Béke hírek és közbiztonság

Hozzászólok
Becht Rezső: A bűvös henger

Ha azokban a hetekben és hónapokban, 1918 elején nem tartottak volna boldog izgalomban a színház és a „Testőr" próbái, idegeink talán el sem bírják a hadi és politikai események zuhatagát. Mindennap újabb és újabb békehírek száguldottak szobáról-szobára. Szertefoszlottak, újra életre keltek, ismét semmivé lettek. Január 8-án Wilson elnök nyilvánosságra hozta békeprogramját. Január 19-én Budapesten általános sztrájk tört ki. Az állandó vad hullámverésből aztán mégis fel-felbukkant egy-egy szilárd pont, egy-egy hivatalos hír. Február 9-én a központi hatalmak különbékét kötnek Lengyelországgal. Február 20-án a Szovjetkormány elfogadja a békefeltételeket, és március 3-án aláírják a breszt-litovszki békét.

BÉKE!!! A szinte már elképzelhetetlen fogalom testet öltött és betöltötte a végtelen teret föld és ég között. Az örömmámort néhány nappal későbben szinte a részegségig fokozta a hír, hogy legkésőbben június 3-ig az összes hadifoglyok kicserélését be kell fejezni. Lázas sietség fogta el mindazokat, akik az új színházzal kapcsolatban voltak. Mert a „Testőrnek" színre kellett kerülnie! De színre kellett kerülnie a birodalmi németek darabjának is, no meg a magyar operettársulat parádés darabjának, a „Csárdáskirálynőnek" is. A birodalmi németek II. Vilmos császár születés- vagy névnapját akarták megünnepelni, s erre a célra nem találtak alkalmasabb darabot, mint Björnson Björnsterne „Fallissement" című színművét. A darabnak nemcsak a címe volt „Bukás", maga az előadás is olyan taplószáraz és poroszosán merev volt, hogy Björnson Björnsterne hozzájuk vágta volna a kalamárist.

Annál feldúlóbb élmény volt egy vándor jiddis-társulat vendégjátéka, a „Der gelbe Fleck" - „A sárga folt" című zsargondarab. Négy sápadt zsidó, két kaftános, pajeszes férfi és két fájdalmas szemű nő, díszletek nélkül, színészi gesztusok nélkül a saját életüket adták. Görnyedt hátuk és hátukon a sárga folt egész népük tragédiáját kalapálta bele, minden hangos jajszó nélkül, a nézők szívébe. Még ma, negyvenhat esztendő távlatából, Auschwitz és Buchenwald füstfátylain keresztül is látom a sárga csillag elődjének, a sárga foltnak ama négy áldozatát.

***

Ahogyan híztak reményeink, úgy fogyott testsúlyunk. Már a Kerenszky-forradalom óta havonta egy lyukkal szorosabbra kellett húznunk a derékszíjat, az októberi bolsevista forradalom s a velejáró teljes felfordulás az élelmezési helyzetet aztán teljesen felborította.

Koplaltunk, vékonyodtunk, de a Testőr mellett kitartottunk. Kopogott a szemünk az éhségtől, vonaglottak a beleink attól a pár falat ragacsos kenyértől és a főtt tevehústól, és mégis – századszor is elpróbáltuk Pemslivel a nővé válás misztériumát, nehogy a komikum nevetségbe fulladjon és felborítsa a többiek gondosan kiegyensúlyozott játékát. Végre annyira voltunk, hogy március 10-re kitűzhettük a Berezovkai Kamaraszínház rövid élete csúcsteljesítményének, a „Testőr"-nek premierjét. Együtt volt minden. A verchne-udinszki tiszti asszonyok, akik felett ott lebegett a proletárdiktatúra pallosa, hisztériás készséggel engedték át féltett selyemharisnyáikat, estélyi ruháikat, kalapjukat, ékszereiket, úgyhogy Burger, a Színésznő, és Pemsli, a Mama, tökéletesen megtagadhatták férfi voltukat, és a nők teljes harci díszében felkorbácsolhatták a tetszhalott férfiérzelmeket, mert bizony még Pemsli is bizsergető emlékeket riasztott néhány korosabb törzstiszt szívében.

Még három nappal a bemutató előtt is úgy látszott, hogy hiába volt minden munkánk. A forradalom Szibériába érkező hullámverése és a békehírek nyomán az orosz katonaság körében kitört az anarchia. Felszabadultak a fegyelem által eddig féken tartott vad ösztönök. Az önkényesen feloszlott katonai egységek egy része átalakult rablóbandává. Március 8-án éjjel egy ilyen fegyveres banda, házkutatás ürügyén behatolt a tábor legszélén álló 12-es tiszti barakkba, és elrabolt minden elmozdíthatót. Ugyanakkor megkezdődött besötétedés után az útonállás és vetkőztetés, közvetlenül a barakkok közelében. A színház csak mintegy száz lépésnyire volt a mi barakkunktól, de csak úgy lehetett eljutni odáig bántatlanul, ha „testületileg" tettük meg az utat.

Haladéktalanul meg kellett szerveznünk az önvédelmet. Torlaszoló szakaszok – az egyiknek én voltam a parancsnoka – egy lebontott pajta faanyagából a barakkbejáratok és a földszinti ablakok védelme céljából vastag deszkapajzsokat ácsoltak, s ezeket szürkületkor keresztgerendákkal a bejárati ajtók és az ablakok mögé erősítették. Az erdőről hosszú rudakat hoztunk, azokra rákötöztük a konyhakéseket, a lépcsőház fordulójára pedig egy hatalmas halom nagy követ gyűjtöttünk. Itt, a lépcsőházban egész éjjel egy háromtagú őrség őrködött dárdásan, kőlövedékkel, s ha a szibériai éjszakában megcsikordult odakint a hó a martalócok csizmái alatt, akkor a konyhamozsár vad kolompolással riasztotta az alvókat, akik azonnal kitódultak a szobákból a lépcsőházba.

Mivel a kapudöngetésre csak hosszas tárgyalás után és a házkutatási parancs (amely hamisított is lehetett) felmutatása után engedtünk be egy szűk torlaszrésen 3-4 oroszt, s azokat szorosan közrefogva kísértük szobáról-szobára, hamar híre ment, hogy elszánt hadifoglyok késekkel és kövekkel védelmezik a barakkokat, miért is a bandák inkább a védtelen városiak ellen fordultak, míg a táborban csak az útonálló-patkányok maradtak.

II. rész, 1. fejezet

A mű szerzője: 
Becht Rezső
A bejegyzés létrehozása: 2016. szeptember 12.