Részlet dr. Mollay Károly utószavából:
„1439-ben és 1440-ben két bátor asszony, Erzsébet királyné, Albert magyar király (1437-1439) özvegye, és Kottanner Jánosné Wolfram Ilona, a királyné bizalmasa, bécsi patríciusasszony (1432 előtt a legjelentősebb soproni polgármesternek, Székeles Péternek felesége, utóbb özvegye) belenyúl az országos politikába. Az uralomra vágyó özvegy királyné túljár a magyar főurak eszén, akik a harmincegy éves özvegyet a tizenhat esztendős Ulászló lengyel királyhoz akarják adni feleségül: Erzsébet látszólag beleegyezik a házasságba, hogy időt nyerjen, mivel orvosai — hiszen 1439 májusa óta állapotos volt — azt jósolták neki, hogy fiút fog szülni. Ezért megbízta komornáját, Kottanner Jánosnét, hogy a visegrádi fellegvár ötszögletű tornyának szigorúan őrzött kincseskamrájából hozza el a királyi koronát, amellyel születendő fiának megkoronázását biztosítani tudná. Kottanner Jánosné 1440.február 20-ról 21-re virradó éjszaka egy magyar nemesúr és szolgája segítségével teljesíti a megbízást, és még február 21-én szánon, a Duna befagyott jegén át elviszi a koronát a komáromi várba, ahol Erzsébet királyné várja. Megérkezése után egy órával az ő hathatós közreműködésével egy bábaasszony levezeti a vártnál egy héttel korábban megindult szülést: Erzsébetnek valóban fia születik, akit tizenkét héttel később V. László néven Székesfehérvárott, a törvényes koronázóvárosban Szent István koronájával magyar királlyá koronáznak. A koronázás alatt a tizenkét hetes királyt Kottanner Jánosné tartja a karján.
Ezekről a mozgalmas időkről, amelyek V. László születését és megkoronázását megelőzték, valamint a továbbiakról, egészen a kis királynak Ausztriába, gyámjához, Frigyes német királyhoz (1440-től), majd császárhoz (1452-től) való költözéséig, szól Kottanner Jánosné (történettudományi irodalmunkban tévesen: Kottanner Ilona) 1450 táján, bizonyára V. László számára készült emlékirata.”