Új munkahelyem, a Soproni Állami Reáliskola

Az igazgató [Lauringer Ernő] volt. Középtermetű, de köpcös, széles arcú sötétbarna hajú és nagy bajuszú ember volt. Igen jó étvággyal rendelkezett, például tízóraira meg tudott enni egy nagyobb szalvétába beleférő libamájat. Végeredmény: nagy has, kövérkés test. De azt meg kell hagyni, szorgalmas ember volt. Az igazgatói álláson kívül volt még egy másik állása is: igazgató őre volt a {Sopron Városi Múzeumnak} is. Ezért – bár sokat dolgozott – a reáliskolára nem tudott teljes figyelmet fordítani. Egyik szaktárgya a történelem volt. Előszeretettel foglalkozott numizmatikával (éremtannal), és régi pénzeket gyűjtött a múzeum részére. A két állásával sokat keresett, de kellett is neki, mert nem volt valami takarékos természetű. Emellett elég nagy családja volt: felesége, három fia és egy leánya. A múzeum melletti épületben laktak, a múzeum igazgatójának kijáró lakásban.

Lauringernek jó összeköttetései voltak a város vezető embereivel: [Thurner Mihály] akkori polgármesterrel, a főkapitánnyal és másokkal. Vallásos ember volt, nagy katolikus. Eredetileg evangélikus vallású feleségét csak ennek katolikus vallásra való áttérése után vette el. A klérus felé is ügyesen helyezkedett.

Merényi Gábor volt az akkori igazgatóhelyettes. Ábrázoló geometria - matematika szakos tanár. Magas, szőke, kékszemű, hosszúkás arcú, rövid szőke bajszú, mosolygós képű ember volt. Mozgása lassú, kissé kimért. Szemüveget hordott. Felesége, fia és leánya később is kapcsolatban állt családommal, akkor is, amikor már Merényi papa Pécsre történt helyeztetése után rövidesen meghalt.

Utóda az igazgatóhelyettesi beosztásban Katona Ferenc, latin – magyar szakos tanár lett. Nem nagyon magas termetű, csupasz ajkú bácsi. Egyetlen gyermeke, „Katona Anci” előkelő svájci intézetben nevelt, élénk, de igényes és nem egyszer meggondolatlan nyelvű kis hölgy volt, aki később mint oroszt és más idegen nyelveket tanító tanárnő került a Soproni Állami Reáliskolához, de ekkor már az iskolát {Soproni Széchenyi István Reálgimnáziumnak} nevezték. Ez a tanárnő az özveggyé vált édesanyjával együtt 1956-ban disszidált, és Tirolban, Innsbruckban telepedett le.

A szaktárgyakat értve nekem a legszorosabb kollégám Barta Miksa (azelőtt Bász) tanár volt. Ortodox zsidó ember. Nem nagyon magas termetű, széles arcú, őszes, rövid bajuszt viselő ember volt. Egyik fia halálát úgy gyászolta, hogy kabátjának hajtókáját megszaggatta, és a gyászidő alatt a kabátot úgy hordta, hogy a beszakított részt gombostűvel összetűzte. Igen jó kolléga volt, aki engem mint kezdő tanárt mindenben támogatott. Az iskolai fegyelmezés, a tanítási technika, az iskolai szertár fizikai eszközei – és néha még azok használata kérdésében is – állandóan tanácsokkal látott el. Sokat köszönhetek neki. Jó tanár volt: szép példákat válogatott ki és adott fel tanítványainak. Sokáig ő volt a fizikai szertár őre, és azt csak jó pár év múlva adta át nekem. Családjával is jóban voltam. Egyik fia, a Lajos tanítványom is volt. Jeles tanuló, aki később orvosnak ment. A másik tiszti iskolai növendék volt, de tragikus körülmények között meghalt. Volt egy csinos lányuk is: Barta Didi.

Barta tanár úr „Miksa” volt, azaz németül „Maximilián”. A tanulók a „Maxi” csúfnevet adták neki. Ő volt a „nagy Maxi” és én lettem a „kis Maxi”, minthogy én is fizikát tanítottam.

Csanády Sándor történelem – magyar szakos tanár. Mielőtt Sopronba került, egy Tolna megyei református gimnáziumnak volt már az igazgatója. Ez az iskola azonban megszűnt, és így került iskolánkhoz, az államhoz, ahol elölről kellett neki kezdenie a ranglétrát helyettes tanársággal. Alacsony termetű, sánta, bicegő ember volt. Hogy a tanulók emiatt gúnyolni ne merjék, igen szigorú osztályzásaival állandó félelemben tartotta őket. Fegyelmi kérdésekben nem ismert kíméletet: a rendetlenkedőket valósággal üldözte.

