Bevezető

„Hiányzó adatokért mentem fel 1994. október 20-án. – Nagyon gyengén van – tájékoztattak. Nem nyitottam be hozzá. Néhány óra múlva már nem volt az élők sorában…” [Ezekkel a mondatokkal fejeződik be Hárs József emlékező, méltató írása 1995-ben]. Ez az utolsó híradás Dér Zoltánról. Nem sokkal korábban, mikor nála járt, tanulmányozhatta az iratokat, azaz Zoli bácsi sosem kész, de folytonosan munkában lévő visszaemlékezéseit.

[Másnak is] megmutatta a sűrűn írt spirál-füzeteket. Így például [Besskó Csabának], az 1958-ban érettségizett IV.a osztály egyik tanulójának 1989-ben. Az Amerikában élő egykori tanítvány ugyancsak a Pedagógus Otthonban látogatta meg őt. Tizenöt éves lánya videóra vette a beszélgetést. Csaba magával vitte a legépelt és kézzel javított 500 oldalt, azzal a kissé homályos gondolattal, hogy majd Amerikában kiadnák. Néhány levél bizonyítja, hogy volt is efféle kezdeményezés a kint élő egykori tanítványok körében. Zoli bácsi „kor-dokumentumnak” szánta az írást, és úgy fogta föl, hogy ami vele történt, az illusztráció a huszadik századhoz. Rábízta az illetékes utókorra, hogy eldöntse: érdekli-e egyáltalán, akar-e okulni belőle rokon, ismerős, bárki, akinek kezébe kerül. Válassza ki, adja közre, amit fontosnak tart belőle! Ez a szerzői instrukció – vélhetően - igencsak kényelmes mozgásteret biztosít a szerkesztő számára. Valójában inkább kissé nyomasztó felelősség. Mit hagyjon ki az 500 oldalból? Mennyire avatkozhat bele az eredeti szövegbe, amely nem „irodalminak” készült, valójában mégis az. Szabad-e akár olyan stiláris „hibákat” is kijavítani, amelyek magukon viselik leírójuk személyiségjegyeit?

Ami mostantól olvasható a „sopronanno” lapjain, az válogatás, szemelgetés a terjedelmes „korrajzban”. Nyilvánvalóan a Sopronhoz kötődő élmények, események állnak a középpontban, s alig foglalkozunk a szorosan vett magánélet történéseivel, a gyakori kirándulások leírásával, a politikai háttér ismertetésével. Nem azért, mintha bármi titkolni valója lenne az emlékezőnek. Erről egyébként meggyőződhet bárki, aki majd kutatni akar [a soproni levéltárban].

Miből is áll hát maga az egész hagyaték?

Csaba a magával vitt eredeti példányról fénymásolóval kópiát készített Amerikában, majd a következő évben visszavitte Zoli bácsinak. Nem valószínű, hogy megvolna. Ismereteink szerint az otthonbéli szobácskában lévő rengeteg iratnak csak töredéke maradt meg. Baranyai Lenke tanárnő közreműködésével ugyan hozzájutottunk ahhoz a 11 darab kézzel írt vaskos füzethez, amit [Pluzsik Tamás] valamiképpen megmentett a megsemmisüléstől, ezek a füzetek azonban kevés kivétellel a végleges szöveg korábbi változatainak bizonyultak. Zoli bácsi ugyanis többször is átmásolta és közben gyomlálta, csiszolgatta a leírtakat.

Ugyancsak [Baranyai Lenkétől és publikációiból] tudható, hogy Zoli bácsi egy példányt Budapesten élő lányának adott át. Ő már nem él, férje szerint ez a példány az Eötvös Collegium irattárába került. Itt viszont jelenleg nincs nyoma. Őriznek az egykori hallgatók hagyatékaként személyenkénti dossziékban tárolva iratokat, leveleket, így Dér Zoltántól is. A Collegium 2014-es jubileumára megjelent [könyv szerzője] ezeket feldolgozta. Ebben a kötetben olvasható Hárs József már idézett írása és a www.emlekezet.hu web oldalon közzétett [méltató életrajz is].

És mi történt a közelmúltban? 2013 nyarán találkoztak az 1958-as évfolyam maradékai. Előkerült az említett videofelvétel is. Aztán Csaba otthon – Amerikában – előkereste a negyedszázados papírokat. A technika jóvoltából a hazajuttatás sem okozott problémát: [Vékás Lajosnak], [Czuczor Hubának] és [Jakatics Árpádnak] küldte el. A rácsodálkozás után megkezdődött a munka. Sikerült fiának, a 80 éves ifj. Dér Zoltánnak is kedves meglepetést szerezni, illetve elnyerni hozzájárulását. Elkészült a szerkeszthető digitális változat, elindult a szerkesztés és a megjelentetés lehetőségeinek felkutatása. Ez utóbbi a Sopron anno jóvoltából sikerült.