Várkerületi utcakép az Előkapunál 1957-ben

Keresés az archívumban

Utcakép a Várkerületen az Előkapunál 1957-ben
1
Eredeti méret
Utcakép a Várkerületen az Előkapunál 1957-ben
2
Eredeti méret

Ahogy korábban ebben a bejegyzésben, úgy most is "csalok" egy picit, amikor Hauszner Sándor 1957-es felvételét közreadom. Mégpedig azzal, hogy az első képen az eredeti, második felvételből egy külön képkivágást is mutatok, mivel a fotós által megkomponált felvételen a hangsúlyt egyértelműen a Tűztorony kapja, ugyanakkor az előtérben, az utcakép is érdekes lehet, mégha ezt a kép készítője nem is tartotta jelentősnek. (De legalábbis külön nem örökítette meg.) Útpadkára támasztott kerékpár, sétálók, őrjáratozó rendőrök, a Városház utca bejáratánál talán éppen az egy évvel később elbontott Városi Moziba - a kép készítésekor Vörös Csillag Mozi - igyekvő hölgyek. Hangulatos utcakép, talán csak Schaffer József cégtáblájának kopottsága emlékezteti a szemlélőt, hogy csak 12 évvel vagyunk a háború pusztításai után. Érdemes megnézni ezt a felvételt ami mindössze két esztendővel korábban és pár méterrel távolabbról készült, belátást engedve így az Előkapuba. Hatalmas kontraszt, noha valószínűleg még ezen felvétel készítésekor is hasonló állapotban volt az utca, ebből semmit nem érzékelünk, mégcsak nem is sejthetünk, a második, vágás nélküli fotót nézve legalábbis biztosan nem.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1957
Kapcsolódó bejegyzés
Szerző
1957

Hozzászólások

Friedrich Rezső | 2022. július 9. 10:19

Kicsit még tovább gondolva a helyszínt: a hölgyek éppen egy fémhálós kis kerítés mellett sétálnak el, ami után közvetlenül a "közpisilde" zöld épülete következett.
Ami aztán végképp lemaradt, az a bal szélen álló "vegyesbolt". Ahol lehetett moziba menet, típusnápolyit, cigarettát és szinte mindent vásárolni.
Érdekesség még: a Schaffer-féle bolt bejárata, ami azóta áthelyeződött, középre.

A bejegyzés létrehozása: 2018. december 12.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.