A honlap frissítése miatt ideiglenesen nem elérhető a hozzászólás és a regisztráció funkció.
Szíves türelmüket kérjük.

Uszodai életképek

Hozzászólok
Becht Rezső: A bűvös henger

A kamaszkori soproni nyarak délelőttjei a nagyuszodában teltek el. Reggeli után a hónom alá csaptam a szorosra összecsavart fehér vászon fürdőköpenyt, olyan volt, amilyent manapság a fodrászok kötnek hajnyírásnál az ember nyaka köré, bele a fürdőnadrágot, és a legelőre kicsapott csikó gondtalanságával ügettem a Káposztásföldeken át, ott ahol ma a Pamutipar hatalmas gyártelepe és a Stadion van a villámsújtotta vén fűzfáktól körülvett tó felé, a Bécs-domb lábánál. Az Uszoda-vendéglőből a zóna-pörkölt illata kanyargott a hatalmas platáncsalád világos törzse mentén a susogó koronákba, de ezt a susogást sokszorosan túlharsogta az uszodából kiömlött víznek habzó zúgása a széles zsilipen. A víz mámorító szagától felajzva tettem kezemet az uszoda deszkakapujának rézkilincsére, s a következő pillanatban a platánok hűvös árnyéka helyett a barna estektől nyüzsgő uszoda fényözöne és bódító lármája szinte beemelt a küszöbön és lebegve vitt a férfioldal felé.

Ez a beleolvadás a víz világába és a kabinsor előtti deszkafolyosó kongása olyan bizsergető érzés volt, mint későbbi koromban az első „slukk” a napi első cigarettából.

Sötét volt a tó vize, sötétzöld, titokzatos. A kabinok félkaréján túl nádas hajladozott a Schneeberg felől lengő szellőben. Ez a nádas volt a „Wandli”, ahova kamaszexpedíciók indultak nádbugákért és kákakoszorúkért. A pénztárban a „Rézi-tánt” ült, aki ropogós [„Wekni”-ket] árusított, meg [„Salzstanglikat”] . Elől, az ugrótorony és a [„Trambulin”] mellett, az uszoda fejedelme, Grobitsch mester feküdt féltestével a rövid rúdon, melynek végéről egy vacogó lányka lógott és kétségbeesett tempózás közben egyet-egyet kortyolt az uszoda sötétzöld vizéből. „Ein…zwei…drei… Fisz ausander schleidern! …Händt zusamm”… vezényelte harcsabajusza alatt a mester, aki szikár, inas és szürke volt, mint a kiszolgált hajókötél. Rézi-tanttal ők ketten képviselték a k.u.k. szellemet az uszodában, ahol a „Wekni”-től a [„Balkni”]-ig mindennek német neve volt.

De a túlsó oldalon, szemben a női szakasz délelőtt 11-ig lefüggönyözött részeivel, tehát a férfioldalon, már betört az új idő magyar úszómesterrel, magyar vezényszóval: „egy-kettő-három…Lábakat szétvetni! …Kezeket össze!” Itt nyertem én is úszókiképzésemet még elemista koromban. Régen volt, de még ma is érzem sovány testemen a nedves gurtni ölelését és látom magam lebegni a rúdon a sötét vizek felett, libabőrös elkeseredéssel a szívemben. De két héttel később mégis csak kiúsztam az úszómester csónakjától és a szülők szurkolásától kísérve a tó közepén lévő dupla-lépcsőig, s ezzel „szabadúszó” lettem, s egyben törzstagja a Nagyuszodának.

Az évek szaporodásával – különösen a bonyhádi nyár tapasztalatai után – a vízen kívül a vízben lévő lányok is mind jobban érdekeltek. Persze ez az érdeklődés csak 11 óra után bontakozhatott ki teljes mértékben, mert addig az időpontig csak a női viháncolást hallhatta a férfioldal a vászonfüggönyök mögül, amelyekhez lopva odaúszni és beleskelődni az áhítozott és folyton újra megkísérelt hőstettek közé tartozott. Ám Grobitsch mester, aki bár egyáltalán nem rendelkezett a háremőrök hájával, mégis az eunuchok szigorával őrizte a nők zavartalan fürdőzését, mígnem 11-et mutatott az óra a pénztárajtó felett. Akkor csónakjával végigevezett a női részen és egymásután felgöngyölte a függönyöket. Tulajdonképpen csak szimbolikus jelentősége volt ennek az aktusnak, mert a fiatalabb és formásabb nők már tizenegy előtt kimerészkedtek a nagy vízre és a középső lépcsőre, korosabb és kevésbé mutatós társaikra bízva a szemérem és erkölcs szervezett védelmét.

Tizenegy óra után tetőpontjára hágott az uszoda élete. Délfelé megjelent egy 120 kilós, fejét leszámítva tökéletesen gömbalakú férfi, aki vékony kappanhangon „Trampulin frei”-t kiáltva, az uszoda hátsó falától bámulatosan súlytalan fürgeséggel nekigurult az ugródeszkának, amely nagyot reccsenve feldobta a nyári ég kékjébe, ahonnan egy tökéletes szaltóval és hatalmas hullámveréssel belevetette magát a vízbe. Radomszky Miksa volt ő, a „Schaumrollnik” és „Indiánerek” nagyhírű cukrászmestere és az uszodai srácsereg mindennap szenzációja.

A mű szerzője: 
Becht Rezső

vekni, cipó

sóskifli

ugródeszka

Balken, gerenda

A bejegyzés létrehozása: 2015. január 19.