A 11. századi soproni ispáni vár égett sáncának részletei

Keresés az archívumban

Címke

|1|

G. Nagy Béla 1970. évi felvételein a 11. századi soproni ispáni vár égett sáncának részletei láthatók. A helyszín: a Szt. György u. 3. udvari hátsó épületszárnya mögött, a Fórum-átjáró melletti városfalszakasz. Mivel a középkori felső zwinger lőrései is feltűnnek a felvételeken, pontosan azonosítható, hogy a mai Szent Pál Szakkollégium mögötti városfalnál bukkant elő 1970-ben az ú.n. „vörös sánc”. A felvételek helyét piros körrel jelöltem az ortofotón. Itt a Fórum-átjáró mellett – a részben visszabontott 6. számú bástyánál – ma széles falépcső vezet fel a műemlékileg bemutatott felső zwingerbe, amely a Várkerület felől is megközelíthető a 88. és 90. számú épületek közötti átjárón (a Sopron Bank mellett). Illetve elérhető ez a városfalszakasz a Városház utca 4. sz. ház melletti széles betonlépcsőn (Scarbantia Régészeti Park romkertje mellett, a Tálos-ház mögötti zöld területen, az 5. és 6. számú bástyák közötti felső zwingerben.

|2|

Néhány kutatástörténeti adat G. Nagy Béla értékes felvételeihez

Nováki Gyula és Sándorfi György, A soproni belváros "vörös sánca" kutatásának eredményei címmel a Soproni Szemle 41 (1987), 38-48. oldalain adtak tájékoztatást a soproni égett sánc régészeti kutatásainak 30 évvel ezelőtti helyzetéről. Bevezetőként ismertették, hogy amikor „1890 után a soproni régi városházát és a vele szorosan összeépült házak tömbjét bontani kezdték... a bontás a várfalra és vele együtt a felső zwingerre, a benne rejtőző vörös sáncra is kiterjedt… A munkát Bella Lajos (Pozsony, 1850. december 29. – Sződliget, 1937. július 8.), főreáliskolai tanár, aki Paur Ivánt (Kismarton, 1806. június 21. – Sopron, 1888. december 17.) követve – a soproni és Sopron megyei régészeti kutatás úttörője volt – figyelemmel kísérte és erről 1896-ban összefoglalást jelentetett meg az Archaeológiai Értesítő hasábjain. Eszerint kérésére úgy bontották le a felső zwinger töltésében lévő sáncot, hogy 10 m hosszúságban egy hosszanti metszetet kaptak. Az égő vörösre, keményre kiégett töltésben vízszintesen fekvő, legallyazott fatörzsek lenyomatait, illetve azok üregeit találta; ezek szorosan egymás alatt feküdtek a sáncirányra merőlegesen, az egyes sorok pedig 50–90 cm-re voltak egymástól.” Tehát már az 1890-es években hasonló kép tárult Bella Lajos elé, mint az 1970-ben, G. Nagy Béla által dokumentált sáncrészlet. Tegyük hozzá, hogy napjainkig a Belvárost övező városfalak sávjában, a Fő tér - Városház u. - Szt. György u. - Fegyvertár u. - Templom u. hátsó udvarrészein, hozzávetőlegesen 20-22 helyen dokumentálta a régészeti kutatás, az eredetileg 20 méternyi talpszélességű, 10 méternyi magas, fa-földszerkezetű erődítmény részleteit, minden esetben erősen átégett vörös színű földsáncként. (A korábbi és újabb kutatási eredményekről a Scarbantia Társaság kiadásában, 2002-ben, Sopronban megjelent „Castrum Supron” c. könyvben készítettem részletes összefoglalót).
De akkor miért olyan kiemelkedődő fontosságúak G. Nagy Béla itt közreadott fényképfelvételei? Erre a kérdésre a Szt. György u. 3. számú telek hátsó traktusának régészeti kutatástörténetét áttekintve válaszolhatunk.
|3|
Nováki Gyula, a Liszt Ferenc Múzeum akkori régésze 1955-ben megfigyelte, hogy „a Szent György u. 3. sz. ház udvarán, a várfal tövében meszesgödröt ástak, amelyben a ’vörös sánc’ laza, porhanyós állapotú alja került napvilágra, a felső részt már a korábbi századokban elhordták. A vörös égett anyag az udvar szintje alatt 180 cm mélyen kezdődött és egészen városfalig kiterjedt”. Nováki Gyula a kutatási téma országosan és nemzetközi szinten is elismert, avatott kutatója.
