Fészekrakás

Keresés az archívumban

Helyszín
Mű szerzője és címe:

Hosszú sor 14. Itt raktak fészket ők ketten, másfél év előtt, ebben a nagy bérházban, amely ott állt, ahol a hosszú utca hirtelen elhajlik az Ujteleki utca felé. Éles szögnek hívták ezt az elhajló utcarészt 1906-ig, amikor, a fejedelem hamvainak hazahozatala évében, a {Hosszú sort} az Éles szöggel együtt II. Rákóczi Ferenc utcára keresztelték.
Jobbra a háztól a régi Pénzügyi-palota komor tömbje emelkedett. Az elválasztó sikátorban éjjelenként szuronyos baka őrizte a betörőktől az állam pénzét. Balra, egy házzal odébb, a cs.és kir. Tisztileánynevelő Intézet hosszú homlokzata tekintett le gőgösen a szemközti oldal alacsony gazdapolgár házaira és a Szerecsen-házra, ahol a kapu felett, két mór között, a „Csodálatos halászat" domborművét lehetett látni. Délutánonként, percre pontosan, kinyílt az intézet nagy kapuja, és ünnepélyes lassúsággal kikanyarodott a sétára induló növendéklányok egyforma kék ruhába öltözött menete, elől egy fiatal nevelőnővel, hátul két idősebb tanárnővel, akik századosi vagy őrnagyi rangot viseltek, de kard helyett napernyőt vagy esernyőt hordtak, csákó helyett pedig strucctollas kalap volt a fejükön. Legvégül jött hosszú, ezüstgombos livrében, fehérkesztyűsen, barkósan, az egyetlen férfi, a méltóságteljes lakáj, a cs. és kir. légkör megszemélyesítője.
Jó fészek volt ez a háromszobás lakás. Télen meleg, nyáron, a zsaluk mögött hűvös. Együtt voltak már a bútorok is, csak a sarokban várta még egy üres hely a rácsos gyermekágyat. Persze, sok egyéb is kell még, különösen, ha majd hárman lesznek... Dehát a kézimunkázás is hoz valamit, Rudi fizetése is megnövekedett tavaly óta... Egy hete már egy kis mindenes is segít a háztartásban, hiszen nem maradhat egyedül, ha... Mert a Rudi csak este jön haza az irodából, meg délben egy ugrásra, ebédelni.

Linkek
http://sopronanno.hu/bejegyzes/a-hosszu-sor
A bejegyzés létrehozása: 2014. szeptember 22.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.