Az első hónapok

Keresés az archívumban

Helyszín
Irodalom címkék
Mű szerzője és címe:

És még valami történt. Az egyik novemberi napon sürgöny érkezett Budapestről. Irmus, diákkorom első szerelme, akiről „Irma és a ciklámen" című fejezet szól, néhány meleg szóval üdvözölt hazatérésem felett érzett örömében. Levél is követte a sürgönyt, benne ígéret, hogy tavasszal lejön Sopronba.

Sürgöny és levél olyan balzsamnak bizonyultak, amely kínok árán gyógyít. Először felkavarták bennem az emlékeket: az élet kora délelőttjének fényeit és didergető árnyait, majd még reménytelenebbnek mutatták a kongó jövőt, hiszen Irma asszony... Ám végül, néhány heti szenvedés után, a tisztító vihar elült és valami melegítő napsugarat éreztem: van valaki, aki gondol rám és tavasszal meglátogat. Van valakim, aki másé és mégis hozzám tartozik.

A jövő alján egy világosabb csík kezdett derengeni. Megpróbáltam letépni magamról a melankólia utánam úszó ökörnyálát. Nehezen ment, mert mindig újra rám tapadt, sőt néha reám is tekeredett. Felvettem vele a harcot. Számba vettem fegyvereimet: az erdőt, a zongorát, a tanulást és az írást. Időm volt, több, mint amennyi egészséges.

Édesapám már shanghai-i lapom megérkezése után állást szerzett nekem a [Wiener Bankverein] új soproni fiókjánál. A Bankverein Sopron elcsatolására spekulálva alapította ezt az új fiókot, de megnyitni még nem tudta, mert az elcsatolás még nem vált ténnyé. Ez okból a leszerződtetett tisztviselők fizetés nélkül várták a kérdés megoldását, s ezért volt nekem is annyi időm, hogy túlontúl sokat foglalkozhattam a saját lelki nyavalyáimmal.

Miután megjártam Szombathelyen a katonai igazolóbizottságot és felvettem a hadifogság idejére járó zsoldot, megkezdtem új életem kereteinek kiépítését. Magam és a külvilág közé – éppúgy, mint Szibériában – védőrácsot építettem pontos napi munkarend rubrikáiból. Nyelvek gyakorlása, hat esztendei szünet után rendszeres zongorázás és valamilyen [diszciplina] ápolása – mindezek arra voltak hivatva, hogy tartalmat adva napjaimnak, elfelejtessék velem önmagamat. Karácsonyra az egyik napilap pályázatot hirdetett útleírásra. A Vörös-tengerről szóló írásommal megnyertem az első díjat. Ez némileg megerősítette önbizalmamat és további írásra ösztönzött.

A zongora ebben az időben vált életem egyik legfontosabb elemévé. A billentyűsor fekete-fehér mosolya megnyugtatott, s bár korántsem játszottam úgy, ahogy szerettem volna, fantáziám a hiányokat könnyen kipótolta, a módszeres önképzés pedig sokat javított játékomon. Állandóan felfedező úton voltam a nagy zeneszerzők világában, mindennap új kincsekre leltem. Beethovent, Mozartot és társaikat szinte lélegezni hallottam, olyan közel éreztem őket magamhoz, de Bachig még nem értem fel.

Mindenek felett azonban a soproni erdők és hegyek őrködtek, hogy el ne veszítsem magamat. Zenei, irodalmi és önsanyargató élményeimet mindennap meghordoztam a fák alatt, s mire hazaértem, egy időre béke volt bennem.

***

A karácsonyestet húgomnál töltöttük, aki időközben harctéri ezredtársam, Manninger Guszti felesége lett és már egy fiacskája is volt. Hiánytalanul együtt volt az egész család annyi évi szétszóródottság után, és én mégis olyan lelki sajgással bámultam a karácsonyfa lobogó fényeibe, mintha még mindig távol lennék a földgolyó túlsó oldalán, ahol fenyő hiányában a sztyeppből behozott száraz kóróra tűzött gyertyák jelképezték az ünnepet. Rémülten éreztem, hogy honvágyam van Szibéria után, hogy hiányoznak a társak, hogy már nem érzem otthonomnak a szülői házat.

II. rész VI. fejezet

Bécsi Bankegyesület

tudományág

A bejegyzés létrehozása: 2017. január 9.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.