Búcsú a gyermekkortól

Keresés az archívumban

Helyszín
Irodalom címkék
Mű szerzője és címe:

Mint a folyton sűrűsödő hóesés, olyan a gyermekkor fehér emlékeinek kavargása. Alig lehet egyet-egyet szemmel követni. Ellibben az egyik, mielőtt még befoghattad volna, a másik elolvad a lehelettől vagy a tenyér melegétől, amely meg akarta őrizni. Megmosolyogni való semmiségek viszont szót kérnek, mintha sejtenék, hogy később Freud Sigmund, a pszichoanalitikus, bizonyos lelki tüneteket velük fog megoldani.

Így például felpattan az Újteleki utcai Jéhn-patika kakukkos órájának ajtaja és a kiugró kakukk nagy gyönyörűségemre tizenkettőt kakukkol, mert ravaszul úgy osztottam be, hogy csak délre érkezzem a recepttel a patikába. A minap aztán, a Jéhn-család egyik fiatal tagjának lakásán, beszélgetés közben váratlanul megszólalt mögöttem a falon gyerekkorom kakukkja és összeszorította a szívemet. A kakukk semmit sem változott, annál többet mi, akiknek életét figyelmeztetően végig kakukkolta, akárhol voltunk is.

A kakukk hívására hirtelen újra ott áll a patika előtti kis téren az a kis árusító-bódé, ahol háromszínű, csavart árpacukor rudakat meg szentjánoskenyeret lehetett kapni.

Amíg hazamenet a szentjánoskenyér ízét próbálom visszahívni ínyemre, rám köszön egy lefittyedt ajkú, dülledt szemű emberroncs. Willy az, aki hatvan évvel ezelőtt mögöttem ült az elemiben és szintén szerette a „pukszhendlit", ahogy a szentjánoskenyeret neveztük, de még jobban szerette az édesgyökér kénsárga rostjait. Most szélütötten vonszolja magát és roskatag alakja mögött ott tolonganak az egykori pajtások. Csillogó gyerekszemeik vagy már kialudtak, vagy megbágyadtak, vagy az unokák szemének zománcában sejlenek újra fel.

Mennyi mindent kellene még feljegyezni a gyermekkor mindennél fontosabb eseményeiből! Hiszen még semmit sem mondtam a lehúzó képecskék varázsáról, amint szorgalmas ráköpés és dörzsölés közben, szívdobogtató várakozásban kibontakozott a hámozó ujjak alatt a fémesen csillogó, sokszínű képecske a mesék alakjaival.

Aztán hol maradt a visszaemlékezés a gyerekkor karácsonyaira? A várakozás napjai a süteményillattal mindjobban telítődő lakásban, a gyertyák lángjával versenyt lobogó boldog izgalom, nagymama és Rézitant érkezése hóval behintett, subaszerű nagykabátokban, a karácsonyfa szívet kivilágosító ragyogása az ajándékok felett – köztük a negyedik Anker-építőszekrény, melynek téglavörös és vajszínű kockáival még hidakat is lehetett építeni. Aztán a társasjátékok mámora, süteményes- és kompót-tálak között ...

Nem lehet mindezt leírni. El kell búcsúzni az életnek legtitokzatosabb és legmélyebb korszakától, a gyermekkortól, attól az életszakasztól, amelyben az ember – Egon Friedell szerint – éppúgy, mint az álomban, minden ízében költő. Lehet, hogy csak a gyerek látja a világot helyesen, és a felnőttek, akik ennek ellenkezőjét hiszik, nem tudják, hogy ők már csak egy elferdült létben élnek, mert az ő korukban az értelem már mindenbe beleszól, mindennek letörli hímporát és így mindent elront.

A bejegyzés létrehozása: 2015. január 5.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.