„Évekig nyomott és fakó volt az élet.”

Keresés az archívumban

Helyszín
Mű szerzője és címe:

Évekig nyomott és fakó volt az élet.

Az 1956-os év tragikus eseményeitől megperzselt lelkek fásultan éltek tovább, visszavonultak lakásuk csigaházába és hallgattak.

Ezekben az években kezdte meg hódító útját nálunk is a legújabb mákony ‒ a televízió. Az otthonuk négy fala közé menekülők, a külvilágnak hátat fordító emberek, a képernyőt mentőövnek érezték, melynek segítségével áttörhették az országhatárt, elkalandozhattak a korlátokat nem ismerő szellem végtelen birodalmába, a nyugati élet délibábjába.

A TV nagyon gyakran az igénytelenek, az olcsó, felszínes szórakozást keresők hasisa, azoké, akik vagy a napi robottól kifáradva, vagy mert nincsenek saját gondolataik, átszellemülten, de szellem nélkül belevetik magukat a TV ennek a rétegnek szánt sekélyebb műsorszámaiba. A sportviadalok izgalmába, a hosszúhajú, gombafejű, hang nélkül daloló, pityegő, nyekergő, suttogó, feminin, selyemfiúszerű slágerdalnokok és rövidhajú vagy boszorkafrizurájú, nyávogó vagy férfiasan rekedthangú női produkcióiba, ahol nyálas szentimentalizmus vagy búgó erotika bűvöli őket.

A ragály nem kíméli azokat sem, akiknek vannak saját gondolataik, azonban ezeket elnyomják gondjaik, szorongásaik és a modern élet kíméletlen hajszája. Ezek elől néhány esti órára feledést és menedéket ád a TV tartalmasabb és magas színvonalú műsorrésze: a tudomány, a művészetek, a földrajz világával foglalkozó adások, a színházi és hangversenytermi közvetítések és persze a hírek.

Tanúi lettünk a társasélet teljes átalakulásának. A televízió-tulajdonosok leszoknak a hangversenyek, színházak látogatásáról, de még az olvasásról is, csak ülnek esténként az ernyő előtt és észre sem veszik, hogy saját énjük fokozatosan elernyed és tudatuk átalakul.

Hans Magnus Enzensberger, a fiatal író-filozófus szerint merő tévedés azt hinni, hogy tudatunkat mi magunk alakítjuk ki. Szerinte tudattal a „Bewusstseinindustrie”, a „tudatipar” lát el bennünket. Ennek az iparágnak a termelőegységei a sajtó, a film, a rádió és most ‒ legújabban ‒ mint különösen hatásos tudattermelő és tömegalakító eszköz a televízió.

Aki nap mint nap estéit a képernyő előtt tölti, annak saját élete elkorcsosul, mert háttérbe és árnyékba szorítja az ernyőn vibráló élet. De elsorvad a társas érintkezés, a baráti beszélgetések lehetősége is, hiszen az esti vendégek lábujjhegyen lépnek be a TV-szentélybe, egy-egy székbe süppednek és a háziakkal elálmosodásig rabjaivá válnak ennek, az emberi beszélgetést nem tűrő csodálatos technikai vívmánynak.

Mert ‒ hiába ‒, ahogy nekünk annak idején csodálatos volt az első lovak nélkül szaladó kocsi, az első repülőgép vagy a kinematográf, úgy a modern technika mai, űrhódító teljesítményei mellett is csodálatos, hogy a pamlagon heverve, a saját szobában nézhetjük végig a tokiói olimpiát vagy a pápaválasztást.

Mi ketten, Máriával, elhatároztuk, hogy nem áldozzuk fel estéinket a képernyőnek. Nem követjük Kálmán öcsémék példáját, akik már csak az estének éltek, amikor is kényelmes zsöllyékbe telepedve, édességektől körülrakva, ölükben Marcival, a vén skót terrierrel, szinte erotikus gyönyörrel adták át magukat a bécsi TV csábvilágának. Mi ketten csak akkor ülünk jóbarátoknál az ernyő elé, ha a műsor valóban érdemeset ígér.

***

Ahogy szaporodtak 1957 után az évek, úgy alakult át fokról-fokra a mindennapi élet.

Sokáig úgy látszott, hogy a véres áldozatok mindkét oldalon hiába voltak. Lassan kiviláglott, hogy nem voltak hiábavalók. Lépésről-lépésre sok minden megváltozott. Elsimultak a letartóztatások, felelősségrevonások hullámai, az újságok változatosabbak, érdekesebbek, igazabbak lettek, új, bátrabb hangok jelentkeztek az irodalomban és a művészetekben. A Nagyvilág c. folyóirat kitárta a tikkadt olvasó előtt a külföldi ‒ és nemcsak a szovjet ‒ irodalmat, rengeteg olcsó, szép kiállítású jó könyv jelent meg, a világirodalomnak szinte minden jelentősebb alkotása kitűnő fordításban látott napvilágot.

Később ‒ a 60-as években ‒ mikor „az ész világa minden népeket megjózanított”, valóra vált a valószínűtlennek tartott vágyálom: rések nyíltak az addig kérlelhetetlen szigorral őrzött határrácsokon és évről-évre többen kaptak útlevelet és engedélyt arra, hogy külföldre utazhassanak tanulmányútra vagy a kiszakadt családtagok meglátogatására.

II. rész, XIV. fejezet

Közreadja Turbuly Éva

Comments

Barilich László | 2018. november 19. 17:44

az 1957-től a nyugati régiókban már fogható osztrák TV is"csípte" az író szemét...Ő jól írt,sokan, meg értettek .s tájékozódtak a való világról a független bécsi hírekből!
Akadtak írók abban az időben,akik inkább az íróasztaluk fiókjának alkottak....
Ui:hónapokkal korábban írtam,jeleztem,hogy az esetlegesen megjelenő könyv 2 példányára igényt tartanék...Ezt fenntartom,soproniként!

Kótai Mónika - szerkesztő | 2018. november 20. 11:24

Amint kilátás lesz arra, hogy a könyv megjelenjen, ígérem, a Sopron anno az elsők között lesz, aki beszámol róla. Ez is - mármint a kiadás - , mint annyi minden más, "csak" pénz kérdése.

A bejegyzés létrehozása: 2018. november 19.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.