A Storno Ferenc út és a Szent Mihály utca kereszteződése korabeli képeslapon

Keresés az archívumban

A Stornó Ferenc út és a Szent Mihály utca kereszteződése
Eredeti méret

A korabeli képeslapon a Storno Ferenc út és a Szent Mihály utca kereszteződése látható a Pozsonyi út irányából valamikor az 1900-as évek első felében.

Ahol egykor az ökrök a szekeret húzták, ott ma a város egyik legforgalmasabb kereszteződése található, ezt jól mutatja a képeslap egy másik példányának felhasználásával készült Anno és ma összeállításunk.

Korábban későbbi korokból is mutattunk felvételeket a két út találkozásáról, abból az időből, amikor még nem épült itt körforgalom: egy, az 1950-es évek végén készült képet itt, míg egy 1992-ben készült fotót itt tekinthetnek meg.

A most bemutatott lap "párját" is mindenképpen figyelmükbe ajánljuk.

Az itt bemutatott képeslap Preidl Zoltán soproni képeslap- és fényképgyűjtő kollekciójának egyik darabja. Ezúton fejezzük ki köszönetünket Zoltánnak, hogy lehetővé tette az anyag bemutatását honlapunkon. A gyűjteményben szereplő képeket folyamatosan tesszük közzé, az egyes darabok a Preidl Zoltán gyűjteménye címkére kattintva listázhatók ki. A gyűjtő Facebookos oldalának linkjét a Kapcsolódó és ajánlott link alatt találják.

Kép típusa
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1920-as évek
Kapcsolódó "Anno és ma" összeállítás
Szerző
1925
6948-958
Évszámos térképre

Hozzászólások

Pölöskei Péter | 2018. december 17. 23:09

Gratulálok Preidl Zoltán úrnak! Ez a rézkarcos képeslap gyönyörű! A Szent Mihály-domb és a képen látható templom az 1920-as évek óta semmit sem változott, pedig én először 2005-ben jártam itt.

A bejegyzés létrehozása: 2018. december 16.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.