Diákélet Lipcsében II

Hozzászólok
Becht Rezső: A bűvös henger

A lipcsei egyetem másik különlegessége Prof. Karl Lamprecht volt, a történettudós és II. Vilmos császár ellensége. Még ereje teljében, a benne feszülő indulatoktól űzve rohangált fel-alá a hosszú előadói pódiumon, mint a ketrecbe zárt királytigris. A vilmosi Németországban valóban ketrecben érezte magát s effeletti méltatlankodásában, ha nyíltan nem is támadhatta a császárt, e nagy élvezettel és még nagyobb ügyességgel bele-belecsípett az öntelt felségbe.

A hallgatóság a ragyogóan szellemes előadás alatt ilyenfajta mazsolákra várt, amit Lamprecht tudott és honorált is.
– Kaiser Wilhelm der Zweite... kezdte és kétszer végigrótta a pódium hosszát, várva a feszültség fokozódását.... ist das grösste.. folytatta, – (a hallgatók szinte felemelkedtek ültükből, hogy jobban hallhassák a felségsértést) – majd tűnődve megállt, mintha keresné a legtöményebb kifejezést, aztán könnyedén beledobta az auditóriumba a [pointet] :... [Dampfschiff der Erde].

Fergeteges lábdobogás fejezte ki a hallgatóság elragadtatását afelett, hogy az akkoriban vízre bocsátott „II. Vilmos császár" nevezetű legnagyobb gőzhajó ürügyén a professzor hasba boxolta a hiú és kelekóla uralkodót, anélkül, hogy felségsértési pert akaszthattak volna a nyakába.

Vilmos császár különben majdnem elgázolt bennünket, Gyulát és engem, Berlinben, a Potsdamer Platzon. Elbámészkodva leléptünk az úttestre, de rögtön vissza is ugrottunk, mert dühösen felharsant az ismert császári ezüstduda prepotens „Ti-tű-ti-ta"-ja és elrobogott mellettünk az elefántcsontszínű, aranysasos császári automobil.

Az akkori idők német drámairodalmának császárjával is volt találkozásom a Neues Theaterban, kötelező estélyi ruhában. Gerhart Hauptmann abban az évben kapta meg a Nobel-díjat s őt ünnepeltük díszelőadás keretében. Amikor a Goethe-fejű író belépett a páholyba, a nézőtér közönsége némán felemelkedett helyéről, így hódolt a német naturalizmus legnagyobbjának. A Flórian Geyert adták, a reformáció és az első nagy népi mozgalom korának drámáját.

A lipcsei évek élményanyagának magját a színház és az opera képezte. Már nemcsak a könyveket faltam, hanem habzsoltam a színpadról szóló életet is. Ahogy az utolsó soproni évben a nagy orosz írók bűvkörében éltem, Gogollal ébredtem, Tolsztojjal vagy Gorkijjal aludtam el, úgy most a skandináv írók izgalmas rabságába kerültem. Hónapokig Ibsent olvastam a Nórától a Peer Gyntig, közben meg az Altes Theaterben Hedda Gabler sorsa rázott meg, a Vadkacsa tett napokra vigasztalanná vagy a Kísértetektől lett libabőrös a lelkem. Ibsent Knut Hamsun, majd a legfélelmetesebb északi író, August Strindberg követte. A vörös szoba, A cseléd fia, A pajtások, Az apa és a többi, lelket feldúló, irgalmatlan mű az úttalanság és az életfélelem szorongásaiba döntött. Csak akkor értettem meg jobban ezeket az északi tragédiákat és lélekboncolásokat, amikor sok évvel később egy-egy norvég fjord sötét csendjében figyeltem a meredek partok fordított képét a mozdulatlan víz tükrében, vagy amikor Izland éjszakátlan nyarában a végtelen tél nappaltalan éjszakájára kellett gondolnom s a tél mélyén töprengő emberre.

Komor olvasmányaimat és megrázó színházi élményeimet a zene egyensúlyozta ki, az opera, a koncertzene és saját zongorajátékom.

...

Egyike lettem a legbuzgóbb operalátogatóknak, amit a karzati jegyek olcsósága tett lehetővé. Sokszor a hét két-három estéjén is ott álltam a konzervatoristák karzati állóhelyén, míg ők maguk partitúrával a térdükön a vészlámpák halvány fényénél a padlón ülve csupán fülükkel kísérték az előadást. A szem onnan a karzat magasságából gyönyörködött a színpad tomboló világításában vagy sejtelmes félhomályában, a Mesterdalnokok vagy a Pillangókisasszony képeiben. A fül mintegy a gyújtópontba sűrítve érezte minden idegszálával a hangok tengerének hullámcsapását.

Lipcsében, Johann Sebastian Bach városában minden szombat déli óráját Bach motettáinak szentelték. Ilyenkor a [Thomas-Kirche] gótikus ívei megteltek a Bach-zene áhítatos híveivel, akik magukba mélyedve ültek a Bach orgonából áramló hanghullámokban és a Bach kórus tiszta szárnyalásában.

Irodalom címkék: 
A mű szerzője: 
Becht Rezső

poént

II. Vilmos császár …. a világ legnagyobb gőzhajója.

Tamás-templom

A bejegyzés létrehozása: 2015. június 15.