A felszabadult városban a közbiztonság kezdetben siralmas volt. Félreesőbb helyen a járókelő ki volt téve annak, hogy útonállók megállítják és kifosztják, vagy mint akkor mondták: levetkőztetik és mehet tovább csupaszon.
Már a Paprét is félelmetes hely volt este lámpagyújtás után. Még inkább a Kuruc-domb teteje és hasonlóképpen Sopron külvárosainak többsége. Kik voltak a tettesek, nem lehetett tudni. Néha civil ruhások voltak, de többnyire orosz egyenruhát viseltek. Lehet, hogy – mint a kezdeti éjszakai lövöldözések – ez is csak trükk volt a lakosság megfélemlítésére, hogy késő este, éjjel az emberek kint ne nagyon mászkáljanak. Lehet, hogy az útonállók között akadt egy-két megtévedt orosz katona is, aki privátim csapott fel útonállónak, rablónak, de az is bizonyos, hogy volt köztük több olyan magyar polgár, aki orosz katonának öltözve űzte az útonállást. Ezt az említett Tiborról is mondták később, vagy legalább is ráfogták. Tény, hogy még később a várostól távolabb eső helyeken találtak egy-egy agyonlőtt embert … Nem lehetett tudni, hogy a rablótámadásnak voltak-e áldozatai, vagy haláluk csak ijesztgetésre szolgált, hogy a városbeliek ne igen mászkáljanak az erdőkben.
Viszonylag ritkábban hallottunk olyan esetekről, hogy nőket megerőszakoltak. Így egy Lehár Ferenc utcai 73 éves öregasszony panaszolta nekem, hogy miközben a lányát igyekezett megmenteni egy orosz katona elől és kituszkolta a lányt a szobából, az orosz katona hirtelen ráfordította a kulcsot és elkapva őt, rajta tett erőszakot.
Ellenben több olyan esetről tudok, amikor maguk a soproni nők kezdtek ki egy-egy orosz katonával. Talán ennivalóért tették éhségből, vagy talán szereleméhségből, nem tudni. Így a mi utcánkban volt eset erre. Az egyik szép özvegyasszony nyitott ablaknál teljes lámpafénynél vetkőzött este. És már másnap a szemben beszállásolt orosz kapitány és főhadnagy odaát voltak nála és tették neki a szépet. Táncoltak, harmonikáztak. Hogy meddig mentek, arra nincs (messzemenő következtetésre) alap, de tény, hogy az asszony – aki szenvedélyes dohányos volt és akkor bajosan tudott cigarettához jutni – maga beszélte, hogy mikor a kapitány elszundított, a tárcájából cigarettát csent ki magának. Cselekedetén nem is lehet csodálkozni. A nyomor bizonyos fokig lazítja az erkölcsöket.
A közélelmezésre ebben az időben azt lehetett mondani, hogy megszűnt. Pontosabban egyelőre megszűnt. Az üzletek készleteit kirámolták, talán már a visszavonuló nyilasok vagy a németek vagy talán a városba özönlött szovjet csapatok. Piac nem volt. Feldinger nénit, a Lehár Ferenc utcai piaci gyümölcs- és zöldségárust hiába kerestem fel főzelékféléért. Eladó áruja nem volt. Ellenben tanácsot adott. „Tanár úr, adok egy tippet. A Balfi úton, az evangélikus temetővel szemben van egy nagy kertészet. A tulajdonos a németekkel együtt kiment Ausztriába. Kertje elhagyott. Az emberek odajárnak és tetszés szerint vágják ki az áttelelt zöldséget, a kelkáposztát, a salátát.” Tehát ezen túl én is odajártam, amíg benne tartott. Sőt üveg alatt elvermelt sárgarépát is találtam. Ami penészes volt benne, azt kivágtuk.
A télen még nálunk lakó katonák nem spenótfőzeléket szoktak kapni az étkezőjükben, hanem – amint elbeszélték – csalánfőzeléket, mert az állítólag sokkal egészségesebb. Ezért egyik reggel – korán hajnalban kimentem fiatal csalánhajtásokat szedni egy közeli árokban. Egy arra haladó asszony meg is kérdezte tőlem, hogy miért szedem. „Talán disznónak?” „Nem” – feleltem – „hanem saját magunknak”. A csalánt főzeléknek megfőztük. Eléggé jó íze volt, de ha a csalán levele öreg, akkor levelei főzve is eléggé érdesek maradnak.
Az egyik külföldre távozott család házának a pincéjében az egyik láda fenekén krumplit találtam. Ugyancsak az egyik bombatalálattól elpusztult romház téglái alatt is. Itt már a krumplik „szögletes testek” voltak a rájuk zúdult tégláktól, és felszínükön meg voltak feketedve. Ám ha levágtuk róluk a feketedést, a belsejük fogyasztásra még alkalmas volt. Az egyik kirámolt üzlet ablakában megmaradt egy fél üveg, felül elporosodott lekvár. Azt is hazavittem. Megjegyzem, ennek az üzletnek a tulajdonosa talán két év múlva hazakerült. Felajánlottam neki a lekvár árát és az üveget. Az üveget visszafogadta, de a lekvár árát nem kérte és nem is fogadta el tőlem. A marhavásártéren sok sárba taposott kukoricaszemet szedtem. Egy helyen elég sok céklát tudtam venni. Ám ecetet mindössze egy liternyit tudtam szerezni Zettl ecetgyároséktól, azt is ajándékképen. A többi céklát egészében megfőzve ettük. Később sóskával, savanyítottuk: érdekes ízű sóska-cékla főzelék keletkezett így.
