Sass Lajos "Rákóczi" vendéglője

Keresés az archívumban

Sass Lajos "Rákóczi" vendéglője
Eredeti méret

A József Attila utca és az Újlaki utca sarkán ma is áll a képen látható épület, melyben a fotó készítésekor Sass Lajos vendéglője működött. Bár csak sejthetjük, talán lehet abban némi igazság, hogy a névválasztásban az utcában 1922-től az egykori Károly laktanya épületeibe költöztetett, később több alkalommal nevet váltó Magyar Királyi Rákóczi Ferenc Reáliskolai Nevelőintézet komoly szerepet játszhatott. Ha így van, akkor a felvétel 1922 és 1927 között készült, eztán ugyanis tulajdonosváltás következett és a vendéglőt Schmauzer Lajos vezette tovább, aki 1929-ben a következőképp csalogatta a vendégeket: "Schmauser L. Rákóczi vendéglője, összejövetelekre külön helyiség. A soproni Vasutas sportpálya mellett. Sportpályán Büffet." A nevelőintézet közelsége mellett az 1926 őszén átadott sportpálya forgalma is jelentős bevétellel kecsegtethette a cégvezetőt, aki aztán a háborúban megsérült épületből a Kossuth Lajos utcába helyezte át a soproni egyetemisták körében már akkor is nagy népszerűségnek örvendő vendéglőt. Bár a vendéglős Rákóczi Ferenc nevét Kossuth Lajoséra cserélte a cégtáblán, a köznyelv mégis Schmauzerként emlegette a sörözőt, mely aztán később fel is vette egykori tulajdonosának nevét.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1922-28 között
Kapcsolódó bejegyzés
A Kossuth vendéglő 1970-ben
A Kossuth vendéglő utcafrontja 1970-ben
1
Eredeti méret
A Kossuth vendéglő 1970-ben
A vendéglő belső tere
2
Eredeti méret
A Kossuth vendéglő 1970-ben
A vendéglő belső tere
3
Eredeti méret
A Kossuth vendéglő 1970-ben
A Vendéglátó dekorációs részlegének két munkatársa, G.Nagy Béla - a fenti fotók készítője- és Szabó Ali hazafelé tartanak a vendéglőből
4
Eredeti méret
A vendéglő étlapja
A vendéglő étlapja 1973-ból
5
Eredeti méret
A vendéglő étlapja
A vendéglő étlapja 1979-ből
6
Eredeti méret
Szerző
1924
4975-3386
Évszámos térképre
A bejegyzés létrehozása: 2019. november 4.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.