi érzést, csak rengeteg szenvedésnek borzongató előszelét. Néztem az ágyamat, a zongorámat, néztem a hallgatag ebédnél szüleim és testvéreim arcát és magam sem értettem, hogy honnan jön az erő a búcsú elviselésére.

vezetőszár, futószár

hétköznapi, kincstári

A bejegyzés létrehozása: 2015. augusztus 3.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.