Az apai ősök

Keresés az archívumban

Helyszín
Irodalom címkék
Mű szerzője és címe:

A század elején, tizenkét éves koromban, édesapám levitt nagyapáékhoz Bonyhádra, és onnan bekocsizta velem majd az összes Becht-településeket Tolnában. Gyerekektől nyüzsgő tanítólakok, csöndes parókiák során át érkeztünk Szárazdra is – a pátriárkák pátriájába.

Lutheránus légkörbe transzponálva ószövetségi hangulat töltötte be a nagy házat, melynek élete – nyár lévén – esténként a tágas kapuszínben összpontosult. Méregerős paprikáskolbászt falatozva és hozzá vörösbort kortyolva négy generáció ülte körül a hosszú asztalt, és számomra alig érthető német nyelvjárásban idézte meg az ősöket: Pétert, az új otthon alapítóját és annak leszármazottait, Mártont, Miklóst és Jakabot, aki 1868-ban halt meg, hátrahagyva hét gyermeket, köztük nagyapámat, Konrádot.

Apám mesélni kezdett. Nagyapámról, arról az őszhajú, fehérszakállú bonyhádi iskolamesterről, aki most a tanítólak tornácáról végigkémleli az Obere-Gasse-t, hogy jön-e már a kocsi Szárazdról. Szikár, magas alakján az elmaradhatatlan ferencjóska-kabát, szájában a csibuk, szemében 75 esztendő küzdelme.

Nagyapád onnan indult, ahonnan mi ma reggel – kezdte apám. – A szárazdi családi házból. Anyja, Wenczel Borbála, és hat testvér integetett utána, amikor tizenkét éves korában, 1845 szeptemberében, apja, Jakab kíséretében elzörgött vele a szekér Gyönkre, az ev. ref. gimnáziumba, hogy ott felcserélje a kukoricakapálást Tacitussal, a rögöt a betűvel. Abban a gyönki diákkamrában, a mécses lángjánál vívta első küzdelmét – egyelőre még csak a magyar és latin nyelvvel. Minden vasárnapon és szerdán esőben, hóban hazagyalogolt Szárazdra meleg vacsoráért és háromnapi élelemért. A szabadságharc puskaropogása közepette fejezte be a harmadik osztályt Gyönkön, majd – két hónappal Világos előtt – a negyediket Sárszentlőrincen, az evangélikus algimnáziumban, ahol néhány évvel előbb Petőfi is diákoskodott.

Az algimnáziumi végzettséggel megszerezte azt a szerény szellemi vértezetet, melyet az a kor elegendőnek tartott a néptanítói hivatás eredményes ellátására. Tanítóképző Dunántúlon akkor még nem volt, és így apám 1849. szeptember 1-én Szárazdon, Kohlmann Frigyes kántor-tanító és kiváló orgonista mellett mint gyakornok kezdte meg a nép nevelését. Fizetés a gyakornoknak nem járt, csak ellátás és egy ágy a poros iskolaterem sarkában. Az első fizetést – évi 60 pengőforintot – csak két év múlva, 1851-ben kapta Kishartán, Pest megyében, ahol praeceptornak, vagyis másodtanítónak alkalmazták. Az éhenhalást azzal kerülte el, hogy a „hivány” értelmében minden nap más-más családnál adtak neki ebédet és vacsorát.

Az 1872. évi nagy kolerajárvány idején – [hétéves voltam akkor], második elemista –, az áldozatokat mind ott vitték el az ablakaink alatt, de a tiszteletes és a tanító, orruk elé tartott ecetes kendővel és citromszopogatással, csak a temető kapujáig kísérték őket. A félelem lüktető szorításában telt el az az év, és amikor végre elmúlt, anélkül, hogy a családból kiragadott volna valakit, akkor zúgó, fekete felhő érkezett Bonyhád fölé. Háromszor huszonnégy óráig tartott a sáskahad fergetege, melynek sötétjében a község lakói a kétségbeesés dühével harcoltak cséphadaróval, csizmatalppal és seprűkkel a zöld apokalipszis zöld ördögei ellen. Végtelennek tetsző három nap után a felhő felkerekedett és továbbszállt, maga mögött hagyva a letarolt földeket és kerteket.
1874-ben tűz emésztette meg a tanítólak egy részét, ahonnan minket, gyerekeket alig lehetett átmenteni a szemközti paplakba.
Az egyiptomi csapások sorozatát végül egy szörnyűséges patkányvándorlás zárta le. Elképzelhetetlen mennyiségű patkány lepte el a községet. Heteken át tartott kísérteties, hangtalan cikázásuk utcán, pincében, lakásban, a gabonaszérükben, a háztetők ormán. A szülők átvirrasztották az éjszakákat gyermekeik ágyánál, nehogy az alvilági bestiák megmarják az alvókat. A tehenek bőgtek a félelemtől, a disznók és baromfiak halálkiáltása betöltötte a községet. A macskák és kutyák dühmámorban harapták agyon százával a suhanó rémeket. Elpusztultak az élelmiszerkészletek, a hízókat agyonmarták. Kiürült a baromfiudvar, ínség és nyomor vert tanyát a tanítólakban, ahol tizenöten ültük körül az asztalt éhes gyomorral.

Az író édesapja a "mesélő"

A bejegyzés létrehozása: 2014. július 28.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.