A Tómalom dícsérete

Vágyam idegen tájak, idegen városok után ebben az évben kielégítetlen maradt, hiszen csak áprilisban foglaltam el új állásomat. …

A közelben maradtam és összes nyári érzéseimet bizalommal az erdős lankák alján, nádasai koszorújában csillogó Tómalomra bíztam.

A víz mindig titokzatosan vonzott, különösen az állóvíz, a tó és a tenger. De ahhoz, hogy az ember egy tengert öleljen szeretetébe, ahhoz a tenger túl nagy és hatalmas, a szeretetet ezért a bámulat és tisztelet hűti. Igazán szeretni a tavakat lehet. Forró szerelem fűz a Balatonhoz, ahol öregkorom nyarainak legszebb heteit töltöm. Gyermek- és ifjúkorom legkedvesebb vize azonban ez a bronzfényekkel telehintett sötétzöldszínű kis tó, itt Sopron mellett, a Tómalom.

Még abból az időből ismerem, amikor öreg malom állt a víz mellett, feljebb, a domb lankáján pedig egy vastagfalú csárda, előtte földbe vert asztal és padok, ahova a nádfedeles pincéből nagy, szürke kőkorsókban hozta a vendéglős a fertőmenti vörösbort. Csak néhány rozoga kabin állt a vízre építve, belőlük három lépcső vezetett a fénypikkelyes vízbe, melyben a halak ezüstös árnyai suhantak, aranyló csiborok eveztek és vízipókok siklottak a víz bőrén.

Hazatérve Szibériából már „strandfürdőt" találtam mosolygó kis szállodával, pergolás teraszokkal, kabinsorokkal, mólóval. Igazán csak most fedeztem fel, görcsös keresésemben olyan hely után, ahol vizet, napfényt, vonuló felhőkaravánokat, nádast, erdőt és magányt együtt találok, ahol akkor is egyedül lehetek, akár a csónakban a nád között, akár fent a ligetszerű dombokon, amikor a „fürdőkádnak" csúfolt rozoga autóbusz több fürdőzőt szállít ki a strandra, mint amennyit elbírok viselni.

Az erdő mellett a Tómalom lett az én természetes nyugtatóm. Amikor csak lehetett, szinte futva tettem meg az öt kilométert, hogy a Kistómalom feletti dombokról felszabadulva szívhassam be a víz és a nád illatát, majd kissé odébb megpillanthassam a Nagytómalom fodrozódó víztükrét. Kora tavasszal, néha már március elején, én voltam a legelső fürdőzők egyike, és előfordult, hogy hazafelé hózáporba kerültem. Ősszel meg nem tudtam elszakadni tőle s még októberben is engedtem a víz csábításának. Meglátogattam télen, ropogó fagyban, meglátogattam az első olvadáskor dagadó sárban. Ő volt a nyár, az egyedüllét gyönyörűségének, de a pillangó szárnyú nyári kalandoknak is zöld kerete.

A kis szálloda, ahol közel húsz év folyamán annyi hétvégét töltöttem, örülve a szombat estének, amikor a fürdőzőket már haza vitték az autóbuszok, én meg a megtisztult nagy alkonyati csöndben egyedül, de inkább kettesben, sétára indultam fent, a tisztásokkal fellazított erdőben, vagy a kilátótoronyhoz, ahonnan csodálatos körkép tárult a szem elé a Fertővel és a Hansággal, hogy aztán visszatérve a pergola végében elköltsem Kovács Vincénének híres rostélyosát és maradéktalanul boldogan élvezzem a tóban tükröződő nyári éjszaka csillagjait. Hajnalban szobám ablakából figyeltem a párafátylak lengő vándorlását a víz felett és az első napsugarat, ahogy felgyújtotta a láthatáron a Szent Mihály templom tornyát.
A kis szálló, annyi szép emlék foglalata, 1945-ben elpusztult. Tankokkal döntötték össze, hogy anyagot nyerjenek a katonai sütőkemencék építéséhez. évekig sivár, holdbéli táj keretezte a tavat: gyászkeret száz és száz fényes nyári naphoz és csillagos estéhez, melyeket elnyelt az idő.

Aztán győzött az élet. A soproni üzemek teleépítették a domboldalt fürdőházakkal, üdülőkkel, virágos teraszokkal, a kis szálloda helyén a kőfejtő karéjában, modern halászcsárda nyílt, a homokos strandot és a vizet pedig ellepték a későbbi generációk, a napra, vízre és szerelemre éhes mai fiatalok. A strandmegafon bömbölése és a maszek táskarádiók ricsaja elűzte a régi, csöndesebb romantikát, csak a nádkoszorú susog még úgy, ahogy régen, de – meddig? Egy „mondain" strandfürdő tervei már készülnek...

Máriámmal még most is, nyár végén, amikor lehalkul a strandlárma, délelőttöket töltünk a Tómalmon, s míg melegít a nap és bársonypuhán ölel a víz, a hajdanvolt fiatal arcok, karcsú testek és valószínűtlenné dicsőült tómalmi kalandok emlékei egymás kezét fogva, mint a színielőadás végén az összes szereplők, elvonulnak az egykori díszlet előtt. Szeptemberben aztán összecsukódik a függöny a múlt fölött. Nem baj, – a jelen valósága szebb.

II. rész VII. fejezet