Az apa

Keresés az archívumban

Helyszín
Mű szerzője és címe:

A házasélettel apám beteljesedve látta küzdelmes ifjúkora minden vágyát. Férj, majd családapa lett, és saját kedvteléseit szinte teljesen háttérbe szorítva, csak annak a célnak élt, hogy családjának mindent megadhasson, amire annak szüksége van. Ezért vállalt még a reggeli és esti órákban is mellékfoglalkozást és ezért törölte életéből a pihenést és – egy-két pohár sörtől vagy bortól eltekintve – a szórakozást.
Család és hivatal – e kettő körül keringett élete. Ami ezen kívül esett: zajos társadalmi élet, irodalom, művészetek, politika – csak mérsékelten érdekelték. Szerette a soproni erdőket, melyekben vasárnaponként családját keresztül-kasul vezette, szerette a meghitt, szűk baráti kört, szerette az evangélikus egyház puritán légkörét, szerette – különösen öregkorában, a temetéseket, mert a halálban jó barátot látott, szerette, ha elhagyott, öreg özvegyasszonyokat gyámolíthatott. A zongorához ritkán ült, könyvet keveset olvasott, mozi nem vonzotta, a humor iránt kevés érzéke volt. A művelődés vágyát, mely ifjúkorában erős volt, de a körülmények elnyomták benne, gyermekeiben remélte kielégíteni. „Majd a fiaim!” mondogatta bizakodóan. Amikor első írásaim megjelentek, boldog volt és meleg kézszorítással köszönte meg , hogy nem csalódott bennem.
Önzetlensége inkább önfeláldozás volt és életének nem egyszer más irányt adott. Így akkor, amikor tizennégy éves korában, a negyedik gimnázium elvégzése után, kitűnő bizonyítvánnyal, búcsút mondott a középiskolának és beállt vaskereskedő inasnak Bátaszékre, egy rokon vaskereskedőhöz, csakhogy enyhítsen szülei gondjain és lehetővé tegye bátyja és három öccse továbbtanulását.

Négy éven át cipelte a nehéz rúd- és abroncsvasakat, a kocsitengelyeket, a bádoglemezeket, ragasztotta a papírzacskókat, rakta ki a süvegcukorral telt vasúti kocsikat, és mellesleg még a gazdag vaskereskedő-rokon földjein a gazdasági cseléd teendőit is ellátta. A negyedik évben végre, amikor új inas került az üzletbe, apámat a gazda irodai munkára fogta be, s így fűtött helységben kopírozhatta az üzleti leveleket és vezethette a pénztárkönyvet, míg a kövér főnök, nagy karosszékben ülve és török basa módjára csibukozva, azzal a tudattal irányította alkalmazottjai munkáját, hogy inaskorában neki sem volt jobb dolga, tehát csak természetes, hogy a mai fiatalok szenvedjenek. 1884. augusztus 18-án apám végre felszabadult, „Segéd úr” lett. Ezzel járt, hogy minden második vasárnapon 2-6 óráig „kimenője” volt és azt tehette, ami jólesett. Fizetése most már havi 30, majd 40 forint volt. Az első hónapok keresetének jó részét haza adta, azzal a céllal, hogy abból Albert öccse a soproni líceumban folytathassa tanulmányait.

Rövid bátaszéki, majd makói „kondicinálás” után – (így nevezték akkor a segédek leszerződését) -, Becht Henrik mekényesi lelkész közvetítésével Rátz Ágoston vaskereskedő cégéhez került Sopronba, amely város második otthonává lett. Ebben a régi, nagy kultúrájú városban a szerény, jómodorú fiatalember meleg fogadtatásra talált. Főnöke, Rátz Ágoston nem csibukozó basa, hanem atyai barát volt, aki minden vasár- és ünnepnapon a család asztalánál látta vendégül segédjét, és bevezette nemcsak a patrícius kereskedőcsaládokba, hanem az evangélikus lelkészek, tanítók családjaiba is. Még abban az évben – 1886-ban – a „Soproni Magyar Kereskedelmi Kör” titkárává választotta apámat. A kör elnöke Bella Lajos reáliskolai tanár, a kiváló archeológus, a várhelyi sírok feltárója volt, aki a körön belül szakmai és általános műveltséget terjesztő előadás-sorozatokat szervezett, melyeknek legbuzgóbb hallgatója és gyorsírója apám volt. Feloldódott lélekkel vetette magát a tanulásra, magánúton elvégezte a kereskedelmi tanfolyamokat és az Állami Reáliskolában oklevelet szerzett. Ez idő tájt ismerkedett meg a Kaszinóban, a kereskedelmi bálon Flasch Lujzával, leendő feleségével.

