Az 1920-30-as években szorosabbak lettek a finn, az észt és a magyar evangélikus egyházak közötti kapcsolatok. A nyelvrokonságra és az evangélikus hagyományra alapuló, ”az élő egyház s a rokon-népek szüksége” alapján szerveztek püspöki látogatásokat és egyéb találkozókat. Ehhez tartozott a teológiai karok közötti, 1927-ben megkezdett [stipendiánscsere] is.
Ennek köszönhetően egy finn egyetemista, a helsinki Martti Voipio (1916–2001) is Sopronba utazott 1936-ban. Martti apja, Aarni Voipio teológia professzor szerint a teológusokat nagyon érdekelte Magyarország, de 1935-36-ban valami oknál fogva nem akadt ember, aki akart oda szeretett volna látogatni. Aarni az önéletrajzában a következőt ír a történetekről:
„A levelezés a soproniakkal új szellőt kapott, és (1936) szeptember végén Martti Voipio, akkor 20 éves egyetemista, a [nagyvilágba indult]. – Ott kellett neki laknia, ahol a stipendiánsok szoktak, a teológusok otthonában. Az intézmény akkori vezetője a lelkes finnbarátként ismert Deák János volt. Így hirtelen belekerült a magyar nyelvű társaságba, ahol az elején semmit nem értett. Németül beszéltek. Idővel Martti mégis elkezdett magyarul kérdéseket feltenni, majd válaszolni a feltett kérdésekre, és követni a kar előadásait tollal a kezében, ahogy egy egyetemistának [illik].”
A tanulmányai mellett gyakran a teológustársaival együtt járt az ország más helyein is missziós utakon és sűrűn vett részt más keresztény eseményeken is. Magyarországi tartózkodása során szorgalmasan gyűjtött minden dokumentumot: vonatjegyet, szelvényt, belépőt, műsorfüzetet és egyebet. Ebből csak egy kicsi rész, bő 20 darab köthető Sopronhoz.
Marttit érdekelte a fényképezés is, és a gépét vitte magával Magyarországra. Nem tudjuk, egészében mennyi képet csinált, de kb. 50 darab maradt meg. Ebből 30 Sopronban készült, a többi vagy máshol, vagy nem írta le a helyszínt a kép hátuljára.
A dokumentumok és a fényképek többnyire jó állapotban maradtak meg, a soproni vonatkozású képeket a Sopron anno számára elküldtük, ezek egy része látható most a bejegyzésben, a további fotókat és dokumentumokat a későbbiekben folyamatosan közöljük.
Martti naplója Sopronban is nála volt, de sajnos csak egyszer írt bele, a tanév elején:
1936.X.6.
„Ó, naplóm, tudod-e, éppen hol vagy? Magyarországon, Sopronban, Evang. Theológusok Otthonában, a 26-s számú szoba asztalán. Magam sem tudom, hogy kerültem ide. Tavaly nyáron a keresztény találkozón Savonlinnában, ott ahova a drága Tittám (a menyasszonya) nem jött, a győri Túróczy dékán nagyon lelkesen próbált két teológiahallgatót meghívni ide, Sopronba. Az apám segített neki, amennyire tudott, de végül nem indult az útnak senki.
Tavasszal apa, Martti Lujanen lelkésszel együtt beszélte meg, hogy engem csempésznének ki ide. Amikor engem megkérdeztek, azt mondtam, hogy inkább később megyek – különböző dolgokra hivatkozva –, de ha mást nem találnak, akkor megyek én.
Abbamaradt a dolog, és már elkezdtem azt hinni, hogy a kedvesem közelében lehetek egész télen, de augusztus 11-én apa Helsinkiből (vidékre, ahol nyaraltak) küldött egy képeslapot, amiben azt közölte, hogy meghívtak Sopronba. A levelek néhány hétig ott hevertek apa [asztalán].”
Így tehát nem tudhatunk sokat arról, Martti hogyan élte át az eseményeket. Valószínű, hogy azért nem volt lelkes naplóíró, mert számtalan levelet írt haza Sopronból, és állítólag azokban részletesen számolt be a tapasztalatairól, de sajnos az összes levél elveszett. Terttu Makkonen, Martti menyasszonya, rendszeresen vezetett naplót, de semmi lényegeset nem írt bele Martti levelei tartalmáról, csak arról, hogy megkapta őket.
Koren Emil a kiadatlan emlékirataiban ezt írja a Sopronba került finn [ösztöndíjasokról]:
"Sopronban a Teológián másodéves koromban Jouko Karanko viharzott közénk karjalai jókedvvel, és egyáltalán nem szelíden és hallgatagon. Sőt: harsányan. A következő Martti Voipio volt, aki - csak másodéves lévén - azonnal közénk tartozóvá lett, Marcivá. Vele együtt járt az idősebb Eelis Manninen. Marcival egy életre szólón összemelegedtem. Szinte családtaggá vált nálunk, szüleimnél is. Nagyon jól megtanult magyarul. Gazdag termés volt ez a nemzedék. Jouko, Marci, majd közvetlen utána Ilmari Soisalon-Soininen, aki kiejtésében teljesen azonosult a magyar nyelvvel. Mögöttük voltak Dedinszky, Zászkaliczky, Sztehlo, a finnek közül Toivo Laitinen, Viljanen Paavo, Karanko Jouko, Topi Vapalathi, s a mindig különutas, de rajongva kitartó K. E. Rinne, aki ha hazánk fölé értek, a repülőgépen négyszer méteren is megérezte az akácillatot. Kapcsolataink hőskora volt ez az idő. Krémje voltak ők a megindulásnak, s ittlétük beletorkollott az első finn-ugor lelkésztalálkozóba, 1937-ben.
Az ösztöndíjas év Martti számára egész életére kihatott: kiválóan megtanult magyarul, és rendszeresen kapcsolatban volt a magyarokkal, követte a magyar egyházi eseményeket, írásokat, sűrűn utazott oda az 1950-es évektől az 1990-es évekig, számtalan magyart vendégül látott Finnországban, találkozókat szervezett stb. A kapcsolatainak nagy része a soproni időkből származott, és különösen a szegedi Koren Emillel szoros barátságot kötött. Nyugdíjas éveiben Túróczy Zoltán püspökről kezdett el írni hittudománytörténeti doktori disszertációt, de sajnos az egészségi okokból már nem készült el.
2020 júniusában összefoglalta Pieta Voipio, Martti unokája
Koren Emil, 1996, 3.
Az utazás Helsinkiből Sopronba négy napig tartott (1936 szept. 30. – okt. 3.): Helsinki–Tallinn hajóval, Tallin–Riga vonattal, Riga–Varsó–Petrovice–Breclav–Bécs és végre Bécs–Sopron szintén vonattal.
Voipio Aarni, 1960, 274-275.
Voipio Martti, 1936.
Koren Emil, 1996, 5.
Koren Emil: Finn kapcsolataink – ahogyan én átéltem. Kiadatlan kézirat. Budapest 1996.
Voipio Aarni: Elämäni. Helsinki: WSOY 1960.
Voipio Martti naplója 1932–1938.