Sopron és az egyetemi karok vértelen forradalma 1956

Keresés az archívumban

Kiadás éve
2016

Részlet Prof. Dr. Faragó Sándor rektor előszavából:

"2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján publikálta SARKADY SÁNDOR, "A soproni MEFESZ az 1965-os forradalomban" című könyvét, amelyben a fennmaradt írásos dokumentumok, visszaemlékezések alapján megírta a soproni egyetemisták forradalmának igaz történetét. A dokumentumokkal együtt csupán néhány fotót tudott mellékelni.

A félelem oldódása, nemkülönben SARKADY SÁNDOR szívós, mindenre és mindenkire kiterjedő kutatómunkája eredményeként, napjainkra már 180 fényképet ismerhetünk, amelyek magánkézből, a Magyar Nemzeti Múzeum Fotóarchívumából, osztrák, svájci és német archívumokból kerültek elő. Köszönet érte a Szerzőnek!

Mi, a kései utódok - együtt forgatva az idézett könyvvel-, e képekből, azok hangulatából, az alakok arcáról, a tömegek lelkesedéséből - az írott anyagok mellett - teljesebb képet kapunk egyetemünk forradalmáról, amely Sopron város forradalma is volt. Firmáink voltak azok, akik a két szabad hét során történelmet írtak, példát mutattak, tiszteletet váltottak ki, s az utókor számára is kiharcolták a büszkeség jutalmát!

Forgassák szeretettel 1956 egyetemi és soproni dicsőséges forradalmának fotókönyvét mindazok, akiknek fontos ez az egyetem és ez a város, s akik pedig meg kívánják ismerni e dicső napokat, tudják meg, ahogy GRÁTZER MIKLÓS Professzor, egykori hallgatónk üzeni :

"'56-ban csak egy igaz, becsületes út volt, s az Alma Mater azt választotta."

Comments

Németh György | 2016. november 5. 13:34

A soproni egyetemisták közül a forradalmi tevékenységéért egyetlen hallgatót ítéltek börtönre és tették tönkre egy életre: HUN BÉLA akkor III.éves bányamérnök hallgatót, egykori évfolyamtársamat. Egyetlen "bűne" az volt, hogy "osztályidegenként" itthon maradt. Béla néhány évvel idősebb volt mint mi, egykori Ludovika Akadémiai tanulmányait a világháború szakította félbe. Az évfolyam egyik legnépszerűbb tagja volt, amit szerénységén és mindig segítőkész mivoltán kívül a szokatlanul széles irodalmi és zenei műveltségével érdemelt ki. Letartóztatása előtt néhány nappal a helyi rendőrök közül jóakarói figyelmeztették. "Béla menj el !"A határ, ha elvben le is zárták, néhányunknak soproni születésűeknek, egykori cserkészeknek, szőlőbirtokos gyerekeknek sokáig nyitva volt. Próbáltunk tanácsokat adni, kereken elhárította.„ voltam én már nyugaton menekült, én nem megyek sehová sem”-mondta. Valamikor a 70-es évek elején a magyar TV-ben láttam utoljára, megnyert egy műveltségi vetélkedőt. A riporternek a foglalkozását firtató kérdésére az mondta: "Oroszlányban vagyok bányász" Úgy tudom lőmesterként ment nyugdíjba. Emlékét megőrizzük !

Németh György | 2018. május 4. 18:59

Örülök Hun Zork Gábor jelentkezésének.Ha a szerkesztőn keresztül elérhetőséget kapok tőlük (E-mail, tel., stb.) szivesen felveszem a kapcsolatot Hun Béla leszármazottjaival.

A bejegyzés létrehozása: 2016. november 4.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.