Az Esernyős ház II.

Keresés az archívumban

Az Esernyős-ház
Eredeti méret

Ifj. Sarkady Sándor helytörténész helymeghatározása szerint a Bécsi út és az elkerülő út kereszteződésében épült Lackner Kristóf ösztönzésére. (Lásd Zakariás rézmetszetén a polgármester díszkertjét). Akkoriban több is volt, tubákoló, elmélkedő földesurak számára más vidékeken is (épített lugasnak nevezhető), mára azonban csak ez az egy maradt meg épen. A Pázmány Péter utcában felfedezhető egy hasonló céllal készített házikó, s ha beljebb nézünk, a Deák tér 21-23. sz. ház mögött romosodik egy tetőtlen Lusthaus, a valamikori Russ és Scholz családok Rákóczi utca 3. sz. házának kertje végén, a nagy Russ palota szomszédságában. A közömbösség hagyta veszni. Visszatérve az esernyőházhoz, annak az volt a szerencséje, hogy a Stornoról elnevezett elkerülő út építésekor gondoltak rá, sőt fel is újították. A fényképen nem a felújított építmény, hanem még Mende ifjúkorában rendbehozott állapota látható. Azt mondják, csengő is csilingelt a tetején. Az én emlékeim Kármán József: Fanni hagyományai c. regényéhez kötnek. Az elnyomott árvalány, ha teheti, a kert végében lévő lugasba menekül, s ott ábrándozik sorsa felől. Persze Goethet is emlegethetném, de maradok szerényen a kötelező olvasmány körében.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1928-1930
Szerző
1929
5878-549
Évszámos térképre

Hozzászólások

Horváth Péter Pál | 2016. május 23. 15:08

A '25-ös térképen az Uszoda utcába van pozicionálva - helytelenül (B5679 px F 548px) > a valóságban a Bécsi úton (Bástya utcában) elhelyezkedő kertben áll(t), ma az elkerülő út mellett (B 5878 px F 549 px)...

Wallon-Hárs Viktor | 2016. május 23. 15:24

Köszönjük, Péter! Javítottam a koordinátákat.

A bejegyzés létrehozása: 2016. május 23.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.