A szerző előszava:
Kedves Olvasó!
Könyvemmel szeretném bemutatni a brennbergi völgyben élt bányászcsaládok küzdelmes életét. Ezek az emberek nehéz sorsban éltek és nevelték gyermekeiket, mivel akkoriban még sem orvos, sem iskola, sem pedig templom nem volt. Ezek a gyerekek váltak a szén rabszolgáivá, mégis megszerették ezt a völgyet, a szénbányát.
A 19. század végén megváltozott a brennbergi bányászok élete. Megszűntek a nyomortanyák, javult a családok ellátása. A második világháború válságos időszakát a bányászcsaládok is megérezték, de a szénre, ami munkát és megélhetést biztosított, szükség volt. A háború befejezése után az ország romokban hevert, elkezdődött az újjáépítés. A brennbergi bánya két hét után teljes kapacitással termelte a szenet.
Ez volt a biztosíték arra, hogy amikor 1946-47-ben megkezdődtek Magyarországon a kitelepítések, a brennbergi német nemzetiségű bányászcsaládokat ez nem érintette. A másik elnéző ok a szegénységük volt. Kitelepítés esetén semmiféle ingatlan (ház, szántó, szőlő) nem került volna az állam tulajdonába. Maradt volna egy bányaüzem dolgozók és bányászszerszámok nélkül. Megtűrték őket, mivel az országnak szüksége volt a szénre. Így elkerülték a kitelepítést.
2-3 éven belül az ország belterületén lévő szénbányák is kiváló teljesítménnyel működtek, sót új bányák létesültek. Ebből kifolyólag a brennbergi bányára és német nemzetiségű bányászaira már nem volt akkora szükség. Utólag, az 50-es években már nem akarták őket kitelepíteni, mivel ez rossz fényt vetett volna Magyarország külpolitikájára az akkori feszült helyzetben.
Ezért a Rákosi-kormány úgy határozott, hogy leállítja a brennbergi szénbányát. Annak kitalált okát Ajtai Dezső, a szénbányászati főosztály vezetője 4 pontban foglalta össze. A Központi Bizottságnak az volt a véleménye, hogy Brennbergbányán sok német anyanyelvű ember lakik, akik politikailag nem megbízhatóak a nyugati határszélen. Ez okból a bányászokat családjukkal együtt át kell helyezni az ország belsejébe, ahol hasznosak lehetnek a népgazdaság számára. S ez meg is történt.
1952-ben a szénbánya váratlan leállítása mérte a legnagyobb csapást a település lakóira és a 200 éves szénbányászati múltra. Ezzel az intézkedéssel megbénították a brennbergi német nemzetiségű lakosságot. Ezt a csapást településünk még a mai napig sem heverte ki.
A szomorú múltat azért írtam le, hogy legyen intő példa az utókor számára: függetlenül a nemzetiségtől, a békés egymás melletti és egymással élés legyen a cél!
Becher Nándor
