Delavár indiánok a soproni Lőverekben

Keresés az archívumban

Helyszín

Horváth Feri - Mennydörgésmadár emlékére - Dr. Kovács József László visszaemlékezése

Címváltozatként leírhatnám még ezt is: „Egy lőveri delavár indián törzs élete és otthona (pueblója) 1948-ban” meghatározást is: Elsőre ezzel sem érthető meg könnyen az, amit szeretnék elmondani a közelmúlt soproni indián törzse - a delavárok - 10 évéről.

Tudom, mindegyik megnevezés nehézkesnek látszik. Pedig egy címnek arra, kell(ene) utalnia -amiről részletesebben szeretnék megemlékezni. A soproni delavár törzs - ugyanis létezett. 1943-ban már működött, 1948-tól a Lővér uszodával szemben-épült Medgyesi Schwarz villában tanyázott, egy szép egyemeletes- akkor kissé romos villában. (Ez volt a Csongor út- Felsőlőver út - Lőver körút sarka.)

|1|

Hogyan is kerültek a soproni delavárok egy ilyen patinás lőveri épületbe? Hát azért, mert dr. Medgyesi Schwarz ügyvéd -Laci bácsi -biztonságosabbnak látta így!, Hadd lássa mindenki, hogy lakik itt valaki: ezek voltunk mi, a delavárok. Egy ifjúsági csoport- amit nevezhetünk indián törzsnek.

Jobb volt tehát az a látszat, mintha igazán folyamatosan lakók élnének a villában.

1945 után elkezdték széthordani az egész házat, sőt- a szép belső falépcsőt már el is vitték tüzelni az ”ismeretlen tettesek”-(Ez volt az orosz katonák szépített neve akkoriban…) De sajnos, akadtak” ismeretlen magyar tettesek” is!

A delavár törzs az 1940-es évek elején született meg a Kuruc-dombon- a Horváth vasutas család Feri fiának álmai szerint. „Valódi indián törzs” született meg –ahogy azt a Feri fiú elképzelte. Úgy vélte, hogy a cserkész-csapatok leventézésre irányított mindennapjait indián romantikával lehet(ne) megújítani.

|2|

Volt erre 10 évvel korábbról, 1933-ból jó példa!

Ez a példa nem volt más, mint az „indián tollkoszorúval” megjelent gróf Teleki Pál főcserkész. Az 1933-as gödöllői dzsembori (Jamboree) táborparancsnoka ült a tribünön. Ő adott példát minderre. Az erről készült fénykép pedig megjelent Koszter Atya 1933-as nyomtatott tábori újságjában is Címe: ”Jamboree 1933 Magyar Cserkész”

Feri is kitett belőle egy kivágatott az indiánotthon falára, ezt a felvételt. Több volt ez az indián gesztus bármelyik kedves tréfánál. Mindez pedig egy rangos nemzetközi rendezvényen történt! 1933-ban valóban ott voltak Gödöllőn az észak-amerikai cserkész- indiánok is.

Horiék indián törzse még jóval többet jelentett 1942/43-ban, mint általában a kisgyerekek Winnetout- utánzó játéka. Ráadásul akkor védték az indiánokat, amikor Magyarország nevetséges módon háborús viszonyban állt Amerikával!

A soproni delavár indián törzset Hori (indián nevén: „Mennydörgésmadár”) szervezte meg, részben a vele barátkozó bencés diákokból. Hammer Peti, majd Horváth Laja- a minden csibészségre hajlamos mókamester csatlakozott hozzá, meg Pregárd Ernó „Tuli” a nem diák férfiszabó is törzstag lett, aki ugyancsak kedvelte az indiánokat.

A legfurcsább akkor lett a helyzet, amikor: ugyanezek a fiatalok a bencés Szent Asztrik Gimnázium 64-es cserkész csapatában is buzgón tevékenykedtek. Nem is akárhogy: például Hori minta cserkész volt!

|3|

1930-ban maga Rákosi (Kremszner) Jenő a Budapesti Hírlap agg főszerkesztője - egykori soproni bencés diák - tehát nem akárki- kísérte figyelemmel a cserkészek munkáját. Írt hozzájuk egy biztató szózatot is.

A 64. számú Szent Asztrik cserkész csapat az 1940-es években a regös-cserkészet mozgalma szellemében működött. Így volt ez Barabás Ince, majd Jávor Egon parancsnoksága idején. A nagyobb cserkészek Sopron környéke- így pl. Vitnyéd- népművészetét figyelték, kutatták. Ekkoriban írta Heiszer (később Hetény) János a díjazott dolgozatát a vitnyédi faragott kapukról. Erről a Magyar Cserkész lap is tudósított egy rajzos riporttal.

