Apám, minden jósága mellett úgy vélte, hogy a kamaszkorban lévő gyereknél a szép szónál hatásosabb a jó szívvel osztott testi fenyítés és ebben valószínűleg igaza is volt. Így nem érik olyan váratlanul a serdülő embert az élet pofoncsapásai és a sors nádpálcahurkái. Elvben én is rendben lévőnek találtam ezt, de azért a gyakorlatban mégsem tudtam mindig magamba fojtani az elkeseredést, és ilyenkor kerestem valakit, akinek továbbadhattam az elszenvedett fájdalmat. Rendszerint Irénke copfját húztam meg vagy a Rozit bosszantottam valamivel, esetleg Brzoboháty Róbertet rémítgettem azzal, hogy szíjat hasítok a hátából.
Egy tavaszi délutánon ebben a sötét hangulatban igyekeztem az iskola felé. A szűk Pejachevich közben szokásom szerint felnyújtottam a karomat, hogy egy mélyre lenyúló fészer ereszén megmérjem, mennyit nőttem. Ezen a nevezetes napon végre bekövetkezett, amire már annyi ideje vártam; – elértem az ereszt! Elöntött a boldogság és büszkeség. Felnőttnek éreztem magam és ezért az imént elszenvedett fenyítés egészen más szorítással markolt bele a szívembe. Éreztem, hogy most tennem kell valamit, ami elégtételt szerez megaláztatásomért. Szétnéztem, hol találok nálam gyengébb alanyt duzzadó önérzetem számára.
És ekkor megpillantottam az egyik kapu előtt egy nálam kisebb fiút, aki békésen és megelégedetten szopogatott egy rúd árpacukrot. Mit részletezzem?! Zord képpel odaléptem eléje és „Nesze!" kommentárral pofon ütöttem. Az árpacukor a porba hullott, a kisfiú álmélkodó bőgésbe kezdett, én pedig sietve eltűntem a sötét tett színhelyéről.
Azon a délutánon csak a testem ült az iskolapadban és folyton a nadrágomhoz dörzsöltette velem a tenyeremet. A lelkem az árpacukros kisfiú körül keringett. Könnybe lábadt kék szeme vádlón tekintett rám és én szemlesütve pirultam a szégyentől és önmegvetéstől.
És mégsem hiába csattant el akkor az a pofon, mert azóta, egy életen át nem kellett másodszor szégyenkeznem afelett, hogy megütöttem volna egy embertársamat, pedig az ilyen szégyenkezés még egyetlen korban sem volt korszerűtlenebb, mint az utóbbi évtizedekben.