Hováth József rajz szakos kolléga magas termetű sovány ember volt. Hosszúkás arcú. Egyik lábára gyermekkorában ráesett egy lőcs. Ezért sántikálva járt. Szigorú, erélyes, „vagy-vagy” ember volt, nem engedte magát dirigáltatni. Több igazgatóval harcban állt. Derék, becsületes, szókimondó ember, kissé azonban merev, aki az új dolgokhoz nehezen alkalmazkodott. Kiváló tanár, országos hírű festőművész. Vízfestékkel festett képeit sokan megcsodálták. Bámulatos akt-festő. Több díjjal tüntették ki. „A soproni festők legnagyobbika.” Vízfestékes képei puha kontúrokat kaptak azzal, hogy a kész képeit vízzel leöntötte. Később a kor divatjának megfelelően figurális, munkás képeket is festett, pl. kukoricát hántó asszonyokat, vasöntőket. Az 1960-as évek elején 70 éves korában szívbajban halt meg.

Ugyancsak rajz szakos kolléga volt a származására nézve horvát Janesitz Henrik. Hosszúkás, napbarnított arcú csupasz ajkú tanár és festőművész, igen nagy szaktudással. Ideges, ingerlékeny volt a tanulókkal, de egyik-másik igazgatóval szemben is. A Kuruc dombon épült házacskájába műtermet is építtetett. De nem festett annyit és nem szerzett annyi hírnevet, mint Horváth József.

Halász Gyula francia – magyar szakos tanár. Sokat adott a jó megjelenésre. Aranyos karkötőórát, szemüveget hordott. Az iskolai kabaré-előadásokat is ő rendezte. Mint nagy katolikus, a soproni katolikus körben is nagy szerepet játszott. Később Cegléden lett gimnáziumi igazgató, majd később újpesti tanár. Családos ember volt.

A már akkor ősz hajú dr. Stodolni Gyula „igazgató”, aki régebben rövid ideig vezette az iskolát, leginkább úgy maradt meg emlékezetemben, hogy a tanári szobában nagy „tornyokba” összerakott dolgozatokat javít. És ezek a dolgozatok sehogy sem akarnak elfogyni, mert a leolvadt torony helyébe új torony jön. Valóságos sziszifuszi munkát végzett. Pár év múlva azonban elfogyott mégis a széke előtti asztalon a dolgozat-sereg, mert Gyula bátyánk nyugdíjba vonult. Magas termetű, sovány, szikár testalkatú ember volt, előre görnyedő nyakkal. Szeretett pipázni, anekdotákat mesélni. Nagy vadász és gazdász. Szép villája volt a Lőverekben, a Károly magaslat alatti villák között. Villája előtt törpe alakfák és mögötte is szép kert.

De nem folytatom tovább a tanártársaim felsorolását. Kiragadtam közülük egy-két jellegzeteset. Csak még néhány szót az akkori „fiatal kartársaimról”, akik velem együtt kerültek az iskolához.

Dr. Antal László szőke hajú, kissé fontoskodó beszédmodorú, alacsony termetű, széles vállú fiatalember. Magyar – filozófia szakos. Nagyon olvasott ember, aki minden nap éjfél utánig olvasott. Érdekes volt irodalmi értékítélete: Adyért lelkesedett, Arany Jánosért már kevésbé, Petőfit pedig szimpla, hatodrangú írónak tartotta. Tehát egészen más képet kaptak nála a tanítványok a magyar irodalomtól, mint pl. Csanády Sándornál. Antal Laci lelkes híve volt Máray Sándor műveinek. A külföldi írók közül Thomas Mann regényeiért lelkesedett. Később erről a neves íróról – annak halála után – szép tanulmányt írt, melyet neki Thomas Mann özvegye levélben megköszönt. Antal Laci később szülővárosába, Szekszárdra került, majd azután Budapestre a kultuszminisztériumba, majd végül mint tanár ismét Szekszárdra. Innen ment nyugdíjba.

Kunczer Gyula, aki később magyarosította nevét Kunszeri-re, alacsony sovány, keskeny arcú, csupasz ajkú, fekete hajú emberke. Élénk szellemű és mozgású, vérszegény. A zöldfőzelékeket szerette, a hústól irtózott. Magyar – német szakos volt. Szép verseket írt. Verskötetet adott ki. Sok soproni rosszallását vonta magára azzal az egyik költeményével, amelyben Budapestről Sopronba való utazását szibériai számkivetésbe való utazással hasonlította össze. Sopron itt megfelel Vladivosztoknak. Pár év múlva Budapestre került.