Családi körben

Keresés az archívumban

Helyszín
Mű szerzője és címe:

Csendes szabályossággal folyt a család életén belül az én elemista életem. Az iskola hidegen hagyott. A tanulnivaló szinte észrevétlenül szivárgott be friss agyamba, küzdenem nem kellett, félnem sem. Eléggé vézna, szelíd fiúcska voltam, a fiús vadság csak iskolán kívül, a szabadság boldog óráiban ütközött ki belőlem. Iskolatársaimmal és tanítóimmal nem voltak konfliktusaim. A napi négy órai tanítási időt az önkívület valamilyen fajtájában, nyitott szemmel álmodozva töltöttem el, hogy az iskolakapuval a hátam mögött megkönnyebbülten élvezhessem azt, amit a valódi életnek véltem.

Most, amikor visszatekintek az elmúlt hat évtizedre, most látom csak, hogy kétlaki életem már hat éves koromban megkezdődött és azóta is éles határvonalat érzek a napi hivatalos elfoglaltság és a saját akaratom alá tartozó órák között. Az elsőt szükséges, elkerülhetetlen rossznak éreztem mindig, de mivel nem voltam forradalmi vérmérsékletű, hát tűrtem a kényszert, ha ezzel megvásárolhattam az élni érdemes órák korlátlan élvezetét.

Ha délután négy órakor, amikor vége volt a tanításnak, az uzsonnakávé gyors lenyelése után bevehettem magam a gyerekszobába, ahol télen a vaskályha – melynek áttüzesedett ajtaján egy fáklyával lefelé zuhanó meztelen ember volt látható, akit később Prométheussal azonosíthattam – kellemes meleget árasztott, akkor a valóság megolvadt, cseppfolyóssá lett és felszálló páráiból az ősz négernek, Tamás bátyónak kunyhója rajzolódott ki pálmák között, vagy Huckleberry Finnek a világa gomolygott, vagy Nemo kapitány suhant hajójával az óceán mélyén. Esetleg Vadölő állott valahol a parti fák mögött hosszú puskájával és figyelte a folyón úszó kenut a két rézbőrűvel.

Este a nagy petróleumlámpa ernyője sárga fénysátort borított az asztalra, amely körül anyám harisnyákat foltozott, apám a [Pesti Hírlap] vezércikkét olvasta fejcsóválva, én pedig gyönyörűséges fehér papírlapokra színes ceruzákkal ébren álmodott dolgokat rajzoltam, míg a felébredő Irénke visítása a fülemnél fogva vissza nem rántott a valóságba.

A tökéletes védettség érzésében éltem ilyenkor. Minden, ami egy gyermeket rémíthet, a fénysátor bűvkörén kívül maradt. A külső világ, a halál, a betegség, az érthetetlen titkok szertefoszlottak, csak mi négyen voltunk a világon, és ez nagyon jó volt így.

A szűk létnek poézisa töltötte be ilyenkor a szobát. A kis tapétaajtón túl, a konyha felől vacsoraillat lopakodott be és halk falusi énekszó. Julika énekelt odakint, vagy Anna, vagy Teri ... nem tudom már melyik a szelíd kis szolgálók közül. Ők, ha nem is ültek a lámpa fénysátrában, mégis szorosan beletartoztak a család melegébe.

Mielőtt becsukódott mögöttem a IV. elemi iskolai osztály ajtaja és mielőtt kalapáló szívvel lenyomhattam volna a gimnázium I. osztályának ajtókilincsét, megszaporodott a család. 1902. november 8-án megszületett Kálmán öcsénk. Nem emlékszem, milyen idő volt aznap, de minden okom megvan annak feltételezésére, hogy nyirkos, ködös, szorongató szomorúsággal terhes őszi nap volt. Az a csecsemő a pólyában még nem gyaníthatta, hogy élete első napja élete egészének érzelmi meteorológiáját példázza. Nem mintha életéből hiányoztak volna a fény és a meleg forrásai. Sok mindent kapott a sorstól, ami a boldog élet kelléke: külső megjelenésének megejtő varázsát, jósággal párosult szeretetreméltóságot, a szellem gazdagságát, többrétű tehetséget, a szépnek szeretetét, a meleg otthont – mindent, csak egyet nem: – önbizalmat.

A sorrendben negyedik Pesti Hírlap 1878-tól 1944-ig jelent meg. főszerkesztője 1896-ig Légrády Károly volt. A mérsékelten konzervatív lap az első világháború idején közel félmilliós példányszámot ért el.

A bejegyzés létrehozása: 2014. december 8.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.