A szerkesztő előszava:
"Közismert, hogy az irodalmi élet Sopronban többnyire elmaradt a város rangosabb zenei vagy képzőművészeti élete mögött. Különösen szembetűnő ez a lemaradás a nagy múltú Frankenburg Irodalmi Kör megszűnése óta. Annak idején ez a társulat össze tudta fogni a helyi kezdeményezéseket, sőt élvonalbeli íróink rendszeres meghívásával képes volt bekapcsolni a várost is az ország irodalmi vérkeringésébe. A mai kedvezőtlenebb állapotokat szemléletesen példázza az a tény, hogy a hajdan több nyomdával és napilappal dicsekedő városnak jelenleg egyetlen újságja sincs, regény és verseskötet pedig — vagy akárcsak egy irodalmi antológia — évtizedek óta nem látott itt napvilágot.
Most Sopron közelgő ünnepe, a várossá nyilvánítás 700. évfordulója ad alkalmat és lehetőséget, hogy a helyi írók gyűjteményes kiadványban mutatkozzanak be a szűkebb és a tágabb pátria előtt.
A kötetben azok az alkotók kaptak helyet, akiket „parancs, sors, szándék, alkalom” sopronivá tett. Azok, akiket az állandó lakhelyen és a családon túl, a munka és a hivatás dolgos hétköznapjai eggyéforrasztottak a várossal. Függetlenül attól, hogy tősgyökeres soproniak-e vagy sem.
Nem volt szándékunkban az ünnepi alkalomra alkalmi ünnepi kötetet szerkeszteni. Csupán a kiadvány első fejezetét állítottuk össze a nemes lokálpatriotizmus jegyében. A többi fejezettel éppen azt kívántuk példázni, hogy a soproni írók témavilága jóval gazdagabb, és törekvése szerint általánosabb érvényű is annál, hogysem a Várostorony és a Károly-magaslat között elférjen. Az itt élő írók mindig élénk figyelemmel kísérték a közélet eseményeit, s véleményüket az ország számára is igyekeztek megfogalmazni.
Mint akiket sorsuk a vegyes etnikumú országhatárra rendelt, feladatuknak tekintették, hogy munka közben a szomszédos népek kulturális életére is kipillantsanak. Erről a (legalább is szándékában) a város határain túltekintő írói szemléletről akar tanúbizonyságot tenni a kötet többi fejezete, amelyek novellákat, színpadi jeleneteket, verseket, szociográfiai írásokat és a szomszédnépek mai lírájából fordított szemelvényeket* kínálnak az olvasónak.
Az antológiát a soproni képzőművészek alkotásai gazdagítják. A képek közül egy sem készült illusztrációnak, olykor mégis az író és a festő, a költő és a szobrász véletlenül is törvényszerű találkozásának lehet tanúja az olvasó.
A soproni írók — most, hogy harminc év után először jelentkeznek újra gyűjteményes kötettel — bizakodnak abban, hogy zászlóbontásukkal haladó tradíciókat ébresztgetnek: felhívják a város figyelmét egy irodalmi alkotóműhely létrehozásának szükségességére s a rendszeres publikálási lehetőség megteremtésének fontosságára. Valamennyien úgy érzik, hogy az elődök és az előzmények kötelezik őket. Az ország legelső irodalmi társaságának munkája, Gyóni Géza emlékezetes soproni évei, a soproni születésű Pap Károly, az itt tanuló Bakó József és a városhoz mindig hű Kónya Lajos emléke — a neveket még sorolhatnák — egyaránt arra figyelmeztet: a szép szó szolgálata városunkban megkülönböztetett kötelesség.
A soproni írók nem ígérik — nem ígérhetik —, hogy első bemutatkozásuk „irodalmi esemény”-nek fog számítani. Egyben azonban bizonyosak: A nemzetek irodalmában a vérkörök mellett a hajszálereknek is mindig megvolt a maguk szerepe és jelentősége. Ez ad végsősoron létjogosultságot ennek a helyi antológiának, amely — a saját erejéhez mérten — céljaiban egyszerre szándékolta a sopronit, a magyart és az európait."