Tüzelőanyag ellátás egyszerűen nem volt. A telepeken tüzelőanyagot nem lehetett kapni. Magam jártam ki a város környékére, a közeli fás dombokra lehullott gallyakat, ágakat, „kézzel” lefeszegetett fakérget gyűjteni. Nem is kellett messze menni. Voltak, akik a faszedést „nagyban” űzték. Értve alatta, hogy az egész fát kivágták. „Tegnap” pl. még ott állt egy akácfa. Másnap már csak törzsének csonkja, körülötte szanaszéjjel letörött vékonyabb ágai, lehántolt kérge. Nekem azonban ez a maradék is bőven elég volt. Egy-két hátizsákot, kosarat azzal megtöltöttem és máris cipeltem haza.
Volt más beszerzési forrás is. Laschitz, a Lehár Ferenc utcában lakó nyugalmazott postatisztviselő gyümölcsösében a télen sok fa kifagyott. Ezeket a tönkrement fákat vágtam ki felesben. Én a vékonyabbját kaptam tőle.
Elpusztult katonai barakkok földben maradt gerendáit feszítettem ki ásóval a földből és vittem haza vállon. Néha bizony 3-5 méter hosszúságút, amelyet útközben, megpihenéskor a falhoz támasztottam. Sokan csodálkoztak rajta, hogy miképpen bírom el a nagy terhet. De otthon következett a még nehezebbje: baltával széthasogatni és felaprózni a gerendákat. Néhány romházból is kihúztam néha egy-egy gerendát, míg végül egy ember – valószínűleg a romház tulajdonosa – kapával nem támadt rám, amiből észbe kaptam, hogy nem helyes és tanácsos romházból tüzelőt gyűjteni.
Ott volt a „Rastkreutz” (Pihenőkereszt) felett emelkedő domb is. Az iménti harctér, ahol pár hónappal előbb részt vettem néhány lövészárok megásásában. Ott közben még több lövészárok keletkezett, amelyekről nem tudom, hogy német vagy orosz csapatok ásták-e? A lövészárkok helyenként facölöpökkel, deszkával ki voltak támasztva, erősítve. Emellett a domb tetején a volt ütegállások körül egyes mélyedésekben tűzrakások maradványai: vastagabb, félig elhamvadt faágak és egyéb elszenesedett fadarabok voltak találhatók. Ezek összeszedése nem volt egészen veszélytelen az ott szerte-széjjel heverő rengeteg lövedék és lövedékhüvely miatt. Bizony még sokáig, nap mint nap lehetett olvasni az újságokban az „utóháború” áldozatairól, kiket ilyen becsapódáskor fel nem robbant lövedék tépett széjjel, amikor ilyen lövedékre ráléptek, hozzáértek, vagy belebotlottak. Sok áldozat akadt az ilyen lövedékekkel játszadozó gyermekek között. Volt eset, hogy az ilyen lövedékre ráhajtó jármű, sőt dunai hajó vált az utóháború áldozatává.
A lövészárkok mélyén a fagyökerekhez is könnyebben hozzá lehetett jutni. Csákánnyal fellazítottam körül a földet, és így szedtem, bányásztam ki a tüzelőt: cölöpöt, deszka-maradványokat, gyökér darabokat.
A tavasz előrehaladtával szép virágok nőttek ezen a dombon: lilás kökörcsin, a sárga tavaszi hérics, a kékes nagy ezerjófű, akácvirág stb. Idővel a föld sebei begyógyultak: a lövészárok falain ott maradt, el nem vitt deszkák, cölöpök elkorhadtak és az árokfalak beomlottak…
De azért még másfél év múlva is találtam a kertünk végében, a sűrű gaz és fű között egy kb. 80 cm hosszú nagy bombát, amelyet bejelentésemre azután a tűzszerészek távolítottak el.
A Liszt Ferenc Zeneegyesület élete hamar megindult, bár a Csengery utcai MOVE házban a zeneiskola helyisége romokban hevert. Egy orosz katonai egyenruhát viselő orosz karmester ugyanis meghívót küldött mindegyik zenekari tagnak, hogy próbára kell járni. Aki önként nem jön, azért fegyveres őrök fognak kimenni. A színházban próbáltunk. Akkoriban még annyira friss volt a keleti orientáció, hogy a próbáról jövet többször megállítottak bennünket szovjet posztok, figyelmeztetve arra, hogy este nem szabad az utcán járni. Mikor azonban megmondtuk, hogy a színházban voltunk próbán, simán továbbengedtek. Szép hangversenyt is adtunk a színházban. Közreműködésünkért kisebb pénzösszeget is kaptunk.