Udvarlás, házasság

Keresés az archívumban

Helyszín
Irodalom címkék

A nyár végén Hildus meghívott, hogy látogassam meg őket – őt és bátyját – Brennbergben. A kedves meghívást elfogadtam. Első látogatásomkor még az újbrennbergi völgy vége felé, magasan a hegyoldalon lévő egyik bányászházban laktak. Később pedig az újbrennbergi völgyet az óbrennbergi völgytől elválasztó hágón, igen közel az osztrák határhoz. Házuk nagy kert közepén volt, a kertben gyümölcsfák. A hátsó kerítést erdei szeder futotta be. Szép virágos-grupp a ház frontja előtt.

Prinner Andor helyettes tanító – Hildus bátyja kedves, csendes, szimpatikus modorú fiatalember volt. Többször is voltam náluk kint. Volt, hogy egész társasággal mentünk ki. Ott náluk összejöttem és megismerkedtem a brennbergiekkel is. E réven is, de főként Hildus és Andor elbeszélései alapján mélyen beleláttam a bányavároska társadalmi életébe. Messzire vezetne azonban a közvetlenül vagy csak közvetve – mások elbeszéléseiből – megismert személyek ismertetése és e kis társadalmat mozgató, nem egyszer feszültségben tartó indító okok és érdekellentétek, sőt harcok leírása. Cronin-nak, a népszerű írónak van egy regénye egy angol bányavároskáról. A brennbergi viszonyok nem egy vonatkozásban igen hasonlóak voltak a regényben leírtakhoz. (Pl. Szerelem a nőtlen bányaigazgató és az egyik bánya-főtisztviselő felesége között. Az utóbbi féltékenysége más csinos nők iránt, akik az igazgatóval hivatalos kapcsolatba kerültek. Stb.)

A kedves Prinner Hilduskával mindjobban összemelegedtem. Nálam valamivel alacsonyabb termetű, csinos, fekete hajú, világos bőrű nő volt. Sem nem kövér, sem nem sovány. A homloka kissé szélesebb, az orra egyenes és kissé hosszú. Evangélikus vallású volt, mint én. Igen sok kedvesség volt benne. De volt egy kis idegessége is: hirtelen indulatba tudott jönni.. Egy évvel volt fiatalabb nálam.

Mint már említettem, ő havonta bejött Sopronba. Minden ilyen alkalommal találkoztunk vagy az étteremben, vagy felkeresett. Sokat sétáltunk együtt. 1931. év őszén brennbergi kertjük kerítésére felfutó szederbokrok terméséből is kedveskedett egy kosárkával. Találkozóink azonban mihamar megsűrűsödtek azáltal, hogy elég gyakori vendég lettem náluk Brennbergben.

1931 nyarán egy „filléres gyorsra” lehetett jelentkezni Budapestre és vissza. Ugyanis akkoriban vasárnap vagy ünnepnapokon elegendő jelentkező esetén a MÁV távolsági gyorsvonatokat indított, amelyeken útközben megszakítás nélkül a meghirdetett helyre oda és vissza rendkívül olcsó („filléres”) áron lehetett utazni. Erre a filléres gyorsra Hildust is meghívtam, és őt Albertfalván szüleimnek is bemutattam. Szüleimnek a kívánsága ugyanis az volt,, hogy jövendőbelimet még eljegyzésem előtt nekik bemutassam, hogy tanácsot tudjanak adni, amelyet ha követek, jó, ha nem követek, akkor úgy is jó. Hildus nem is tudta, hogy bemutatást tervezek. „Véletlenül” toppantunk be az albertfalvi lakásunkba. Szüleim a látogatás után csak annyit írtak: „Vedd el, ha akarod.”

Ezt követő időben, 1932 őszén és 1933 tavaszán erősen fellendítettem a Sopron – Brennbergbánya közti autóbuszjárat forgalmát azáltal, hogy minden héten egyszer-kétszer kijártam Hildushoz látogatóba. Szinte röpül az autóbusz a brennbergi hegyek között a kanyargó országúton, viszi a szerelmes szívű fiatalembert. Korán sötétedik, az autóbuszban benn világító lámpák fénye kiragyog az autóbuszból, és gyorsan tovahaladó fénypásztákat vet az országút melletti mezőre, erdőre. Az autóbusz gyakori sofőrjére és egyúttal kalauzára, a tányérsapkás majdani „Alföldi elvtársra” mind máig jól emlékezem. Évtizedek múlva is összeakadtunk néha az utcán, és barátságosan üdvözöltük egymást.

