A tanári kar társadalmi élete

Hozzászólok
Dér Zoltán: Egy különös átlagember élete

Hogy ne csak az iskolában találkozzék a tantestület, hanem fehér asztal mellett is, szokásban volt, hogy a tanári kar minden tanévi konferencia után az igazgató vezetésével valamelyik vendéglőbe vonult. Esetenként – a konferencia végén – megbeszélés tárgya volt, hogy melyik vendéglőbe. Valamelyik útba eső ismerős hentes boltjában – pl. Sosztaritsnál - rendesen ki-ki tetszés szerint megvásárolta a hideg ennivalót: felvágottat, szafaládét, sonkát, kolbászt stb., és azzal felpakolva állítottunk be pl. a Wutschek-féle vendéglőbe a Várkerület gyümölcspiaci szakaszán, vagy a két vasúti vendéglő valamelyikébe. Vagy a katolikus konvent bormérésébe, vagy az evangélikus konvent bormérésébe. Vagy a Magyar utcai vendéglőbe. Vagy kész vacsorát rendeltünk a bánfalvi halálszikla alján fekvő {Nika vendéglőben}. (E vendéglők egy része ma már (1967) nincs meg.) Az említett vendéglőkben a magunkkal hozott ételneműekhez italt rendeltünk, sört vagy bort, ki-ki tetszése szerint, és vagy másfél-két óra hosszat ott elidőztünk, elbeszélgettünk.

Évnyitó vagy évzáró konferenciák alkalmával vagy külön iskolai kirándulás formájában nem egyszer a várostól észak-nyugat felé fekvő {Hubertus vadászházhoz} mentünk ki, a Bécsi dombnak sok helyütt fasorszerű, a vége felé már erdei jellegű sétaútjain. Útközben megálltunk annál a nagy fánál, ahol emléktábla jelezte, hogy Őfelsége Ferenc József császár és apostoli király innen szemlélte a hadgyakorlatot. A Hubertus vadászház a Bécsi domb gerincén épült. Mellette kezdődik az a rész, amelyet Dudles erdőnek neveznek, és amely tavasszal tele van nagyszerű, hosszú fürtű, sok kelyhes illatos gyöngyvirággal. A vadászház fából épített, egyemeletes épület volt. Folyosóit szarvasagancsok díszítették: A földszinten volt a konyha. Az emeleten több kisebb szoba mellett volt egy nagy terem, ahol az előre megrendelt ebédünket vagy vacsoránkat elfogyasztottuk. A terem ablakából remek kilátás nyílott a Bécsi domb lábánál fekvő lapályra és a még messzebb fekvő ausztriai hegyekre. Főként a „Hoche Wand” hegységre, amely 1200 m magas. (A Hubertus vadászházat 1945-ben lebombázták.)

A vasúti vendéglőkben többnyire disznótoros vacsorát rendeltünk, utána túrós csuszát. Főként a GYSEV (Győr-Sopron- Ebenfurti) vasútállomás restijének a túróscsuszája volt álomszerűen finom. Jó borai is voltak: soproni kékfrankos (sötétvörös, savanykás bor) meg somlyai fehér (a Vas megyei Somlyó hegyéről származó finom illatú, kissé savanykás borocska).

Év végi iskolai kirándulások

Nagyobb – egy napos – osztálykirándulások voltak a tanév vége tájékán, minden osztály másfelé. A szép hegyes-erdős Brennberg bányavároskába, a Fertő tó dél-nyugati csücskében lévő Balf-fürdőre, az erdős-dombos vidéken fekvő, eredetileg németajkú községbe. Érdekes község: bekerítetlen udvarok, Fertő tó, kénes szénsavas jó savanyúvíz. Nagycenk: Széchenyi kastély. Híres a kétsoros hársfasor, amely a Fertő tó déli partján lévő Széchenyi mauzóleumtól indul és a kastélyig vezet, a temetőben a kripta, melyben Széchenyi Pál múmiája fekszik, s a koporsó üvegablakán át jól látható az összeaszott arc. Az Eszterháza községtől (ma Fertőd) északra fekvő híres kastély, melyet [Esterházy Miklós herceg építtetett 1720-tól] kezdődően a Versailles-i kastély mintájára. Gyönyörű vasrácsos kapu, azon belül díszpark, amelyet a végén a kastély főépülete zár be. Erre kétoldalról egy-egy lépcső vezet fel, éspedig az első emeleti vasrácsos erkélyre. A főépület középütt háromemeletes. A főépület mindkét oldalán, mintegy folytatásképpen egy-egy oldalépület van, melyek karok módjára fogják körül a vasrácsos kapu és a főépület közötti díszparkot. A főépületnek hátul is van erkélye. Innen gyönyörűen lehet belátni a nagy kiterjedésű hátsó parkot. A főépület alján lévő kis kavicsozott területből szélrózsa módjára indulnak ki a szép fasorok és e fasorok közti, egyre szélesedő körcikkszerű területek bokraikkal és virágaikkal alkották a parkot. A kastélyba akkoriban nem tudtunk bemenni, és csak kívülről néztük meg.

