A száztízéves "Liszt Ferenc" Zeneegyesület kiváló karnagyai

Keresés az archívumban

Kiadás éve
1939

A kötet nyitósorai:

"Kurzweil Ferencet, aki 1792-ben született, 1819-ben hívták meg Sopronba a Szent Mihály-templom karnagyának; működése alatt templomi énekkart szervezett, amelyet idővel mindinkább kiépített. Kurzweil ösztönzésére egyesültek a város és vármegye zenekedvelői, hogy így fokozottabb mértékben hódolhassanak a zeneművészetnek. Így Kurzweil 1829 március 6-án a közben megizmosodott templomi énekkar közreműködésével előadta Haydn „Teremtés”-ét. E hangverseny eredménye ösztönözte Kurzweilt arra, hogy vásonkeöi Zichy Miklós protektorátusával megalapítsa a Zeneegyesületet. 1829 június 15-én volt az alapító közgyűlés, amelyen elnökké felsőszopori Tóth József hercegi jogtanácsost, Kurzweil Ferencet pedig karnaggyá választották. Az egyesület megalapítása után Kurzweil azonnal hozzálátott az egyesületi zeneiskola megszervezéséhez, hogy az egyesület számára az utánpótlást biztosítsa; az, iskolához hegedütanárnak Klug Alajost, énektanárnak Herz Józsefet hívták meg. Az egyesület megalapításának ünneplésére Kurzweil ugyanazon a napon zeneegyesületi hangversenyt rendezett."

A bejegyzés létrehozása: 2017. február 24.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.