Gábor Géza pere 2

Keresés az archívumban

Helyszín

Este 7 órakor szólítottak be engem, mint tanút. Az elnök tőlem csak azt kérdezte, hogy én írtam-e a(z előttem felmutatott) hat oldalas beadványt? Igenlő válaszomra megkérdezte, hogy mindenben egyetértek-e vele? Mikor erre is igennel válaszoltam, a következő kérdést intézte hozzám: „De akkor hogyan tudja megmagyarázni, hogy az igazgató annyi kartársával ellentétbe került?” Erre – rövid gondolkodás után – azt feleltem, hogy: „Az igazgató úr nem találta el a hangot.” Gábor Géza – aki akkor vagy négy lépéssel a jobb kezem mögött állt - mintegy meghökkent.

Utánam aznap este már csak dr. Machatsek Lucia kartársnő kihallgatása következett. E kartársnőt dr. Gábor Géza győri iskolájából helyezték át vagy két éve a mi iskolánkhoz. Eredetileg soproni családból származott. Egyik bátyja Ágfalvánál 1920-ban hősi halált halt abban a magyar felkelésben, amelynek sikerült megakadályoznia, hogy a trianoni béke értelmében Sopron is Ausztriához kerüljön. Ugyanis Sopron hova tartozandóságának ügyében ezen felkelés hatására külön népszavazás döntött. A tanú másik bátyja ma is Sopronban él, éspedig orvos. Lucia halk hangú tanúvallomásában mindenben igazat adott Gábor Gézának. Előadása szerint az igazgató úr működése az iskolára nézve szükséges és hasznos dolog, de még nem volt elég idő ahhoz, hogy az igazgató úr tevékenységének jó gyümölcsei teljesen megérjenek.
Az ő tanúvallomásával befejeződött a tanárok kihallgatása.

A tárgyalást másnap folytatták. Most az altisztek és más tanúk kerültek sorra. Iskolánkban már nem volt szünet, de amikor bementem a VII.-es osztályba, hogy fizika órámat megtartsam, a termet üresen találtam. Az osztály tanulói a tárgyalásra mentek, és ott találtam őket a hallgatóság között. Onnan parancsoltam vissza valamennyit az iskolába.

Dr. Gábor Gézát végül is a népbíróság kétévi „szabadságbüntetésre” ítélte „antidemokratikus magatartása” miatt. Különösen súlyosan estek latba egyes altisztek vallomásai: hogy az igazgató igen szigorú volt velük szemben, a legkisebb mulasztást el nem tűrte és rögtön elbocsátással fenyegetőzött. Továbbá, hogy privátim, megfelelő ellenszolgáltatás nélkül kihasználta őket: piaci bevásárlásokat végeztetett velük és mosatott asszonyaikkal.

Találtak olyan irodatakarítási számlákat, amelyeket Gábor Géza a felesége leánykori nevére állított és fizetett ki. Ezekre ő azt mondta, hogy a bombatámadásos időben az altisztek egyszerűen eltűntek. De hogy fogadó óráit megtarthassa, az irodát feleségével sokszor kitakaríttatta, és mivel ez nem volt felsége kötelessége, jogosan járt el, amikor a takarítási díjat neki kifizette.

Gábor Géza a törvényszéki épületben egy hideg, poros, megfeketedett falú, nyirkos pincében volt elzárva, más foglyokkal együtt. A foglyok vastagon fel voltak öltöztetve bekecsbe. Felesége itt rendszeresen felkereste és támogatta. Nejével együtt egy ízben én is meglátogattam őt. Gábor Géza odajött hozzánk, engem megölelt és nagyon köszönte, hogy felkerestem.

Tavasz felé perének újrafelvételét kérte, amelynek során Győrött a fellebbviteli bíróság végül is felmentette.
Ekkor hivatalosan felmerült a kérdés, hogy visszakerüljön-e az iskolánk élére, vagy egyáltalán a pedagógusi pályára. Martonos Lajos igazgatónak az volt a leglidércesebb álma, hogy Gábor Géza visszakerül, és ő akkor nem lesz tovább igazgató. Ez ellen megszervezte a tanári kart. Erre a célra egyhangú szavazási eredményt szeretett volna kapni a tanári kartól. Az aláírandó nyilatkozat szövegezése ez volt: „Gábor Géza nem méltó arra, hogy iskolánk igazgatója legyen.” Én ez ellen tiltakoztam: „Nem írom alá.” Egy napi gondolkodási időt hagytak nekem, de már ekkor – valahonnan megtudtam –, hogy ha nem írom alá, ez esetben engem más iskolához helyeznének át, valahová „vidékre”. Ám másnap is csak úgy írtam alá, hogy a szöveget ekként módosították: „Gábor Géza nem alkalmas arra, hogy az iskola igazgatója legyen.” Ebben a formában a szöveg nem ellenkezett felfogásommal, mert egy olyan igazgató, aki a tantestület többségével hadilábon áll, tényleg nem alkalmas ennek az intézetnek a vezetésére. Ez a körülmény örökös súrlódásokra, veszekedésekre vezetne az összmunka kárára. Egy igazgatóban kell lennie olyan képességnek, olyan diplomáciának, hogy a tanári kar többségével ki tudjon jönni, egészben tehát – nézetem szerint – Gábor Gézát is terheli bizonyos fokú – legalábbis „ügyetlenség”.

