Mindenképpen különös év volt az az 1955-ös esztendő! Tavaszi, vagy inkább koratavaszi hangulata volt még a kánikulában is. Valahol olvadt valami. Sorvadtak a jeges tócsák és a hófoltok. A langyosodó politikai szellő sorvasztotta őket. Különös neszek hallatszottak az ereszcsatornákból.
A meteorológiai változások Sztálin halálával kezdődtek. Rákosi Mátyás mellől a Sztálint elsöprő halál kihúzta a mindenható karót, amelyre addig tekeredett, mire ez a kúszóbab erősen lengeni kezdett.
És minél inkább próbált megkapaszkodni a légüres térben maga körül, annál jobban csuklott össze puha paszulyszára. A Magyar Dolgozók Pártja 1954 májusi III. Kongresszusa óta a szakadék Nagy Imre jobboldali szárnya és a dogmatikus balszárny között erősen szélesedett, különösen, amióta az 1955. év elejei ellentámadás a jobboldal ellen kudarcot vallott. A Központi Bizottság Rákosi köré csoportosuló Sztálin hívői rohamosan vesztették el a kiábrándult tömeg bizalmát.
A tavaszt feltartóztatni semmiféle emberi erő nem tudja. Megcsonkíthatja, pusztíthatja rügyeit, bimbóit, ám a gyökerekben ható erő, a nedvek áramlása, a napfény ereje és az esőfelhők emlőinek csodateje erősebb végül is minden erőszakos elnyomásnál.
Ezeknek a nedveknek az áramlásáról hoztak híreket a Budapestről jövők. A gyökerek erejét sejtették a napilapok és folyóiratok mind merészebb megnyilatkozásai, a versek és elbeszélések megváltozott tárgya.
Mi ott a révfülöpi Nagy Fa alatt nem a régi rend visszaállítását reméltük, hanem a szocializmus megcsúfolásának végét és az igazi demokratizmus kezdetét. Emberi életkörülményekről, az erőszak, rettegés és hazugság megszűnéséről álmodoztunk.
A korábbi nyarakon, amikor a két hét leteltével a tapolcai vonat mögött elmaradt a Fülöp hegy, a Badacsony, majd a Szent György hegy és Csobánc, s egy végtelen év tartamára eltűnt a Balaton kék sávja is, bibliai érzések szorították össze a torkunkat. A paradicsomot vesztett első emberpár szorongása markolt belénk. Döcögtünk vissza váltott vicinálisokon, négyszeri átszállással, kilencórás megfeszített vánszorgással a technika diadalainak korszakában, Tapolcán, Ukkon, Celldömölkön, Fertőszentmiklóson át Sopronba, a kényszer száz fajtájától megkeserített foglalkozás ketrecébe. Fertőszentmiklósnál kialudt a nap. Az égen is, bennünk is.
Ezen a nyáron nemcsak felüdülten, hanem fiatalos vidámsággal a szívünkben tértünk vissza Sopronba, ahol a nyugdíjas élet mézeshetei vártak és valami meghatározhatatlan remény, hogy az idő érleli már az emberibb életet.
A függetlenség mámorában éltünk azon az őszön. Október 15-én Mária is búcsút mondott a gimnáziumnak, a tanításnak, melyet szenvedélyesen szeretett s melyet annyira megkeserítettek az utóbbi évek. Sírva búcsúzott a 400 éves Berzsenyi Gimnáziumtól, melynek tanári kara, élén barátunkkal, Peéry Rezső igazgatóval bensőséges ünnepség keretében bocsátotta ki a meghitt közösségből.
Új élet kezdetén állottunk. Fiataloknak éreztük magunkat, terveket szőttünk és kinevettük azokat, akik nem bírták megérteni, hogy önként hagytuk ott az aktív életet és nem vártunk addig, amíg tolókocsin gördülünk be a nyugdíjba.
Különben sem henyéltünk mi ebben a nem aktív életben sem. Élvezettel dolgoztunk a lőverben, minden barátságos órát kint töltöttünk hatalmas fenyőink alatt vagy a hegyekben; módszeresen, elmerülten olvastunk és zenéltünk és még pénzt is kerestünk, mert a Magyar Tudományos Akadémia Bányatudományi Osztálya a Soproni Egyetem révén megbízott a Bécsi Udvari Levéltár magyar bányajogi vonatkozású rendeletgyűjteményének magyar nyelvű kivonatolásával és a kapcsolatos mutatók elkészítésével. Jól fizetett, érdekes munka volt, s bár sokszor fejtörést okoztak az 1035. évvel kezdődő latin és később középkori német szövegek, mégis évekig élvezettel foglalkoztunk napi néhány órán át a rendeletgyűjtemény 24 kötetének, majd a stájer és a cseh-morva rendeleteknek a feldolgozásával.
II. rész XIII. fejezet
Közreadja Turbuly Éva