Pillantás a Tűztoronyból a Várkerület felé

Keresés az archívumban

Pillantás a Tűztoronyból a Várkerület felé
Eredeti méret

Valószínűleg az 1960-as évek elején készült Hauszner Sándor felvétele a Tűztoronybül, melyen számos olyan érdekes "apróság" látható, amikről talán érdemes röviden szót ejteni.

Szemben, az Ikvahíd bejáratánál, de számozása szerint még a Várkerületen áll a Renner-ház, melynek utcafrontján jól kivehetők az üzletek portáljai, ezek közül az egyikben működött korábban Hirschler Róza rövidáru-kereskedése. Az épület közvetlen szomszédságában foghíj árulkodik a háborús pusztításról, így a szemlélődők talán már nem is emlékeznek a Tűzoltólaktanyának és az Idegenforgalmi irodának is otthont adó épületre.

A fotó jobb alsó sarkában, a Városháza tetejének részlete mellett egy ma már szintén nem álló épület látható, úgy 20 évvel a kép készülte után 1970-ben bontották el.

Ha balra nézünk, a Szinay-házat láthatjuk, melynek leghíresebb lakója minden bizonnyal Dr. Csatkai Endre volt.

A kép közepét egy, a környezetéhez képest apró, soproni gyerekek generációi számára mégis rendkívüli jelentőséggel bíró korlát uralja, amire egyszer biztosan mindannyian felmásztunk.

További érdekességek felfedezéséért és a fent említettek átböngészéséért a felvétel a jobb oldalán lévő ikonra érdemes kattintani, majd a kurzort a kép fölé húzni. Ha így nagyítják a képet, az apróbb részletek is kiválóan kivehetők lesznek.

A fotó egészében, nagyban a képre kattintva nézhető meg.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1960-as évek eleje
Kapcsolódó bejegyzés
Házbontás a Várkerületen az Előkapunál
Az egykori épület, melyben divatüzlet működött, ami a kirakatban lévő felirat tanusága alapján az akkori Lenin körút - ma Várkerület - 78 sz. alá költözött.
1
Eredeti méret
Házbontás a Várkerületen az Előkapunál
A fotó bal oldalán látszik a lebontásra ítélt épület, a jobb oldalon egy nyilvános wc bújik meg a fák alatt.
2
Eredeti méret
Házbontás a Várkerületen az Előkapunál
Az épület felső szintjét már elbontották. Érdekesség a háttérben a Tűztorony felállványozott erkélye.
3
Eredeti méret
Házbontás a Várkerületen az Előkapunál
Az épület romjai az Előkapu felől.
4
Eredeti méret
Házbontás a Várkerületen az Előkapunál
Az épület romjai, szemben az Előkapu egyik háza, rajta a ma már nem ebben a formájában látható címerrel.
5
Eredeti méret
Az Előkapu 11-es számú ház
Az Előkapu 11-es számú ház
1
Eredeti méret
Dr. Csatkai Endre emléktáblája a ház homlokzatán
Dr. Csatkai Endre emléktáblája a ház homlokzatán. A tábla a bejárattól - ha szemben állunk - balra található, a fenti, a házat ábrázoló fotón nem látható az a falsík, ahol megtekinthető. A fotó készítésekor még nem is szerepelt a házon, hiszen az nagy valószínűséggel még Dr. Csatkai Endre életében készült.
2
Eredeti méret
Szerző
1962
A bejegyzés létrehozása: 2018. szeptember 17.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.