Életem legfájdalmasabb meglepetése volt, hogy Beethoven, Bach, Goethe, Rilke, Kant és Dürer népe a hóhéroknak, pribékeknek és elvetemülteknek azt a tömegét tudta kitermelni, amely nagy és nemes célok üvöltözése közben a Káin-bélyegnél is sötétebb bélyeget sütött a német nép homlokára, hogy megvalósulhatott Hitler ama követelése „Olyan ifjúságot akarok látni, melynek tekintetéből a ragadozó vadállat szeme tüzel!" Hogy Dachau, Mauthausen, Auschwitz, Bergen-Belsen és a többi pokol-tábor elfajzott ördögei Hölderlin és Mörike nyelvén adták ki parancsaikat.
Ha csak a poroszok követték volna el a „magasabbrendűségnek" ezeket a gazságait, akkor elképedésem nem volna feleakkora sem, de az, hogy annyi joviális bajort, derűs rajnavidékit és jószívű osztrákot is meg tudtak fertőzni – ezt nem fogom soha megérteni tudni.
Nagyon jól tudod, Mihály, hogy nálunk a családban mindenfajta faji és vallási előítélet ismeretlen fogalom volt.
Édesapám, aki azzal a ritka erénnyel rendelkezett, hogy nem tudott barátságtalan lenni és képtelen volt arra, hogy akár a leghitványabb embertársáról is rosszat mondjon, egész életünkben belénk oltotta a gyűlölködés gyűlöletét. Nem is volt velem baj mindaddig, amíg Németországba nem kerültem a főiskolára. Ott rá kellett ébrednem arra, hogy a poroszok olyan ellenszenvet váltanak ki belőlem, melyet képtelen vagyok legyűrni. Ez annál különösebb volt, mert mind apai, mind anyai ágon német a vérem, de – délnémet. Úgy látszik, az ősi ellenszenv dél-németek és észak-németek között a család évszázados magyarországi élete folyamán sem sorvadt el. Az észak-németek öntelt hanghordozása, nyersessége és szálkás humora úgy felbőszített, hogy ha később Berlinen kellett átutaznom, a két vonat közötti időt vagy egy múzeumban, vagy a [Tiergarten] egy eldugott padján töltöttem. Talán már akkor éreztem, hogy ennek az - egyébként szláv eredetű - fajtának [infernális] önimádata és hüllőlelkűsége egykor az egész emberiséget az iszonyat poklába fogja taszítani. Így is lett!
Hitler, a renegát osztrák, szigonnyá hegyezte a poroszok összes erényeit és hibáit, s ezt a szigonyt úgy belevágta az emberiség békés húsába, hogy a csontok is szilánkokra hasadtak. Szerencsére túlhegyezte, s így, ha nem is idejében, de végül mégis csak letörött.
És most itt tengődünk ezen az elüszkösödött, elgennyesedett kontinensen, valami kollektív szégyenérzet mardosó lázában. És a legjobban mi pirulunk, akiknek ősei évszázadok előtt a Rajna mellől vándoroltak be erre a földre, s nem tántorodtunk meg, amikor a Volksbund propagandadobjai a „Mutterland" csábszavával és a vérségi árulás fenyegetésével gyűjtötték a horogkeresztes zászlók alá is a „Vaterland" – a magyar haza árulóit.
Sopron, ez a mindenkor legdemokratikusabb magyar város, ahol az osztálykülönbségek elmosódtak, ahol a „Buschenschankok"-ban a város vezetői egy fapadon szorongva a cipészmesterrel és a gyári munkással békésen itták a fertőmenti vörösbort, s ahol minden délben a Deák téren a városplébános, az evangélikus esperes és a zsidó rabbi együtt sétáltak fel-alá, ahol senkinek eszébe sem jutott a német vagy zsidó származásút idegennek érezni, ez a Sopron a hitleri eszmék hatása alatt két ellenséges táborra szakadt.
A gazdapolgárok, a "Poncichterek" túlnyomó része, sok kispolgár, néhány ügyvéd és orvos hirtelen elfelejtett magyarul. Nagynémetek lettek, gőgös germánok, felsőbbrendű lények. Gyermekeik a Hitlerjugend formaruhájával a porosz pökhendiséget is magukra öltötték, a soproni utcákat német „élettér"-nek vették, ahol két sor dobos ütemes dobverésére feszesen meneteltek és német harci dalokat harsogtak azzal a harsány, öntelt ropogtatással, melyet bizonyára Te is ismersz a rádióból.