A mindenki által aláírt nyilatkozatot külön testületi küldöttség vitte fel a minisztériumba. Így aztán Gábor Géza nemhogy igazgató nem lett nálunk, de még csak vissza sem került a pedagógusi pályára. Mert olyan nagy volt a félelem vele szemben, hogyha egyszer bekerül a pedagógusok berkeibe, akár a „szeged-alsótanyákon lévő óvodához altisztnek” is, akkor „amilyen szívós és törtető ember”, egyszer csak feltornázza magát megint tanárnak, majd igazgatónak és talán végül éppen újra a Széchenyi gimnáziumnak élére.

Így történt azután, hogy a sokak által „veszélyesnek” tartott, „túlságosan szigorú” igazgatót, aki „minket tanárokat akármikor lelőhet”, azaz állásunkból kitétethet, éppen az ő tanárai fosztották meg a pozíciójától. Bizony joggal mondhatta később, hogy ő egy tanárt sem fosztott meg kenyerétől, de őt az ő kollégái túrták ki állásából. Azonban, ha a tanárok nem is jelentették volna fel, akkor is nagyon valószínű, hogy az ő politikai múltja, jelenlegi politikai nézetei és egész világnézeti beállítottsága mihamar megakadályozták volna abban, hogy igazgató maradhasson. De mégis legalább tanár maradhatott volna.

A tanári kar többségének ellenséges érzülete rendkívül nagy volt. Volt olyan tanár is, aki hangoztatta, hogy a tettlegességtől sem riad vissza, ha Gábor Géza még egyszer belépne a tanári szobába. Ezt megtudta valahogy Gábor Géza, és azt mondta, hogy: „Akkor én is ott lennék – erős ember vagyok – a támadóm húzná a rövidebbet.” Ám akkor is az iskola erkölcsi tekintélye szenvedett volna, ha híre megy, hogy a pedagógusok verekednek egymással. És a hivatalos megtorlást egyik fél sem kerülte volna el.

A várost meglehetősen felkavarta a per. Más iskolák tanáraiból bizonyos káröröm is kivillant: „Íme, mivé lett Gábor Géza igazgatónak az a törekvése, hogy az ő iskolája a mi iskolánkat lefőzze! Egy tragikomikus színdarabbá!” A Széchenyi palota falán egy tussal rajzolt plakát is megjelent, amely Gábor Gézát ábrázolta, mint cezaromániás igazgatót, aki „olyan, mint a kemény kavics, amely belekerült egy iskola finoman önműködő gépezetébe és azt tönkretette”.

Amikor pár év múlva Gábor Géza Dzsingisz nevű fiát be akarta íratni a Széchenyi gimnáziumba tanulónak, a gimnázium tanári kara szótöbbséggel úgy döntött, hogy „apja jellemtelen emlékére való tekintettel a fiút nem vesszük fel”. Ez igen fájt Gábor Gézának.

Kenyere azonban az új világalakulásban is mindig akadt. Néha változtatta is foglalkozását. Egy darabig vasesztergályos volt a vasgyárban. Egy ízben azért vesztette el állását, mert nem tapsolt – sőt tüntetőleg hátat fordított – akkor, amikor a gyűlés résztvevői a gyűlés végén vastapssal éltették Sztálint. Másnap – erre hivatkozva – elbocsátották. Abban az időben, amikor még nem volt tanácsos templomba járni, Gábor Géza délben járt a templomba, és a felvezető lépcső tetején megállva, először kelet, majd észak, majd nyugat felé nagy ívben megemelte a kalapját és úgy ment be a dél felé nyíló templomajtón. Később bizonyos lázító iratokért újra elítélték két évre.

Később felhagyott szélsőséges magatartásával és 700 forint nyugdíjat is kapott az államtól. A Széchenyi gimnáziumba többé be nem lépett. Legtöbb volt kartársának többé nem is köszönt. Engem egyszer üdvözölt az utcán. Beszélgetni is kezdtünk, meg is hívott magához. Elmondta, hogy az ő terve az volt, hogy a Széchenyi gimnáziumból a soproni műegyetemre előkészítő minta-iskolát csináljon. Terve szerint a mi iskolánk tanárai mihamar magasabb státuszba kerültek volna, azaz több fizetést kaptak volna.

A bejegyzés létrehozása: 2015. június 4.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.