Csipkés Kálmán (1891-1963)

Fekete könyökvédős kishivatalnok volt az apja. Kapuvárott, a telekkönyvek fóliánsait forgatta még Tscheik Kálmán néven. Később a megye székhelyére, Sopronba került a család. Csipkés Kálmánt a bencések gimnáziumába íratták be. A Szent György utcai épületbe vitte táskájában a megtanulni valót. Érettségi után úgy fejlesztette rajzolni tudását és művészeti ismereteit, hogy beiratkozott a fővárosban a Képzőművészeti Főiskolára. Nem akart önálló művész lenni. Amikor tanulmányai végén megkapta a rajztanári képesítést, először a Fejér megyei kisvárosba, Mórra került. Innen azonban visszajött Sopronba, s ahova diákkorában vitte a táskát, most oda járt be oktatni a gyerekeket.

A bencés gimnázium nem a rajzoktatásról volt nevezetes. Akinek kiemelkedő kézügyességet adott a sors, az a reáliskolába vétette föl magát, s tanulta ott a szabadkézi rajzot és a műszaki rajzot, s lett belőle mérnök, vagy akár művész. Ezért aztán a szerzetesek nem is igen törekedtek kiváló rajztanárok alkalmazására. Ezt megérezték a diákok, s pedagógus lett légyen a talpán, aki közöttük rendet tudott tartani. Csipkés Kálmán nem ezek közé tartozott. Tetejében még számtant és más tantárgyat is rábízott az igazgató. Sőt. Hetente ki kellett utaznia Sopronhorpácsra, hogy rajzra oktassa Széchenyi János gróf fiait. Ennyi terhelést a kezdettől gyenge idegzetű Kálmán nem bírt elviselni.

1924-ben súlyosan megbetegedett. Intézetben ápolták, ahonnan csak évek múlva került ki, nem lehet állítani, hogy teljesen gyógyultan. A benne vibráló idegesség azonban most már inkább állandó tevékenységre sarkallta. Erre bizonyság, hogy - bár állása nem volt - az 1930-as évek elején a belvárosi (Petőfi téri) elemi iskola dísztermében egyházművészeti kiállítást rendezett. Az anyagot fáradságos munkával gyűjtötte össze plébánosoktól, magánosoktól. Ennek a teljesítménynek elismerésére a város ínségmunkásként alkalmazta a Múzeumban. Idővel napidíjas, végül tisztviselő lett. Végezte a leltározást és az adminisztrálást, de közben három különkiállítást is összehozott. Az elsőn paraszthímzéseket rendezett közönség elé, a másodikon régi órákat mutatott be, a harmadikra „antik” üvegtárgyakat és kerámiát sorakoztatott fel.

Még betegsége előtt fel-feltűnt a Soproni Képzőművészeti Kör kiállításain. Olajfestményekkel jelentkezett, amelyeknek sötét tónusát a kritika külön hangsúlyozta. Rajzolt exlibriseket és könyvcímlapokat is. Mint múzeumi dolgozó már inkább csak képes feliratos táblák elkészítésével foglalatoskodott.

Az 1946. szeptember 22-29. között megrendezett Soproni Őszi Vásár előkészítésére városrégészeti, sport- és kultúrtörténeti bizottság is alakult. Ennek Csipkés Kálmán tagja lett. Tanárként és múzeumőrként. 14 festményt (köztük kettő Ágoston Ernő műve) vitt - talán diákok segítségével - a Múzeumból kiállításra és vissza.

A Soproni Szemlének kezdettől lelkes munkatársa volt., Régi soproni egyházi ruhákról írt 1938-ban, lappangó Dorffmaister -portrékról 1940-ben, ugyanabban az évben vitnyédi fejfákról is. Szakál Ernő legújabb alkotásairól 1941-, 1942-, 1944-ben számolt be. A gyűjtemények gyarapodásáról, kiállításokról 16 közleménye jelent meg a Szemlében, közöttük a Múzeum Széchenyi-szobájának a leírása, borászati és bábsütő emlékek és régi cégérek.

Az apró, vézna emberke, széles karimájú kalappal, kihajtott inggallérral, a város jellegzetes alakjának számított. A háborús események nagyon megviselték. 1951-ben nyugdíjba vonult. Teljesen magára maradt. Valósággal nyomorgott, de gyűjtött műtárgyaitól nem vált meg. Az utolsó tél igen megtörte. Egy elkeseredett pillanatában, 1963. július 15-én, megölte magát. Kapuvárott temették el.

Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt. Honlapunk "Neves soproniak" menüpontjában folyamatosan tesszük közzé a Hárs József Pro Urbe díjas helytörténész által írt életrajzokat.