Nem volt hová menekülni előlük. Minden kirándulóhely, minden hegy és erdő a Frauenschaften, Mädchenschaften és a [H.J.] falkáitól volt hangos. A biztosra vett győzelem mámorával engedték át magukat a [„Herrenvolk"] [Herdenvolk] -ösztöneinek. Őrjöngő lelkesedéssel ünnepelték a Sopronon átvonuló német csapatokat, az asszonyok két kézzel szórták a tankokba a gyümölcsöt, a kolbászt, a cigarettákat, a lányok önfeledten simultak a Kurtok és Willyk karjaiba, a legények tömegesen jelentkeztek az SS kötelékekbe.
Mi meg – megvetett, de egyelőre még megtűrt alsóbbrendű lények a saját városunkban – mi tudtuk, hogy ennek a mámornak a világtörténelem legkeservesebb ébredése lesz a vége, s addig esténként hallgattuk a halkra állított rádió előtt London, az Atlantik-Sender és Moszkva híreit, Kurt és Willy szatirikus vitáit, [Gefreiter] Hirnschal leveleit szeretett hitveséhez, Amáliához, Thomas Mann amerikai üzeneteit a német lelkiismerethez, és reggelente, amikor az utcán találkoztunk, egymásra néztünk, mint az [augurok].
Amikor aztán Sztálingrádnál és Afrikában megfordult a kocka és a [Blitzkrieg] olcsó eredményei kezdtek elolvadni, a frontok óráról-órára közeledtek, és a levegő mind sűrűbb lett, akkor lelkileg felkészültem a végső megpróbáltatások idejére. Édesanyám után 1943-ban édesapámat is eltemettem. Néhány héttel később a Könyörületes azt a lényt is elszólította, akit legjobban féltettem, nemcsak a háború veszélyeitől, hanem a „keresztény éra" embertelenségétől. Egyedül maradtam s ez jó volt így.
1944. március 19-én, egy gyöngyszínű vasárnap reggelén már korán kimentem a hegyekbe. Mire hazatértem, a német hadsereg megszállotta Sopront. Ellenállásra számítva jöttek, lövésre emelt fegyverrel a házak mentén. Fent a Bécsi-dombon tankok és rohamlövegek várták a jelt a támadásra. De az ellenállás elmaradt. Sopron és az ország – kevés kivétellel – „alázatos tisztelettel" behódolt Hitler seregeinek.
Félóra múlva már német tábori rendőr irányította a Várkerületen végigdübörgő tankokat, teherautókat és csapattesteket. Egy órán belül irányjelző táblák voltak minden oszlopon, német őrségek a középületekben. A Volksbundisták és a nyilasok mámoros sorfala berekedésig zúgta a „Sieg Heil"-t és minden katonai öszvért karlendítéssel köszöntött. A kisebbség átvette az uralmat, megkezdődött a karlendítések, a „Heil Hitler"-ezések és a megaláztatások korszaka.
A többség sötét arccal és pirulva nézte a szégyent, a műegyetemisták pedig még aznap letépték a [„Beute-Sammelstelle"] feliratú táblákat.
Szomorú vasárnap volt. Legszomorúbb a zsidók számára, akik reszketve figyelték a függöny mögül jövendő hóhéraik bevonulását.
II. rész, IX. fejezet
Közreadja Turbuly Éva
Állatkert
alvilági
Hitlerjugend
uralkodó nép
tűzhely nép
őrvezető
Madárjós az antik Rómában
villámháború
Zsákmány gyűjtőhely
Sopronból 937 fő jelentkezett az SS-be ö n k é n t ! (ifj.Sarkady S.:-Disszertáció 216 oldal; Tilkovszky: Német nemzetiség… 111–112. o.) ................Néhai édesapám beszélgetése a pityergő Bierbaum nénivel: "De az isten áldja meg, miért jelentkezett mindkét fia önként ? Ja,ja monták, hoty Hitler parancsára önként köll jelentkezni .."