A XX. századi magyar piktúra országosan is jelentős alakja volt: az „akvarell poétája", a pannon táj, a régi Sopron hangulatának megidézője és megörökítője. Juhász Ferenc költő szavaival: „Mélységes, tiszta, igaz, nagy művészet” volt az övé.
1891. március 2-án született a Vas megyei Kemenesszentpéteren. Középiskoláit Keszthelyen végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Révész Imre, Edvi Illés Aladár és Bosznay István voltak a mesterei. Réti Istvántól tanulta meg az életre szóló hivatás művészi alázatát és komolyságát. Már fiatalon érdeklődése középpontjába került az akt, mert úgy érezte, a meztelen emberi test természetes műremek, s annak minél tökéletesebb ábrázolása a művész legnemesebb feladata. Oklevelének megszerzése után Nagybányára került Thorma János mellé. Az első világháború Bécsbe sodorta, majd Zomborba került rajztanárnak. A háborút követő szerb megszállás elől kalandos úton betegen tért haza szülőfalujába. 1921-ben megfestette az Öreg parasztot és képével elnyerte a Műcsarnok Esterházy — díját. 1922-ben került Sopronba, ahol az Állami Főreáliskolában rajztanárként oktatta diákjait egészen 1950-ig. Megszerette Sopront és a városkörnyék Nagybányára emlékeztető tájait. A kialakuló baráti kör, a műgyűjtők lelkes képvásárlásai fokozódó önbizalommal töltötték el. Ennek gyümölcsei a többalakos képek, portrék és interieurók egész sorozata. Az igazi siker kapuját a Vallomás c. képe nyitotta meg számára. Az 1929- évi tárlaton elnyerte vele a Magyar Akvarell — és Pasztellfestők díját. Akvarellfestészetünk egyik mérföldkövévé vált ez a kép.
Horváth a vízfestés virtuóza volt, aki az akvarellt az olajfestés gazdag lehetőségéig fejlesztette. A látvány poétája, a fátyolos formák szerelmese azonban — László Gyulával szólva - mindig „teltebbet alkotott, mint a látvány”. Ezt annak köszönhette, hogy képein folyton ott fénylett, ott borongott az a szeretet, amit a táj, s az a lírai részvét, amit a szenvedő kisemberek iránt érzett.
A 30- as évek közepétől új festészeti technikájával sorra aratta sikereit. Legjelentősebb alkotásai ebből az időből a Tükör előtt , a Fürösztés (1934) és az Anyaság (1935). Bámulatos jellemábrázoló erőt sugárzó arcképeiért 1936-ban Balló-díjban részesült. Élete annyira eggyé forrt a várossal, hogy minden csábító felkérésre és máshová hívásra nemet mondott. Nehéz lelkitusa után bár, de kétszer is elhárította magától a kitüntető meghívást a Képzőművészeti Főiskola tanári székébe is. 1938-ban a Piros rékli c. képe komoly sikert aratott Londonban, de küszöbön álló angliai tárlatát és külföldi tanulmányúját meghiúsította a világháború. (Pedig az addigi pályája csúcspontját jelentő Leány a tükör előtt c. festménye, s az érte kapott 5000 pengős Balló-díj és az Esterházy jubileumi díj biztosította volna a külföldi út anyagi fedezetét.) Csalódásában jóleső vigasz volt számára, hogy Sopron 1939-ben neki ítélte oda a Hűség-díjat. A háborús évek nyomasztó, kilátástalan éveiben festette meg a magyar anyák szorongó kétségeit drámai erővel kifejező Mi lesz veled? c. képét A világháború vihara a művészt sem kímélte: 1944 dec.6-án az amerikai terrorbombázás rombadöntötte műtermét, ahol annyi remekműve született. 1945-1950 között Horváthot sokan bírálták "pesszimizmusáért”, képeit rendre visszautasították. Ő, aki 1943-ban a Képzőművészeti Társulat Nagydíjának elnyerésével zsűrimentességet élvezett, most középszerű ítészek kénye — kedvének volt kitéve. Sopron azonban most is melléje állt, megvette tőle a még 1942-ben festett Mi lesz veled? -et. 1954-ben - szép elégtétel volt számára a sorstól - ezért a képéért kapta meg a Munkácsy-díjat. 1959-ben a Nemzeti Szalonban mutatkozhatott be életművével. Képeiben látogatók ezrei gyönyörködtek önfeledten, csak a szocreál ügyeletes kritikusai fanyalogtak és fukarkodtak az elismeréssel.
1961 április 22-én váratlanul hunyt el. A veszteség és a fájdalom nagyságát Becht Rezső megrendült mondata így érzékeltette: „Mintha Sopronnak egyik tornya dőlt volna le”. Bronzba öntött mellszobra a Festőköz bejáratánál üzeni az utókornak: Az idő elsöpri a múló divat hazug művecskéit, „de megőrzi, ami igaz, kortalan és örök érvényű”.
Az írás az Aranykönyv 2000. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódjának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2000.
Írta és összeállította Sarkady Sándor és ifj. Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor
:::
Soproni Horváth József emlékét az említett szobor mellett a Jereván lakótelepen utca is őrzi. Állandó kiállítása a Caesar-házban tekinthető meg.
Soproni Horváth József végső nyughelye része a Nemzeti Sírkert programnak. A programban szereplő, egykor köztünk élt neves soproni polgárok életútját egy 2017-ben Nemzeti Sírkert - Sopron címmel megjelent kötet dolgozta fel, ebből idézünk:
A Nemzeti Sírkert fogalma
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság jogosult dönteni temető, hősi temető, hősi temetési hely, temetkezési emlékhely és temetési hely Nemzeti Sírkert részeként történő nyilvántartásba vételéről, illetve a Nemzeti Sírkertbe tartozó temetők, temetési helyek meghatározásáról.
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság értelmezése szerint a Nemzeti Sírkert olyan virtuális, vagyis nem egy konkrét temetőhöz vagy parcellához köthető, hanem Magyarországot lefedő sírkert, amelybe a nemzet jeles halottainak temetési helyei tartoznak. A Nemzeti Sírkert részévé minősítés minden esetben az elhunyt életművének megítélése alapján történik. A minősítésnél döntő szempontnak az számít, hogy a szóban forgó személy jelleme, cselekedetei, műveltsége és tehetsége révén a közélet, a politika, a tudomány, a kultúra, a vallás, a gazdaság vagy a sport területén maradandót alkotott, illetve a hazát önfeláldozóan szolgálta, s így elvitathatatlan és a közösség által elismert érdemekkel bír. Mindezek alapján pedig, minthogy tevékenységével a nemzet érdekeit szolgálta, az ország fejlődését előmozdította, valamint hír nevét öregbítette, az utókor megkülönböztetett kegyeletére számot tarthat.
(Részlet Vörös Ákosnak a Nemzeti Sírkert - Sopron című kötethez írt bevezetőjéből.)
Soproni Horváth Józsefről a kötetben részletesebben is olvashatnak.