Apám azon kevésszámú emberek egyike volt, akik csak egyszer lesznek szerelmesek, de akkor egy egész életre. Most már a családalapítás vágya töltötte el egész lényét. Ennek megvalósítása azonban megfelelően dotált állás elnyerését követelte. Főnöke tanácsára megpályázott egy-egy állást a bécsi nagy export-import cégnél, Kirnbauernél és a budapesti Huzella cégnél. Egy napon jött meg az akceptáló levél mindkét helyről. Apám Pestet választotta és 1889. október 1-én, mint könyvelő belépett az akkori Budapest legelőkelőbb sport-, fegyver- és ruházkodási cégéhez, Huzellához, a Városház tér és a Zsibárus utca sarkán.
A „mágnások boltjában” azonban csak addig maradt, amíg néhány soproni barátja, köztük Altdörfer Viktor zeneművész ajánlatára a Russ bornagykereskedő cég főnöke, {Russ Nepomuk János}, a zenészek mecénása, akinek zeneestélyein Goldmark, Altdörfer, Zupancic játszottak, irodájába könyvelőnek fel nem vette, havi 80 forint fizetéssel. Visszatérve Sopronba apám abban a békés öbölben érezte magát, melyben egy életre kiköthet. A családi vacsorák a Flasch családban, zeneestélyek főnöke házában, az egyesületi élet, a „Férfidalkör”, a jóbarátok szeretete boldoggá tették.

Álmai megvalósulása előtt állott. Megtörtént a hivatalos eljegyzés. A Flasch-család lázas kelengyevarrásba kezdett, apám pedig, önfeláldozásának újabb tanújelét adva, magára vállalta Budapesten elhunyt, könnyelmű Károly öccse hátrahagyott adósságainak kifizetését. A többszáz forintnyi összeget főnöke, Russ Nepomuk János bocsátotta rendelkezésére, 18 havi törlesztésre. Ekkor készítette apám első kölcsöntörlesztési tervét, melyet élete folyamán még sok követett, mert ha nagyobb kiadás merült fel, akkor pénzt vett fel, pontosan kidolgozta a visszafizetés módját és különös kielégülést lelt abban, ha havonta kitörölhette az esedékes részletet. Ez a szenvedélye végigkísérte egészen haláláig.

1898-ban … elnyerte a takarékpénztári ellenőri állást. Ott, a takarékpénztár várkerületi épületében dolgozott és emelkedett a ranglétrán nyugdíjazásáig, amikor a takarékpénztár már az Általános Hitelbank soproni fiókja, apám pedig a bank irodafőnöke volt … 1943. őszén halt meg, 79 éves korában, egy légiriadó alatt, csöndesen, haláltusa nélkül. A halál sohasem rémítette. Három gyermeke közül egyet sem ragadott el tőle. Lujzáját is csak 47 évi házasság után. Özvegysége óta mind zárkózottabb, magányosabb lett és szinte türelmetlenül várta, hogy a halál végre az ő ágyánál is megjelenjék. Idejében jött, még mielőtt kedves városának rombadőlte bekövetkezett és az új világ vajúdása megkezdődött.

Linkek
http://sopronanno.hu/bejegyzes/az-elso-soproni-nagypolgari-villa
A bejegyzés létrehozása: 2014. augusztus 11.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.