Egzotikus tájakon

Keresés az archívumban

Helyszín
Mű szerzője és címe:

Sanghajban vagyonom feléért – 50 centért – egy legyezőt vásároltam. Ez volt életem egyik legbölcsebb befektetése, mert ez az elnyűhetetlen papírlegyező a leghatásosabb fegyver volt a déli tengerek tüzes leheletével szemben. Ez a legyező volt egyben naplóm is. Minden bordájára egy-egy napnak hajózási adatait jegyeztem fel és – az utolsó borda pontosan Triesztben telt meg.

Alig hagytuk el Formosát, a mai Tajvant, a tenger újra többméteres hullámokat kezdett vetni. S mivel a hőség itt, a Ráktérítő alatt, ahol hivatalosan is megkezdődnek a trópusok, eddig még nem tapasztalt magasságot ért el, az étkezés, mely érthetetlen módon főleg lóbabból és szalonnából állott, gyötrelemmé vált, az éjszaka pedig a besűrített kátrány –poshadt víz – verejték – babfőzelék – patkányszag kompozícióban szinte elviselhetetlenné lett. Megint csak a fedélzetre menekültem a legyezőmmel s ott, a csurgó holdfényben órákig bámultam a végtelen tenger ezüstpikkelyes testének lélegzését.

Már a Dél-kínai-tengeren járunk, 17°-ra az egyenlítő felett. Fekete fellegek alatt dobálják a hullámok a Nankai-marut s benne zöldre váltan, nyögnek a tengeri betegek. Tájfunveszélyt jelez a rádió, előszelétől be-becsapnak a hullámok a hőség miatt nyitott hajóablakon.

A következő nap még szörnyűbb. Fent a fedélzeten hideg szél süvít, lent most is fullasztó a levegő. Nincs hova menekülni, minden mozog, zörög, nyikorog. Részeg a hajó, részeg a tenger, az égbolt, az egész világmindenségben nincsen egyetlen szilárd pont. Valami pánik szorongatja a szívet, a teljes kiszolgáltatottság fojtogató érzése. Minden ragad, rozsdásodik, penészedik, – az élet undorító, csábít a megvadult tenger, mert megváltást ígér.

Már harmadik napja tart az ítéletidő. Még egy pár óra és engem is lever a lábamról az állandóan körülöttem ólálkodó tengeri betegség. De amikor a Fülöp-szigetek mögül nyugat felé száguldó tájfun hírét kapja a szikratávíró és a Nankai teljes gőzzel menekülni kezd előle, akkor kínomban a munkába menekülök és – nagymosást tartok, ami minden figyelmemet leköti ebben a boszorkánykonyhává változott mosóhelységben.

Szerencsénkre a Nankai gyorsabb volt, mint a tájfun, vagy pedig a vihar változtatott irányt. Csöndesebb vizekre érünk. Repülőhalak rajai szállnak ki a vízből, a felettünk keringő sirályok szárazföld közelét jelzik, selymes kék lesz az ég.

***

Sorban megvalósulnak az egykor lihegve olvasott utazási regények színhelyei. Három nap előtt még Manila magasságában jártunk, ma már Borneó hegyvonulatai csipkézik a keleti láthatárt. Az előtte fekvő, pálmaerdős szigetek mentén hajózunk. Bő tere van a fantáziának, hamar benépesíti ezeket az erdőket és sziklás öblöket, bár a képzelet játékát minduntalan megzavarja egy-egy trópusi felhőszakadás.

Békésen ülünk a fedélzeten, az ég makulátlan kék, nyugodt zöld a tenger. Egyszerre csak valahol az ég peremén megjelenik egy kis sötét pont. Mire az ember az olvasott könyv lapozásánál újra feltekint, a kis pontból már dagadt, fekete felhőszörnyeteg lett, amely olyan száguldással közeledik, hogy nincsen idő lemenekülni a fedélzet alá, mert a terhes felhő már megrepedt és vizes ostorával úgy végig korbácsolja a tengert s benne a hajót, hogy a két percig tartó özönvíz után haragos patakok rohannak végig a fedélzeten és magukkal sodorják a könnyű székeket és egyéb holmit.

***

Singapore kikötőjében horgonyzunk. A tenger smaragdzöld, az ég fakókék, a nap ereje megtízszereződött. A szemfájdító fényzuhatagban malájok, hinduk, szingalézek, bengáliak, kínaiak, japánok, sziámiak ülnek, guggolnak és topognak a hajólépcsőn és a hajókorlát mentén. Csillogó ábrázatok a sárga és barna szín minden árnyalatában. Vigyorgó, fehér fogsorok, mohó, sötét szemek, száraz, ragadozó kezek, méregzöld, cinóbervörös, fehér és sáfránysárga turbánok a sötét hajón, rövid fehér ruhák, melyek szabadon hagyják az aranyszínű mellet, kockás, tarka szoknyák, szarongok, a kezekben kénsárga banánfürtök, zöld bóbitás ananászok vörösbarna pikkelyes héjukban, csillogó kagylók, gyöngysorok, arany- és ezüst ékszerek, apró majmok, szomorú, fontoskodó arccal, felháborodottan pörölő papagájok a szivárvány minden színében – kábító orgiája a színeknek, a ragyogásnak, a hangoknak.

Jön a dagály. A hajó lassan megfordul a horgony körül, s most Singapore kikötőjének tengerre nyíló karéja képezi a hátteret az etnográfiai képhez. A hajó körül csónakok légiója ring, magasan megrakva India minden kincsével. Alkudozás, szitokzápor, az áruk felmagasztalásának dithyrambusai, a koldusok nyüszítő siránkozása, a pénzváltók árfolyamai kavarognak a forró levegőben a világ minden nyelvén. Az árut apró kosarakban húzzák fel a fedélzetre vagy az árusok maguk kúsznak fel kötélen, majmokat megszégyenítő ügyességgel.

***

Már három hete vagyunk tengeren. A Szibériában kirojtozódott idegek a hosszú tengeri út gyötrelmeitől, az örökös ingadozástól, az őrjítő hőségtől, álmatlanságtól, rossz élelmezéstől, összepréseltségtől, az utasok egy részénél felmondták a szolgálatot. Összetűzések, sértegetések, durvaságok napirenden vannak. A legénység lázong a gyatra ellátás miatt és szemtől-szembe pofonokat ígér a legáldozatosabb bajtársnak, Dr. Burghardt Breitnernek, de a tisztek egy részéről is lekopott az utolsó réteg kulturmáz, aminek következménye a szégyen-letes jelenetek sora.

Pedig paradicsomi vidékeken járunk. Egészen közel hajózunk Szumátra partjaihoz. Pálmaligetek mögött 2000 m magas hegyek kéklenek, a delfinek zárt kötelékekben ugranak ki a vízből és fáradhatatlanul játszanak a hajó körül, kellemes szellő enyhíti a hőséget. Senki sem tudja, mi robbantja ki ilyen környezetben a dühödt ingerültséget olyan emberekből, akik minden perccel közelebb kerülnek az évek óta áhított otthonhoz.

II. rész, 5. fejezet

A bejegyzés létrehozása: 2016. december 12.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.