Végül 1932. december 7-én – a 35. születésnapomon – Brennbergben megkértem Hildus kezét. Előbb tőle magától, majd rögtön utána kedves bátyjától, Banditól, e szavakat intézve hozzá: „Tudod kedves Bandi, hogy a te kedves támaszodat ki akarom húzni alólad”. Mindez délután történt. Este már, mint szóbeli vőlegény utaztam haza Sopronba. A hivatalos eljegyzést 1933. január 13-ára tűztük ki éspedig Brennbergre, Bandi lakására.

A brennbergi autóbusz rendes fátumához azonban hozzátartozott az is, hogy minden télen több héten át szünetelt a forgalom az út nagyfokú behavazottsága miatt. Míg kisebb behavazottság esetében olykor hóekével szabaddá tették az utat. Az eljegyzésre kitűzött napon is szünetelt a forgalom a nagy hó miatt. Gyalog mentem tehát ki, néhol tekintélyes mértékig belesüppedve a hóba. Egy nagyobb üveg Eszterházy-féle burgundi vörösbort vittem a kezemben, kitűnő bor minőségre, ízre a jól beérett oportói szőlőből készült apostagi vörösborra emlékeztetett.

Most is még jól emlékszem az ünnepi lakoma egyik fogására: a kacsasültre párolt káposztával. E bizalmas beszélgetésben eltöltött szép, családias délután elmúltával újra gyalog mentem vissza a városba a holdfényes éjszakában.

A tél folyamán és tavasszal természetesen sokszor voltam együtt Hilduskával.

Az esküvőt 1933. május 20-ra tűztük ki. Bár úgy az anyakönyvi hivatal, mint az evangélikus templom az akkori (a Vas Jenővel közös Templom utca 22. számú házban bérelt) lakásomhoz viszonylag igen közel feküdt, az ünnepélyesség és az illendőség kedvéért autón mentünk mindkét helyre. Házassági tanúink, azaz násznagyaink voltak a menyasszony részéről Szirányi Jenő, a soproni szőlészeti és borászati iskola igazgatója, míg részemről, a vőlegény részéről öcsém, dr. Dér István, ez idő tájt már dunavecsei járásbíró. Az esküvőmre Sopronba jöttek és az esküvőmön részt vettek szüleim, valamint többi testvéreim (Aladár öcsém, Manci húgom), és jelen volt a menyasszony fivére, a sógorommá vált Bandi. A templomi esküvő egyik zenei száma volt egy Bach mű, amelyet a Soproni Liszt Ferenc Zeneegyesület válogatott tagjai játszottak el kedves figyelmességből.

Az esküvőt követő ünnepi ebéd a most már „régi” Templom utca 22. szám alatti lakás épületének udvarán zajlott le, az oda kihelyezett díszesen terített asztalon. A gazdag menüt az egyesek által „népkonyhának” csúfolt Tábornok házbeli vendéglátó üzem készítette és szolgálta fel, amely üzem éppen akkoriban a tér másik oldalára, a városház déli oldalával szomszédos ház földszintjére költözött. A menü „teljes” volt, kifogástalan és bőséges.

Késő estig együtt voltunk, a lakodalmi asztalra állított petróleumlámpák fényénél. Végül mi, az ifjú pár új lakásunkba, fészkünkbe távoztunk. A vidékről jött vendégek ki itt, ki ott tért nyugovóra. Szüleim és testvéreim többsége a Templom utca 22. szám alatti lakásban Ráczéknál. Másnap, harmadnap pedig visszautaztak Budapestre.

Vas Jenő tehát egyedül maradt a lakásban. Ő se sokáig, csak a tanév végéig, amikor is házasságot kötött Fuchs Ilonkával, és anyósához költözött.

„Másnap”, amikor bementem a Széchenyi gimnáziumba, Lauringer igazgatót a tanári szobában találtam. Ott ült, és egy kollégával beszélgetett. Mikor meglátott, azt mondta: „Mit keresel te itt? Egy hétig be ne tedd a lábadat az iskolába… Te most nősülési szabadságon vagy.”

Az a lakás, amelybe mint ifjú házasok költöztünk, a Balfi utca 70. sz. alatt volt.

A bejegyzés létrehozása: 2014. december 4.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.