És mégis: az indián faj tragikus sorsát figyelő soproni delavár törzs élete is ebből a bencés cserkészcsapatból nőtt ki.
Az indiánozás érzelmi alapját pedig Hori olvasmányainak élményvilága adhatta meg.

Ilyen minta volt Szürke Bagoly félvér indián író három könyve - a Két kicsi hód, A vadon fiai és a Rengeteg Zarándokai . Ezek a könyvek az 1940-es évek elején arattak nagy sikert itthon. Benedek Marcell fordította rangos magyarsággal a köteteket. Hori indián álmait társainak is közvetítette. A másik minta pedig Borvendég Deszkás Sándor magyar szerző volt- lehetett.

|4|

„Fehér Szarvas”: A „Sziklás hegyek varázslója”, a Békepipa és a többi könyve útmutatást adtak az indián életre. Az 1930-ban született Horváth Feri ezeket tanulmányozhatta!

Indián nevének a tetszetős „Mennydörgésmadár” elnevezést választotta. Hammer Peti lett a Nagy Medve. Sőt Bölénybőr címmel még kézírásos „indián újságot” is adtak ki a delavárok.

1943-ban írta meg Hori azt a nevezetes levelét a Magyar Cserkésznek, melyben a cserkészet indián romantikára hangolt felépítését javasolta.(Az 1944/márciusi szám utal erre!) A lap ezt az ötletet természetesen akkor csak elutasíthatta.
Feri később elmondta nekem, egy ideig attól tartott, hogy Sopronban keresni fogják az indián- cserkészet ötletgazdáját! Senki nem kereste sem a levélírót, sem az ifjabb, sem az idősebb paptanárok közül. Talán még tetszett is némelyiknek ez az ötlet, a hivatalos „leventézés” ugyanis erőszakosan tolakodott Sopronban is. Nem volt túl népszerű! Bár a cserkészeket nem kötelezhették a leventézésre.

|5|

A cserkész mentes volt a leventézés kötelező foglalkozásai alól. Jellemző történet esett meg akkoriban, amikor a bencés cserkészek táborba szállása előtt megjelent a vasútállomáson a mafla Homolai „Totola” diáktársunk katonatiszt papája- és azt harsogta: „ÉN VAGYOK a soproni levente fő Atyaúristene!”… Nem volt vele sikere! (Ugyanakkor volt egy humoros vonatkozása is. A fia holmiját a papa KÉT hátizsákba rakatta ,és a tiszti szolga tolta ki talicskával a vonathoz. Ezt aztán az öreg cserkészek perceken belül EGY HÁTIZSÁKBA rakták át. A parancsolgató levente-parancsnok apuka vihette haza a maradékot!

1945 után kialakult egy durvább fordulat is! Rajk László belügyminiszter betiltotta rendeletileg valamennyi ifjúsági szervezetet! Jött helyette az úttörőzés- a szovjet „pionyer” minta szerint! Egy baloldali „cserkész” szervezetet azért látszatból mégis engedélyeztek Persze, ez volt a „Cserkészfiúk Szövetsége” egy bizonyos Ferber József vezetésével Ennek segítője vagy „főnöke?” lett az a Surányi/Schuller László , egy baloldali mozgalmár, akinek nevéhez a budai „Úttörőváros” 1948-as megépítése-, fő bűneként a hazai cserkészet szétverése kötődik.

Vett a fickó a Teleki téren – a zsibárusoktól egy cserkész egyenruhát .Ebbe beöltözött, és ebben az egyenruhában verte szét az akkor már 35 éves magyar cserkészetet. Pártmunkát végzett ezzel!

A „Cserkészfiúk Szövetsége” már tudatosan „balra húzott”. Surányi (Schuller) dicstelen működése azzal zárult, hogy a Londonban székelő „Cserkészszövetség”-nek ők, a „baloldali cserkészek” írták meg a kilépést kimondó förmedvény iratot. Kijelentették , hogy megvetik ŐK az áruló cserkészeket , mert azok nem mások, csak az imperialisták bérencei. A balra húzó sündörgők lelkén száradt ez a gyalázat! A „Cserkészfiúk ” egy korábbi lapszáma címlapján ott vigyorgott Rákosi/ Rosenberg Mátyás a fényképen néhány megszeppent cserkészfiúval. Most aztán igazzá vált a szólás? „Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók”. Ez történt akkor is!