|4|
A Régészeti Füzetek 1969. évi számában (89. old.), az 1968. év OMF ásatásait ismertetve Tóth Sándor művészettörténész-régész (1940- 2007) írta, hogy a Sopron, Szt. György u. 1-3. „épület romosan fennmaradt hátsó szárnyánál a meginduló újjáépítéssel kapcsolatban végeztünk kutatásokat. Az É-i részen a fennálló földszinti helyiség boltozatának feltöltését vizsgáltuk: a leletanyag XV-XVI. sz.-i keletkezésre vall. Megállapítható volt, hogy az épületrész ennél korábbi periódusokból származó főfalai a ’vörös sánc’ maradványaira épültek. Ettől D-re az épület a mai talajszintig elpusztult. A feltárás során kiderült, hogy itt egy betöltött újkori pince van, amelyet a XVIII. sz. végéig, vagy a XIX. sz. elejéig használhattak.” Az egyik fotón feltűnő középkori, lőrésszerű ablakok feltehetően az 1968. évi falkutatás eredményeiként láthatók. Ezek, egy középkori ajtókerettel együtt ma a Szent Pál Szakkollégium modern épületének Ny-i falába, díszként beépítve láthatók. (A Fórum-átjáró felé haladva nehezen észrevehető, mert burjánzó bokrok takarják.)
|5|
A Régészeti Füzetek 1971, 54.-55. oldalain a terület 1970. év ásatásairól Pózy Kára (Kolozsvár, 1923. február 6. – Budapest, 2008. október 16.) számolt be: „Sopron, Szent György u.3. alatt, a Gyógyszeripari Technikum alapozásakor, római épületmaradványok kerültek elő. A leletmentés során a koracsászárkorból származó épület egyetlen nagy termét bontottuk ki, a többi helyiség a Szent György u. l. sz. alatti lakóház pincéje alatt folytatódik. A római épületet az I. sz. második felében emelték, É-i zárófalát téglákból kirakott csatorna szegélyezte, ezzel vezették el a tetőről lefolyó vizet. A nagyteremben a padlót tartó oszlopocskák üreges téglából készültek, a terrazzó-padlót több ízben megújították. A feltárás időpontjában még 1 m magasan álltak a felmenő falak, vakolatukat is többször kijavították. Az épületet talán földrengés pusztította el, mert É-D-i irányban terrazzó-padlóján, közfalain, sőt a zárófalakon is széles repedés fut végig. Az V. században még egyszer kitatarozták az épületet, a fűtést ezúttal olyan megoldással készítették, hogy a padlóra lapos kövekből fűtőcsatornát raktak, s az új megemelt padlót a II.-IV. századból származó feldarabolt oszlop, párkány, ajtókeret töredékeivel támasztották alá. Az épület ÉNy-i sarkánál mészkőből faragott férfi portré került elő, a nagyterem ÉK-i sarkában -- a leomlott faltömbök alatt -- bronzedények hevertek: nagyméretű vödör, szép formájú kancsó, fedeles tégely. Az omladékból való levéldíszes oszlopocskák töredékei talán falfülke díszeként szolgáltak. A terrazzós épülettől É-ra az I-II. sz. folyamán szabad térség húzódott. A III. században gyenge falazású épület állhatott, helyére a késő-császárkorban csarnokszerű építményt emeltek a korábbi faragott kőanyag felhasználásával. A bezuhant, megszenesedett gerendák tanúsága szerint a kőlábazat fakonstrukciót tartott, a helyiség bejáratánál oszlopok állhattak, az egyiknek fejezetét, a másiknak két töredékét találtuk a gyenge habarccsal öntött padlón. A K-Ny-i tájolású egyetlen helyiség K-i végében téglákból kirakott pódium állott, négy sarkát korábbi feldarabolt épületfaragványokból készült kőbázisok jelölték. Az épület DK-i sarka mellett "in situ" gyermek kőkoporsó ját találtuk. A váz mellett kísérő leletek nem voltak. Az épület DNy-i végénél vas szerszámokat ástak el az V. században: sarló, fejsze, véső és vaslánc töredékei mellett nagyobb fekete agyaghombár töredékei tartoztak az együtteshez.
|6|
Mindkét római épület romjait a korai Arpád-korban épített "vörös" sánc gerendákból emelt váza zárta le. /OMF/ Sz. Póczy Klára”.

