A két ragyogó nászhét utolsó napjával beköszöntöttek az őszi esők. Komor reggeleken indultunk munkánkra: Mária a gimnáziumba, én a gyárba. Minden munkanap kemény küzdelmekkel volt tele. De megváltó csillagként ott lebegett előttünk az este, kettőnk közös estje és az otthon, amellyé ez a garzon-öröklakás magasztosult itt a második emelet sarkában, az ablakok előtt a Károlymagaslattal. Ennek az otthonnak Mária által teremtett simogató légkörébe siettünk esténként, hogy néhány órára kizárjuk a rideg külvilágot életünkből.
Ez a külvilág szöges ellentétben állott belső világunkkal. A gyárban a munka már reggel hat órakor kezdődött, tehát már ötkor keltünk, és úgy indultunk neki a napnak, mintha az ellenséges tengerre szállnánk.
Engem a gyárban a fullánkos problémák egész raja támadott meg a politikai élet mind jobban kiéleződő válságának háttere előtt, Mária az átértékelt és folyton változó értékelésű magyar irodalom tanításának lábhurkai közt tévelygett.
Este, ha találkoztunk, fáradtan mosolyogtunk egymásra, és igyekeztünk a vacsoraasztalnál lerázni magunkról a napi harc porát és az ezernyi bosszúságát. Sok jó könyv és a zongora voltak ebben a legjobb segítőink.
Ha azonban múltak az órák, és én még mindig nem jöttem haza, mert a végnélküli gyári értekezletek egyike vagy a Magyar-Szovjet Baráti Társaság gyűlése nem engedett el, akkor Mária, a gyakori letartóztatásokra és eltűnésekre gondolva, leküzdte félelmét az esti utcától, hol a gyári portán reklamált, hol elém jött az utcán, ahol a Magyar-Szovjet Társaság néhány illusztris tagjával, dr. Fehér Dániel egyetemi tanárral, a híres talajbiológussal, vagy dr. Tárczy-Hornoch Antallal, a nem kevésbé híres geofizikussal igyekeztünk hazafelé a tarajos hullámokat görgető politikai óceánról a négy saját fal védő öblébe.
***
Az új életnek nevezett politikai csecsemő nemcsak visítani, pelenkát piszkítani és toporzékolni tudott, hanem mosolyogni is.
Egyik ilyen mosolya volt a művelődési lehetőségek kiterjesztése azokra, akik eddig ebből csak keveset élvezhettek. Még 1945 őszén megalakult a gyárban az ún. kulturcsoport azokból a gyári dolgozókból, akik mint színjátszók, táncosok vagy bábosok tehetséget éreztek magukban. Kezdetleges színpadon, meghatóan primitív eszközökkel, együgyű kis egyfelvonásos iránydarabokkal, baloldali költők verseinek szavalásával, népi táncokkal, a gyerekeknek szóló bábjátékokkal kezdődött ez a gyorsan nekilendülő folyamat, melynek falócákon kuporgó közönsége lelkes tapssal sarkalta mind jobb teljesítményre a több igyekezettel, mint tudással rendelkező szereplőket. Ilyenkor Mária is mindig ott volt és természetes lényével csakhamar meghódította a „vasasokat”, különösen, amikor áthozta gimnazista lányait és egy gyár-gimnáziumi közös műsor kapcsán áthidalta azt az űrt, amely addig a Csengery utca két szemközti oldalán álló leánygimnázium és gyár között tátongott. Az ilyen rendezvényeket az én szövegemre komponált „Vasas-induló” eléneklése nyitotta meg és táncmulatság zárta be.
Ebből a kezdetleges gyári színjátszásból fejlődött ki azután az évek folyamán a „Petőfi Sándor Vasas Művészegyüttes”, melynek az első években igazgatója voltam, s amely Schiller, Ibsen, G. B. Shaw, Beaumarchais, Csehov stb. drámáinak magas szintű előadásával országos hírnévre tett szert.
Második rész, Felkél a vörös csillag
Közreadja Turbuly Éva