1930 március elején nagyszerű kirándulást tett iskolánk Fraknó várába. A vár a mai Ausztria területén fekszik Nagymarton városkától délre, a Rozália hegység egyik völgye felett kiugró hegyfokon. Mögötte magaslik a hegység legmagasabb csúcsa, rajta egy jellegzetes facsoport. Maga a vár igazi történelmi levegőt áraszt, felvonó-híd, várkapu, udvar, mély kút, tornyok. A termekben sok régi fegyver (puska, ágyú, kard stb.) zászlók a török, a kuruc-labanc időkből, egykorú festmények (pl. annak a törökkel vívott harcnak a képe, amelyben az Eszterházy család négy tagja is elesett). A környéket, de Sopront is a kirándulás napján hó fedte.

Lakótársamtól és jó barátomtól, Vas Jenőtől mint az iskolánk cserkész-parancsnokától mindenkor szíves és kedves meghívást kaptam a nyár elejei kéthetes cserkésztáborozásokra. Részt is vettem rendesen azokon vagy két napig, de néha több napon át is.

A tanítási szünetekben mindig tettem nagyobb túrákat is, többnyire kollégákkal. 1931 június közepe táján geológiai, kőzettani érdeklődésű tanártársammal, [Zeller Tiborral] és iskolánk igazgatóhelyettesével, Merényi Gáborral Ausztriába utaztam. Deutshkreuznál léptük át az osztrák határt. Előbb nagyjából nyugat felé haladt a vonat egy széles völgyben, amelynek északi oldalán a Sopron-környéki Rozália hegység húzódott, déli oldalán pedig dombok. A völgy útját nyugat felé az a hegy zárja el, amelynek tetején Lánzsér várának romjai vannak. Majd a vonat délnyugat elé fordul, több domb- és hegyláncot átvágva. Egyik állomásról továbbhaladva, egy 16 év körüli leány izgatottan azt kérdezte tőlünk rossz németséggel: „Wo ich bin?” Mikor megmondtuk, sírva fakadt, mivel előbb kellett volna leszállnia, ahol egy rokon néni várta. Azt tanácsoltuk neki, hogy utazzon velünk háromszoros tanári felügyelet alatt. A kislánynak – egy másodéves tanítóképezdei növendéknek – nem lévén más célszerű választása, velünk jött. Nem utaztunk a vonattal be Kőszegre, tehát újból magyar területre, hanem előbb szálltunk ki a vonatból, és autóbuszra szálltunk át. Az autóbusz egyre szépülő hegyi tájakon keresztül a csaknem 900 méter magas Irottkő csúcs északi oldalára vitt. Lékán kiszálltunk és megnéztük a nagyszerű lékai várat, az Eszterházyak tulajdonában. Különösen érdekes volt a nagy, gótikus lovagterem.

Borostyánkőnél (vár és község) véget ért ennek az autóbusznak az útvonala. Egy kisebb erdővel borított hegy tetején épült fel a festői és egészen ép állapotban lévő vár. A község a hegy lábánál fekszik. Alkonyati fényben gyönyörködtünk ebben a szép látványban. A „prepa”, azaz a tanítóképezdei növendék elköszönt volna, hogy az őt váró nagynénijéhez utazzék innen. Kiderült azonban, hogy arrafelé nincs csatlakozás este, csak reggel. Megszálltunk tehát mind a négyen egy szállodában. Mi hárman tanárok egy szobában, a kislány egy másikban. Ő reggel aztán panaszkodott, hogy az éjjel nemigen hunyta le a szemét: attól félt, hogy „esetleg valaki bejön a szobájába”. Reggel őt autóbuszra ültettük egy levél kíséretében, amelyben megírtuk, hogy ő miként tévesztette el a leszállási állomást, és hogy tanári felügyelet alatt utazott, és baja nem esett. Később a lány nagynénjétől köszönő levelet kaptunk.

Mi azután egy másik autóbuszon tovább utaztunk egy bányavidékre, ahol meredek és kalandos hegymászás után a bánya elejébe leereszkedtünk. Itt több különleges ásványt bányásztak. A „zsírkövet” is, amelyet a szabók használnak krétának. Zeller Tibornak az volt a szokása, hogy minden utazásából egy-egy kődarabot is vitt haza magával, amelyre ráírta az utazás helyét és dátumát. De innen elég sok „kődarabot”, ásványt, ércet hoztunk magunkkal, részben iskolai szertárunk számára.

Azután részint gyalog, részint autóbuszon folytatva utunk, elértük, illetőleg elhagytuk a szép Tarcsafürdőt. Délután végül felültünk egy osztrák vicinálisra, azzal Wiener Neustadtba értünk, ahol is átszálltunk a Sopron felé menő szárnyvonalon közlekedő helyi vonatra.

A mű szerzője: 
Dér Zoltán

1720-ban Esterházy József vadászkastélyt építtetett. Esterházy Fényes Miklós 1762-1766 közt alakíttatta ki a fényűző barokk kastély-együttest.

Zeller Tibor neve nem található az előzőekben megjelölt iskolai dokumentumokban. Az 1930/31-es évkönyv 14. oldalán olvasható: „A tavaly elhunyt … tanár helyett Dr. Zeller Tibor nyert alkalmazást helyettes tanári minőségben, aki eddig a budapesti tud. egyetem bölcsészeti karának ásványtaní intézetében adjunktusként működött.”

Linkek: 
http://sopronanno.hu/bejegyzes/a-nika-vendeglo-1967-ben
http://sopronanno.hu/bejegyzes/a-hubertusz-vadaszlak
A bejegyzés létrehozása: 2014. november 13.