Mi hamarosan cserkészcsapat nélkül maradtunk. 1948 kora nyarán Jávor Egon utolsó parancsnokunk ugyanis bölcsen feloszlatta a 64-eseket. Volt ennél rosszabb példa is. A 66-os tanonc cserkész csapat például hiába vette fel az „Úttörő-cserkész” nevet- -kár volt alkalmazkodniuk- mert bedarálták őket is! Úttörő- Cserkész? Fából vaskarika!!!

Ekkor született meg az az ötletünk-hogyha nincs már csapatunk, hát csatlakozzunk Horiékhoz! A gondolatot tett követte, mert egyszerre indult el két kis csoport a Kuruc-dombra.

Mi, öregebb cserkészek, meg az 1936/37-es Fasching Mikiék, mindkét csoport sietett a Nagymartoni út 6-ba a csoporthoz. Ferit otthon is találtuk. Fasching Miki, Nagy Tibi és mi is az 1932-esek indiánok lettünk!

A delavároknál folytattuk életünket - mi , elárvult cserkészek. Sőt. indián lett a két Medgyesi fiú is- Jancsi és Miki is. Az út innen törvényszerűen a Lőver körúti villába- a későbbi„pueblóba” vezetett. Laci bácsi „védelmet” keresett és talált is bennünk , a törzs tagjaiban, mi pedig otthonhoz jutottunk. Pueblónak pedig azért hívtuk a házat, mert az eltüzelt lépcső helyett létrával másztunk fel az emeletre. Ott lett az otthonunk!

A mi belépésünk előtt is már táboroztak a soproni delavárok Csáfordjánosfán. Simon Elemér hajdani főispán kertjében verték fel sátraikat, persze, még nélkülünk! Simonnénak megtetszettek a két személyes rower sátrak- maga a tábor is. Tetszésének így adott kifejezést: „Jaj de herzig Camping” mondta- ezután Campi lett Simonné neve tréfából az indiánoknál.

Mi pedig - az újonnan érkezettek- szabályos indián kiképzésben részesültünk. A 6. cserkész törvény például így szól:’ „A cserkész szereti a természetet…” Ez most így hangzott: ”Az indián a természet- az erdő nemes embere”! A szabályok- a képírás főbb elemeit megtaláltuk a „Sziklás hegyes varázslója” színes mellékletében. „A Nagy Szellemben a mi bizalmunk” mondattal köszöntöttük egymást!

|6|

Medgyesi Laci bácsi komolyan vehető személynek tarthatta Ferit, hiszen szabályos szerződést kötött vele az épület karban tartásáról.

A ház falépcsőit feltüzelték .Számunkra azonban a felhúzható létrával ez a villa jelentette a PUEBLÓT! Jól használható törzsi otthonhoz jutottunk, ahol a villa előtt hatalmas fenyőfák magasodtak. Az épületet a Schwatz –család szabályos szerződéssel bízta a delavárokra!

Ami vakolatkár az épületben keletkezett, azt Hori édesapjával lesimította új vakolással.

Olyannak éreztük a házat, mint ahogy a XIX. században Xantus János az igazi pueblókat leírta!

El is pimaszkodtunk aztán : mert a létrás pueblót igazi úttörő háznak álcáztuk! Hori- mint vezető pajtás „úttörő hirdetményeket” helyezett el az otthon ajtaján. Szép és megható törzsi karácsonyt rendeztünk itt 1948 végén. Hárs Anti pl. megkapta hanglemezen az „Indián szerelmi dalt”, mert neki volt otthon lemezjátszója.

Volt „pedagógiai csoportunk” is : Hori , Pogátsa Gabi (termete alapján „Elefánt Gabickó” és engem is bevettek a csoportba. Mindhárman éjszakai beszélgető túrákra indultunk. Megvitattuk az akkori magyar pedagógia hibáit. 1948 őszén ez nem is volt nehéz feladat.

A „Fényi Gyula Gimnáziumban”- ez volt az államosított bencés gimnázium utóda-például eléggé szedett-vedett tanári kar oktatott. Kivételt a matematikus Dér Maxi bácsi jelentette. De ő meg fegyelmezni nem tudott. Egy tanév alatt két igazgatónk lett, Medveczky Lajos reálgimnáziumi tanárt már karácsonyig „elfogyasztottuk”, hiszen senki nem vette komolyan a „demokratikus rendezvényeit”. Utóda, a komolyabb Kardeván Jenő már csak az iskola bezárását, feloszlatását tudta levezetni. A minket „felvilágosító” demokratikus elvtársakat „kiröhögtük”. Nem tudtak mit kezdeni velünk.. Tanév végén a „rebellis bandát” szétosztották a volt Széchenyi Reálgimnázium és a hajdani evangélikus Berzsenyi Gimnázium között.

