A belső, szorosabb körhöz tartozott [Csatkai Jóska]. Amit a természet megtagadott tőle „külcsínben", azt sokszorosan kipótolta belső értékekben. Meghatóan csúnya volt. Rokonszenvet és szeretetet keltően csúnya. Rövidre nyírt hajjal borított nagy koponyája, rajta oldalt a vörösen világító elálló fülkagylókkal, ütköző szakállal benőtt rózsaszínű arca, de mindenek felett a vastag szemüveg mögül kipillantó olajos fényű szeme határtalan jóságot, jóakaratot, naivitást és segítőkészséget sugárzott. Apja darufalvi körorvos volt, a „szegények orvosa", aki inkább még a maga kevéséből adott a betegeknek, semhogy elfogadjon tőlük valamit. Jóska kitűnő tanuló volt, mentőövünk a dolgozatírások hullámverésében. Az órák alatt lázasan írt, miközben folyton kapkodta a fejét, mintha tolakodó legyeket hessegetne, holott csak az ötletek raja dongta körül. A tanárok azt hihették, hogy értékes magyarázataikat jegyzi. Erről szó sem lehetett. Jóska vörös keze alól gilisztanyüzsgésszerű betűkből rótt aforizmák és aforizma rövidségű vidám jelenetek vagy groteszk dialógusok kunkorodtak ki, melyeket azután átcsúsztatott hozzánk, minek következtében az osztály ablak felőli részén döcögő nyugtalanság és köhögéssel palástolt kuncogás támadt. Jóska ilyenkor szemérmesen lesütötte szemét és boldog volt. Ennek a csimpánzszerű karokkal ellátott, roggyant járású derék fiúnak volt még egy specialitása, amelyben egyedülálló volt messze földön: cimbalmon játszotta Beethovent és a többi klasszikust. Ötvös utcai diákszobájában néha órákig azzal tette próbára idegeim teherviselő képességét, ahogy idegesen kapkodó cimbalomverőivel, [arpeggiokra] bontott reszketeg akkordokban tálalta elém Händelt és Mozartot.
Tanár lett belőle. Merész pályaválasztás volt ezzel a külsővel. De tudása és jósága talán lefegyverezte a kegyetlen diákokat. Irodalmi sikerei szerény keretek között maradtak, inkább csak eszperantó-körökben és újságokban vált ismeretessé. Korán meghalt ő is. Azok közé tartozott, akikről azt szokták mondani, hogy „túl jó volt a világ számára".
Csatkai József Csatkai Endre testvére volt. 1920-tól 1937-ig a szombathelyi Faludi Ferenc Főreáliskolában kémiát, természetrajzot és zenét tanított. Weöres Sándor is a tanítványa volt. A fiatal diákok érzelmi nevelését és zenei képzését különösen fontosnak tartotta. Értekezései, meséi a Cimbora és az Ifjúság és Élet című ifjúsági lapokban jelentek meg. Eszperantista tevékenysége nyomán a húszas években Szombat-hely lett az eszperantó nyelv megreformálását célzó ido mozgalom magyarországi központja, majd az Ido Világnyelv Magyarországi Szövetsége székhelye. 44 éves korában, daganatos betegségben halt meg.
Zenei ékesítés, olyan játékmód, melyben az előadó az akkordot hangjaira bontva, törve, „hárfaszerűen” szólaltatja meg.