Az anyai ág szőke és kékszemű. Gyökerei hamar eltűnnek a századok homokjában.
1829-ben, szeptember 19-én, az Alsauból származó Flasch József – Flasch Mátyás és neje, Anna fia – csizmakészítő, Oberschützenben, tehát Felsőlövőn (a mai Burgenlandban) nőül vette Neubauer Barbarát, Neubauer Márton és Anna leányát. Két évre rá, 1831. augusztus 21-én, Felsőlövőn megszületett Flasch János, majdani nagyapám. Gyermekkoráról nem maradt semmi adat, ifjúkoráról csak annyi, hogy tanulmányait Bécsben, valamely magasabb pedagógiai iskolán fejezte be, és csakhamar a soproni evangélikus egyházközség hívta meg tanítónak. Itt nőül vette Heldrich Frigyes vendéglősnek és Ágfalváról származó feleségének, Holzhofer Teréznek a leányát, az 1841-ben született Borbálát.
Életükben több volt a fény és kevesebb az árnyék, mint apai nagyszüleim életében. A fiatal tanító az akkori Sopron legszebb lányát mondhatta magáénak. Dóczy Lajos báró, a „Csók” szerzője és a klasszikusok fordítója, visszaemlékezéseiben sóhajtva gondol a szép Borbálára, akinek ablakába nem egy mezei csokrot lopott az a szegény licista diák, akit akkor még Dux Lajosnak hívtak. A müncheni festő, Fleischmann Ágost, a múlt századi soproni arcképek egyik legszebbikében örökítette meg a „Nap” vendéglő, majd a Paprét mögötti „Sziget”-vendéglő gazdáinak leányát, aki köré a törzsvendégek hódolata erős gyűrűt vont, melyet az idegenből jött Flasch Jánosnak végül mégiscsak sikerült áttörnie.
De a hamvasbőrű Borbála sem választott rosszul, mert az enziánszemű János a férji, tanítói és általában az emberi erények legtöbbjét szép természetességgel gyakorolta és olyan szerényen viselte, mint a sujtásos magyarkabátot. A kor szokása szerint már hamar szakállt növesztett, és a szakáll tekintélyt adó árnyékában a családapa és a tanító kettős hivatását bölcs nyugalommal és szent odaadással töltötte be. A bölcs nyugalomra nem egyszer volt szüksége, mert a szép Barbara kardos menyecske volt, heves és öntudatos – tanítói hivatását pedig Flasch János szent hivatalnak tartotta, gazdag tudása, áradó szeretete és egészsége odaadásával gyakorolta. Egykori tanítványai még öreg korukban is – ha elhangzott a neve – annak a szeretetnek áradásába pólyálták emlékét, melyet ő sugárzott egykor beléjük.
A Flasch család a régi Sopron egyik legszebb házában lakott – {Eggenberg hercegnő egykori kis palotájában}, a Szent György utcában, szemben a Dómmal. A címerpajzsos kapuval szemben, az emeleti árkádsoros nyílt folyosó közepén a kidomborodó kőszószék azokról az időkről beszélt, amikor ez a szószék templommá avatta az udvart. Innen hirdette az igét Eggenberg hercegnő káplánja a protestánsüldözés idején az udvarban és az árkádok alatt egybegyűlt híveknek, köztük a Bécsből lerándult protestáns főuraknak és a protestáns országok követeinek.
Az emelet ódon szobasora volt a család otthona. Itt nevelkedett anyám Lujza nővérével, Fridával, Gyula bátyjával és Gusztáv öccsével a pattogó szavú anya és a boltozatos homlokú, szelíd apa jogara alatt. A szemközti Dómból tömjénillat és a mise hangjai áradtak be a boltíves szobákba, ahol Luther Márton és Melenchton szigorú arcképei alatt anyám addig fonta derékig érő hajfonatát, amíg apám 1891 februárjában ünnepi feketében, cilinderesen, az ez alkalomra előírt formulák gondos betartásával meg nem kérte a kezét, és 1891. augusztus 12-én oltárhoz vezette. Előző este volt a „Polter-abend”, a legénybúcsú, amikor is a „Férfidalkör”, melynek apám lelkes tagja volt, nyolcszoros kvartettjének szerenádja gyönyörködtette az árkádos udvarban a bonyhádi nagyszülőkkel megnövekedett családot. Utána csapra ütötték apám akkori főnökének, {Russ Nepomuk János bornagykereskedőnek} és nagy zenebarátnak ajándék-hordóját, és a puritán falakat nyilván pogány dalolás verte fel.