Sopron amatőr fényképészei 1902 óta hallatnak magukról, országosan is az élvonalban. Első kiállításukra 1906-ban figyelt föl az ország, egyesületük a fekete-fehér művészet korszakában a világ legjobbjai között szerepelt a 20. század harmincas éveiben, akár az egyéni teljesítményeket nézzük, akár az egyleti kiállítások színvonalát és gyakoriságát vesszük figyelembe. A tagok egyik legszorgalmasabbja, s eredményeit tekintve sem utolsója volt Angyalfi Andor postatiszt.
Várpalotán született 1892. november 29-én. Apja Angyalfi Ádám, anyja Csonka Mária az anyakönyv szerint. Gyerekkorában szeretett bele a fényképezésbe. Keménypapír dobozba illesztett „objektív” segítségével ismerkedett meg a pillanat megörökítésének örömével, s minden alkalmat megragadott, hogy a nagyoktól ellesse a fényképezés tudományát.
1928-ban, a Soproni Képzőművészeti Kör fotószakosztályának alakuló ülésén bírálták meg első képeit. A következő hónapok országos képes lapjaiban sorra jelentek meg riportfelvételei. És a meghirdetett pályázatokon egyre-másra olvasható volt a neve a jutalmazottak között. Amilyen szerény, halk szavú ember volt, annyira szorgalmas versenyző lett belőle. A tokiói világkiállításon hatodmagával vett részt Sopronból. Akkor már rábízták ennek az adminisztrálását.
A szakosztály 1931-re — az országos mozgalom hatására — elvált a képzőművészektől, s a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének Soproni Csoportjává alakult január 14-én. A cél a versenyzési lehetőségek javítása. Angyalfi a vezetőség tagjaként a jegyzői tisztet vállalta el. Azt is mondhatni, hogy a legtevékenyebb egyesületi mag egyik oszlopa, aki — Mühl Aladárral együtt — a tagság mozgósítója, a belföldi és egyre inkább a külföldi rendezvényeken való részvétel adminisztrálója, s a helyi kiállítások szervezője, a képek felakasztásáig bezárólag. Ha délután hatkor letette a tollat munkahelyén, a Főpostán, sorra látogatta társait, buzdított, bírált, segített a kezdőknek, a kishitűeknek.
A nagy világgazdasági válság és a második világháború közötti évek a képek és az aranyérmek csillogásának bő évtizede. Különálló a magyar stílus, mely nagyszerű meglátás mellett a technikai kivitelben és a fényes brómezüst másolatban kulminál — írják Svájcból, s gondolják világszerte. A soproniaktól leírást várnak a japánok, hogy milyen a laboratóriumuk. Végig nincs az egyletnek laboratóriuma. Angyalfi az éppen szabad fürdőszobában vagy a konyhában dolgozik éjszakánként, s ezt teszik mások is.
1931 tavaszán rendezik első nemzetközi kiállításukat. Egy évvel később a másodikat, 1934-ben a harmadikat, valamennyit a Festőteremben. A negyedik meghívásos, és a soproniak rangját jelzi, hogy a világnagyságok mind elfogadták a meghívást. A sorozatos sikerek hatására az egyesület önállósult, s felvette a régi Soproni Photoclub nevet. Mindjárt jubileumi kiállítást is összehoztak. Amíg csak lehetett, sorra rendezték tárlataikat, volt úgy, hogy egy évben kettőt. Ezek létrehozásában Angyalfinak továbbra is oroszlánrésze volt.
Dr. Holl Jenő GYSEV üzletigazgató ezüst serleggel ajándékozta meg az egyesületet, amelynek sajnálatosan rövid ideig elnöke, majd díszelnöke volt. Erre minden évben rávésték az előző esztendő legeredményesebb tagtársának a nevét. Angyalfi 1936-ban (akkor már titkárként) érdemelte ezt meg.
Évről-évre növekvő számban vettek részt a soproniak külföldi tárlatokon. 1938-ban 27 külföldi zsűri (Bombaytól Bostonig) 158 képüket fogadta el, ebből 50 volt Angyalfié. A legrégibb angol egyesület tárlatán 9 magyar szerepelt, közülük 4 volt soproni. Az egyik Angyalfi. Egy amerikai szaklap kimutatásai szerint az 1937-es év legsikerültebb kiállításai között a soproni a 11., a pontozással megállapított egyéni ranglistán a soproniak helyezése: Csik Ferenc a 25. Horváth Mihály a 84., Sárkány Jenő a 95., Angyalfi a 135. volt. A háború után már ő is az öregek közé tartozott. Néhány évig még a régi kollekcióval vett részt a kiállításokon, de újítani már nem tudott, talán nem is akart. 1973. október 16-án hunyt el. A régi Szent Mihály-temetőben áll a síremléke.
Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt. Honlapunk "Neves soproniak" menüpontjában folyamatosan tesszük közzé a Hárs József Pro Urbe díjas helytörténész által írt életrajzokat.