Dobner Nándor (1659-1730)

A XVII.-XVIII. század fordulóján a közélet vezéralakja volt Sopronban. A polgárok Dobner személyébe helyezett bizalmát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy háromszor választották meg városbírónak és négy ízben polgármesternek. Házi Jenő szerint „... Lackner Kristóf, Preiner Mátyás mellett kétségkívül Sopron legkiválóbb fia” az adott történelmi időszakban.

1659. január 5-én született Sopronban. Atyja Dobner Dániel, édesanyja Schueler Zsuzsanna volt. A jénai egyetemen 1678-tól filozófiát és jogot hallgatott. Szerette és művelte a szépirodalmat: versei nyomtatásban is megjelentek. Hazatérte után ügyvédi joggyakorlatot folytatott a városban. 1688-tól „vormund”, majd 1689-tól haláláig belső tanácsos volt. A polgármester Dobner politikai és városépítő munkájában Lackner nyomdokain haladt. Gazdag tevékenységét a soproni krónikák őrizték meg az utókor számára.

A hazai barokk építészet remekmívű Szentháromság szobra városbírói működése alatt készült el. A nagy tűzvészben elpusztult városházát barokk stilusban felújíttatta, az épület stukkódíszítést és egy faragott feszületet kapott. A szülővárosát szépítő polgármesternek a város fásítása szívügye volt. Működése alatt 1701 februárjában kezdtek hozzá a várárok partjának hársfákkal való beültetéséhez, majd a Dobner vezette tanács hozott határozatot arra, hogy a külső utakat is fásítani kell. 1705 novemberében a város kertészeivel még újabb ötven fát ültetett akkor amikor a kurucok már a város falai alatt portyáztak. 1704 januárjában Ocskay brigadéros fenyegető megjelenése meglepte és aggodalommal töltötte el Sopront. A város, hogy időt nyerjen, alkudozásba kezdett a kurucokkal, a tanácsurak pedig a polgármestert Bécsbe küldték, hogy segítséget hozzon. Dobner Bécsben hűséget esküdött a királynak, aki azonnal felmentő sereget irányított a város alá. Sopront ezután 1705. december 25-től 1706. január 10-ig ostromolták Vak Bottyán hadai. A város óriási anyagi kárt szenvedett, főleg az ágyúzások miatt. Dobner atyjának házát is felgyújtották a lövedékek. A várost védő Weitersheim ezredes már Sopron feladására gondolt, de ebben a Pócsi kapunál küzdő Dobner elszántsága és személyes fellépése megakadályozta. A polgármester mindenütt kitartásra buzdította a polgárokat, akik vitéz helytállásukkal megmentették a várost. A lutheránus Dobner hűséges maradt a császárkirályhoz, de főleg Sopronhoz. A szabad királyi város jogainak védelmében és a vallási tolerancia jegyében az udvar mellé állt. Előtte szülővárosának békéje, felvirágzása és polgárainak jóléte lebegett. Lackner Kristóf örökségét, a soproni „reneszánsz városállamot” nem áldozta fel a háború véres oltárán. A történelem a Dobner-i döntést igazolta.

A város követeként mind az 1709-es, mind az 1715-ös országgyűlésen kiállt a protestánsok vallásszabadságáért. (Fennmaradt országgyűlési naplóját az OSZK kézirattára őrzi). A reformáció 200. éves jubileumára ünnepi költeményt írt. Értékes háromkötetes naplójában az 1707 és 1730 közötti időkből feljegyezte a város mindennapjait. (Ennek már csak az utolsó kötete található fel a Soproni Levéltárban). Dobner Ferdinánd 1730. február 12-én hunyt el. Három évtizeden át volt a város sorsának megszabója és életének irányítója. Politikájával megvédte városát a háború pusztításától. Erényeit és érdemeit Csatkai Endre így méltatta: „ügyes diplomata, költő, városszépítő, békeközvetítő alakja kitűnő fokmérője a Lackner adta útmutatás erejének." A városban utca őrzi annak a férfiúnak emlékét, akit a sors az egyik legnehezebb történelmi időszakban állított Sopron élére.

Az írás az Aranykönyv 2000. című kötetben jelent meg és a szerző hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2000.
Írta és összeállította Sarkady Sándor és ifj. Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor