Tudományos munkám

Keresés az archívumban

Helyszín
Irodalom címkék

[Dr. Tangl Károly] elküldte utánam az ő intézetében általam használt kísérleti eszközöket. Úgy a polarizált röntgensugarak vizsgálatára szolgáló berendezést, mint pedig a fémszalagok felületi feszültségének vizsgálatára szolgáló Tangl-féle készüléket. Mindezeket gondosan becsomagolta dr. Baintner Géza tanársegéd társam. Sértetlenül és hiánytalanul meg is érkeztek. De nem adták fel a leolvasó távcsövet, a tükör-leolvasásra szolgáló skálát és megvilágító villanylámpákat. Még 1929 őszén felkerestem a Soproni Erdészeti, Bányászati Főiskolának több tudományos – mechanikai, fizikai, elektromosságtani témakörű intézetét, hogy ezeket a kiegészítő eszközöket kölcsön kérjem. De nem találtam ott ezekben az intézetekben ilyeneket. Egyelőre tehát a további keresésről lemondtam, mert sok középiskolai feladat nehezült vállamra (heti 22 óra, fizikai gyakorlatok, a februári kabaréban zenekari szereplés).

Tavasszal az utcán összetalálkoztam [dr. Vendl Miklóssal], aki mint egyetemi hallgató egykor velem együtt lakott az Eötvös Kollégiumban. Ő tehetségénél és nagy szorgalmánál fogva ez idő tájt már a Soproni Bányászati és Erdészeti Főiskolán a geológia és az ásványtan nyilvános, rendes tanára volt. Elmondta, hogy intézete részére „mostanában” szerzett be egy nagyszabású termoionos röntgen-készüléket. Megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem folytatni a Tangl intézetben elkezdett ama vizsgálataimat, hogy a fénysugarak mintájára a röntgen-sugaraknál is látszik-e a Faraday-féle effektus (vagyis a polarizáció síkjának elforgatása bizonyos anyagokon való keresztülhaladásakor, mágneses térben). Ezekhez a kísérletekhez a Tangl-féle intézetben csak egy kis gázionos röntgenlámpa állt rendelkezésemre. Az ilyen lámpának működése pedig nagyon egyenetlen, mert nem állandó erősségű, hanem ingadozó erősségű sugárzást ad. Tangl professzor úrral együtt ebben láttuk az okát annak, hogy az én közel két éven át folytatott kísérletezésem nem vezetett a felvetett kérdést eldöntő eredményre. Tangl professzor annak idején azzal zárta le a témakört, hogy termoionos röntgenlámpára lenne szükség, mivel pedig az egyetem e mostoha időkben nem áldozhat annyi pénzt, halasszam el a kérdés további vizsgálatát jobb időkre.

És íme, most a sors önmagától hozza előmbe a Vendl-féle intézetben a termoionos lámpát, amely a Tangl-féle intézetben elérhetetlen vágyálom volt. Ebben az irányban kezdtem el hát újra, de most már a termoelektromos röntgenlámpával. A sok középiskolai elfoglaltság és a fáradtság a Faraday-effektusra vonatkozó vizsgálataim végzését nehezítette. Ritkán mentem ki a főiskolára, tehát a munkám csak lassan haladt. Így két év alatt be kellett látnom, hogy a termoions röntgenlámpa sem elég, egyenetlen a vizsgálataim céljára. (Csak vagy 20-25 év múlva sikerült olyan készüléket kialakítani, amely a tremoionos röntgenlámpák sugárzását elfogadhatóan egyenletessé teszi. Ilyen készülék azonban igen-igen drága. A valóságban ilyen készüléket nem is láttam, csak olvastam róla.)

A másik témám – Tangl adta téma: a szilárd testek, közelebbről a fémszalagok felületi feszültségének megváltozása a vízbe mártáskor – úgy élt emlékezetemben, hogy ez egy gyötrően kínos kézügyességi vergődés. Egy új, kellően sima és töretlen fémszalagot csak számos próbálkozásra, vagy 10-15 órai vergődéssel tudtam volna készíteni. Az elkészített szalag sokszor a vékonyítás közben tönkrement. De ha a vékonyítás is sikerült, a kész szalag egy-két mérés után leszakadt. Kezdhettem tehát elölről a szalagkészítést. Napi elfoglaltságom mellett csak esténként tudtam volna kigyalogolni a főiskolára. Tehát vagy fél hónap is kellett volna egy új szalag készítéséhez, és ez is hamar elszakad. Ehhez idegeim nem voltak elég erősek. Elejtettem ennélfogva ezt a másik témát is. Sőt, mikor az említett röntgen-mérésem is kudarccal végződött, akkor sem vettem elő a felületi feszültség nagy kézügyességet igénylő témáját.

Így gondolkoztam: Hét évi vergődés után nincs még doktorátusom. Ha újabb hét év alatt mégis megszerzem, akkor tizennégy évi vesződség megéri-e nekem? Mit nyerek vele? Egy üres címet? És csak ezután jön a magántanári fokozat. Valószínűleg az is elhúzódik. Jó, ha talán 50-60 éves koromban egyetemi tanár lehetnék. Ez azonban ebben az életkorban legfeljebb már csak a magasabb nyugdíj szempontjából számítana. És ezért áldozzam fel életem nyugalmát és minden szabad időmet? De hátha meg sem érem!? A „minap” is meghalt két magántanár, az egyik 39 éves korában. Mit nyertek a magántanársággal? Az orvosoknál más. Az orvos magántanárt több páciens keresi fel, és jobban megfizetik, de egy bölcsész magántanár – úgy képzeltem – nem nyer e címmel semmit. Abból az akkori szemléletemből kiviláglik, hogy nemcsak tiszta tudományos szellem, hanem „kalmár” szellem is élt bennem. A mai szemmel nézve most már hibáztatom akkori álláspontomat: a feszültségi mérést addig kellett volna erőltetnem vagy módosítanom, míg valami eredményre nem jutok. És azután az eredmény leközlésével ezt a témakört elhagynom. Szebb gesztus lett volna, mint lenyelni Tangl professzor szemrehányásait amiatt, hogy ezt a mérést abbahagytam. Mikor mentegetőztem, hogy milyen kínosnak találtam ezt a mérést, mert egy nap alatt csak egy szalagot tudtam készíteni, Tangl kinevetett és azt mondta: „Az semmi. Kínlódás. Valamikor én is foglalkoztam ezzel a méréssel. Nekem is nehezen ment, és az első eredmény leközlése után én is abbahagytam.”

Tangl Károly (1869-1940) 1921-től a budapesti tudományegyetemen a kísérleti fizika tanára volt. Mellette lett tanársegéd 1925-től 1929-ig Dér Zoltán. (Részletesen ír erről visszaemlékezésének más helyén.)

Vendl Miklós (1896-1977) akadémikus

A bejegyzés létrehozása: 2014. november 20.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.