Becht Rezső: Wosinszky Kázmér 1895–1967

Keresés az archívumban

Soproni Szemle 1968. XXII. évfolyam 2. szám / Megemlékezések

A századforduló körül született soproni festőnemzedéknek újból halottja van. Ágoston Ernő, Horváth József, Steiner Antal, Mende Gusztáv után elhunyt Wosinszky Kázmér is.

Közkeletű neve Szása volt, a hivatalos és lényéhez nem illően pompázatos Kázmér helyett, önmagába és művészetébe burkolózó, titokzatos művész volt, mondhatni emberi megfelelője a rejtelmes-sejtelmes Fertő tónak, amely életének keretet, teremtő szenvedélyén ek táplálékot, művészetének szárnyakat adott.

Életrajzi adatai, kevés kivétellel, homályban vannak. Ami születése és halála között történt vele, arról nem beszélt, azt nem tartotta fontosnak. Fontos csak egy volt – a festészet. Száz és száz kép szakadatlan füzére, az alkotás lázgörbéje pótolta nála a profán élet állomásait.

1895. október 15-én született Kismartonban, ahonnan a család csakhamar Balfra költözött, melynek gyógyfürdőjét orvos-apja, dr. Wosinszky István megvásárolta. Balf község és a mögötte elterülő Fertő tó a maga nádrengetegével, halászaival, állatvilágával, fényeivel és színeivel, egy idetévedt sztyep-tó ázsiai hangulatával lett a kis Szása életének kerete és későbbi művészetének legfőbb ihletője.

   Wosinszky Kázmér önarcképe. (Liszt Ferenc Múzeum.) Adorján Attila felvétele

Kitől és hol tanult festeni, pontosan nem tudjuk. Állítólag három félévet Bécsben töltött a Képzőművészeti Akadémián. 1924-ben már mint kész festő állított ki Budapesten a Műcsarnokban s ezt követően ismételten a Nemzeti Szalonban és évről évre a Soproni Képzőművészeti Kör tárlatain. Képei kezdettől fogva figyelmet keltettek és egy vérbeli akvarellista feltűnését jelezték. Ö maga minden feltűnést már-már beteges visszavonultsággal került. Szinte láthatatlanná vált képei mögött, csak ritkán mutatkozott a nyi lvánosságban, s ha be kellett jönnie Sopronba, majdnem futva intézte el az elkerülhetetlen ügyeket, azután megkönnyebbülten merült alá kedves Balfja csöndjébe és még kedvesebb Fertője színes páráiba. Könnyelmű apja volt teremtményeinek, képeinek. A kész mű már alig érdekelte, könnyen megvált tőle, sokszor értéken alul elkótyavetyélte képeit balfi műtermében, ha pénzre volt szüksége. Ez pedig gyakori eset volt, mert Szása gazdasági tehetsége fordított arányban állott festői kiválóságával, így aztán még ki állítást nem látott képeit úgy kellett összeszedni magánosoktól a soproni tárlatokra, mert műterme üres volt. Állandó kiállítója és egyik mágnese volt a Képzőművészeti Kör tárlatainak. 1935-ben Horváth Józseffel közös kiállítása volt, a Liszt Ferenc Múzeum külön kiállításain két ízben láthatta a közönség képeinek nagyobb számú gyűjteményét.

Impresszionista volt minden idegszálával, távol minden absztrakciótól. Számára a világ színes jelenségek végtelen sorozatából állt, melyből egy-egy részletet kiragadott és művészi egységgé emelt. Mivel a természet csorba beszédkészséggel sújtotta, ecsetje fejezte ki egyéni módon és magas művészi szinten mindazt, amit szeme a természet gazdagságából fáradhatatlanul begyűjtött. Képeiről hol pogány örömök színei izzanak, hol bukolikus idillek nevetnek, hol vette át a nyelv szerepét, és színekben és tónusokban a vízi munka csobogó üteme dalol a tó tarka magányában.

Öreg motorkerékpárján kirobogott birodalmába, a Fertőre és ott mámorosan festette a nagy tó lomha vagy haragos vizét, a nádas színárnyalatainak örök variációit, felettük a selymes kék ég bárányfelhőivel vagy a szederjes égbolt viharfellegeivel. Ezt a keretet benépesítette a valóság és a képzelet nászából született alakokkal. Többször is megfestette magát a nádkoszorúból előbukkanó faunként, amint csalogatóan fújja duzzadó piros ajakkal a nádi sípot, melynek hallatára a következő képen a nádöböl védelmében meztelenül fürdőző leánysereg a fényözönben még szilajabban örül az életnek. Nincsen a Fertő életének, levegőjének, színei játékának olyan mozzanata, amely ne ihlette volna meg Hany Istóknak ezt a pallettás utódját. A keskeny nádfolyosóban pákász tolja rúddal a ladikot; füves, zsombékos tavaszi réten gúlákba gyűjtik a nádvágók a nádat; fémesen csillogó tollruhában vadkacsacsapat úszik a nád mentén; halászok vetik ki hálójukat vagy helyezik el a varsákat, hol a hajnal ezüstös páráiban, hol az alkonyat fátylaiban vagy az őszi nádtenger esti izzásában.

Második ihletője Balf volt. A paraszti élet hétköznapjai kevésbé érdekelték, mint a búzaszentelési processzió színes, lengő zászlai. Bár életműve túlnyomó részét a szabad természet művészi ábrázolása teszi, festett egy sor ragyogó színhatású zárttéri képet is: táncoló lányokat és legényeket a kocsma mennyezeti ernyős lámpáinak fénysátra alatt, olyan megjelenítő erővel, hogy a kiterülő szoknyák suhogása, a tánc lendülete és a vastag levegő párája szinte meglegyinti a gyönyörködő szemlélőt.

Kedves technikája a vízfestés volt, ez a könnyed hatású, nehéz festési mód. Olajban keveset festett: néhány szép portrét és freskót a soproni Dómtemplomban. Szép önarcképe a Liszt Ferenc Múzeumban van.

Wosinszky Szása nem tartozott a nehezen alkotó, töprengő, kereső, kísérletező festők közé. Már korán kialakította sajátos stílusát, színeinek különös harmóniáját, azokat a kékeket és rózsaszíneket, melyek képeinek egyéni varázst adtak. Csodálatos termékenysége, melynek eredményei annyi soproni lakás falát töltik be szépséggel és életörömmel, utolsó éveiben megbénult. Egy ideig megkísérelte a hiányzó lendületet régi vázlatai segítségével visszanyerni – kevés sikerrel. A régi műpártolók száma megritkult, az újak már nemigen ismerték vagy mást kerestek.

Így Szása felett rohamosan bealkonyodott és néhány nappal 72. születésnapja után, 1967. október 24-én a már régen benne lappangó betegség, párosulva a nélkülözéssel, a soproni kórházban kioltotta életét.

Kialudt egy élet, amely tele volt napfénnyel, nagy vizek csillogásával, a rejtőző élet mélyebb örömeivel, bohémsággal és – szenvedéssel. Ami megmaradt ebből a gazdag életből: képei sora adja ennek a esztendőnek vigasztaló értelmét és emlékének fennmaradását.

A bejegyzés létrehozása: 2020. október 22.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.