A jelentésben említett mészkőből faragott férfi portré és a bronzedények ma a Soproni Múzeum Állandó Régészeti Kiállításának IV. termében láthatók. Feltehetően ennél az ásatásnál készítette G. Nagy Béla a színes sáncfotókat.

A Régészeti Füzetek 1976, 43.oldalon, röviden az 1975. év ásatásairól olvashatunk:
”A Fórum presszó mögötti udvarban, a középső városfalon, az itt található 6. bástyatorony elbontott részének felmérése, megismerése céljából feltárást végeztünk”. Az ásatásnál feltártuk a bástya É-i része mellett egy késő-római épület részletét is, ennek érdekessége, hogy szorosan a római városfal mellé épült, fali-fűtésének tubustéglái a városfal belső felületére volta felragasztva. „A Szt. György utcai udvaron feltártuk a bástya alsó, római részét és a bástyatorony belső szintjét. A IV. századi római erődfal itt 350 cm vastagságban mérhető, külső felülete lerombolt. (OMF) Gömöri J.”

Régészeti Füzetek 1977, 158. jelentés Sopron-Forum átjáró, Szt. György u. 3. 1976. év régészeti kutatásairól ad hírt. „A Várkerület és a belváros között lévő elfalazott átjáró falszakasz újra kibontásra került. Helyreállítását megelőző feltárás során a középső városfal alatt feltártuk a IV. századi római városfal maradványait, a fal szépen faragott külső lábazatát, valamint a középkori bástyatorony alatt a római bástya részben lebontott szakaszát. A 6. számú bástya feltárásakor felmértük a római városfalhoz épített sánc részletét. Árpád-kori sánc kiégett maradványai ezen a szakaszon teljesen elfedték a romos római bástyát. Így a XIV. századi bástya külső falsíkjával — a várfalöv többi fali-tornyához hasonlóan — a római kori bástyára támaszkodik, belső részét viszont a bástya belsejét kitöltő sánc tetejére alapozták. Ez a műemléki helyreállítás után, ma is jól látható, ha figyelmesen szemléljük a Fórum-átjáró mellett a városfalak szövetét. (OMF Tervező: Nagypál Judit). Régész: Gömöri János.” Ezután épült meg a Fórum átjáróhoz vezető fahíd a Várkerület 90. és a Szt. György u. 3. között.
|7|
Régészeti Füzetek 1986, 109-110. a 1985. év régészeti kutatásainál, arról olvashatunk, hogy Sopron—Szt. György u. 3. (Fórum-átjáró). és Vársosház u. 4 (Tálos ház”) mögötti felső zwingerben újra megbolygatták a XI. századi égett sáncot: „A belső városfal XIV. századi szakasza és az Árpád-kori ’vörös sánc’ részletei kerültek elő a városfalak statikai állapotát vizsgáló FTV szondákban. (Ez a munka a „Sopron városfal-rehabilitáció koncepcióterve, VÁTI 1985. tsz: 7311/85-14” nagy projekt része volt, melynek felelős tervezője Ághné Korompay Katalin volt. Régészeti kutatási terveket Gömöri János készítette). Csatlakozva a program keretében végzett falalapozási vizsgálatokhoz a sánc gerendalenyomatait felmértük. A belső városfal alapozása a sánc későbbi elplanírozása, a szintsüllyesztés miatt a Szt. György u. 3. mögött most szinte a levegőben „lebeg". A Tálos-ház Városház utcai homlokzatán a városfal metszetén látszik, hogy a XIV. századi belső városfal eredetileg a XI. századi sánc felső részébe volt alapozva. A sáncból szilárdsági vizsgálatra mintákat vett az Építéstudományi Intézet. G. J”.

A rövid városfalszakasz kutatástörténetéből is látszik, hogy évtizedeken át számos szakember munkálkodott a megbolygatott régészeti emlékek megmentésén a város ezen részén is. Ebben a városrégészeti folyamatban G. Nagy Béla fényképfelvételei jelentős dokumentumértéket képviselnek.

Fotók készítői
Képek beküldői
A történet kezdete és vége
1970
A bejegyzés létrehozása: 2018. március 28.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.