Számunkra azonban csak az István Menedékházban megszervezett téli indián tábor volt a fontos!!!

A katonaság pedig már hordta a spanyolbakokra tekert szeges drótot , a menedékház is végnapjait élte. Mégsem éreztük eléggé át a helyzet tragikumát , amikor babakocsit toltak át az erdőn a disszidálni készülő családok. Volt aki raccsolva kérdezte:”Mevve van a hatávv?”.

Hamarosan nem volt semmilyen határ- csak határzár- az őzek robbantak fel az aknazárakon…

Már indiánruhánk is volt, Medgyesi Misinek és Jancsinak rojtos indián ruhát varrt édesanyja. A „Fáradt Sün”. Medgyesi Laci bácsiról tudtuk, hogy 1944-ben- mint főszolgabíró- KITILTOTTA Szálasit a kapuvári járásból .De az 1950-es években a békepapként érkező Pajtényi plébánossal is közölte mint a Katolikus Konvent elnöke : „Te a hátsó ajtón osontál be a plébániára!” Szembeszállt a Konvent megszűntetésére törekvő éhesebb tagokkal, „Feljelentelek benneteket Rómában, utána engem is lezárathattok!!”

Ilyen időben indiánoztunk és növekedtünk! Éltünk a delavare törzsben. Horival azt közölték a pesti indiánbarátaink, hogy minket is felvettek az amerikai indián szövetségbe, a „Vörös faj abroncsába!”

A magyarországi indián csoportok Fehér Szarvas vezetésével a Pest közeli Pomázhoz közeli Holdvilág árokban nagytábort szerveztek. Megszületett a mi nagytáborunk is Veszprémvarsány közelében, az Ördögréten. Ezen részt vettek Budapestről Kis Sólyomék, Pigler Jóskáék .Szabályos indiántáborban éltünk Még totemoszlopunk is volt. Egyszer csak bebotlottak táborunkba a munka nélkül maradt soproni rajz és idegen nyelvet oktató tanárok.Többek közt a soproni Széchenyi Gimnáziumból Ákos Ernő rajztanár is . Orosz gyorstalpaló tanfolyamra vezényelték őket.. „Hát ez mi?” –kérdezte a totemoszlopról? „Útjelző tábla?” Ráhagytuk…

Ebben táborban rendeztük meg a nagyobbak számára a „Naptáncot”. Ez volt az ifjú indiánná válás szertartása. Vérszerződést kötöttünk - én Pigler Dodival. Megkarcoltuk a karunkat, a pár csepp vérrel megkötöttük a vérszerződést Ma is jó barátok vagyunk.

Ekkor öltözött be bencés noviciusnak Gereben Zoli Pannonhalmán. A szertartáson én nem vettem részt, egy bogárcsípéstől(?) felduzzadt az alsó ajkam. Engem otthon hagytak táborőrnek. Így kezdtük a tanévet új iskolánkban, a Széchenyiben.

|7|

Akárhogy is tűnődöm, a mi összetartozó fiúcsoportunk feltűnő látvány lehetett akkoriban. Amikor a rebellis népséget is két iskolába szórták, Horit valaki feljelentette a soproni AVH-n.

A besúgó szerepében az ilyesmire kapható csornai Bartos Gábort sejtem a feljelentő susogók egyikének. Diákszövetségi vezér volt…

Feri megúszhatta szerencséjére egy kisebb dorgatoriummal .Előtte egy évvel szegény Polán Gézának (később Hildebrand néven bencés tanár lett) kijutott az államosítás elleni tüntetésen részvételért egy rövidebb budai internálás. Feri szerencsésen megúszta azzal, hogy büntetésből Győrben kellett érettségiznie keserves , vonaton történő bejárással. Titkokat nem sikerült kipofozni belőle, megúszta ennyivel. Meg egy nagyon rossz káderlappal. De mi újra közösség nélkül maradtunk.

Ferit győri érettségije után azonnal bevonultatták. A kiváló szervező fiú törzsőrmesterként szerelt le, de a pedagóguspályáról többé szó sem lehetett.

A maradék delavárt befogadta a Postás Turista egylet , többek közt Hidvégi Feri bácsi kedvessége. Az új közösségnek azzal háláltam meg a kedvességet, hogy írtam néhány természetbarát verset. Akkoriban ugyanis „Gömbi a poéta” névvel ugrattak barátaim.

A Széchenyi Gimnázium fogadott be ősi falai közé. Osztályfőnököm a híres-„hírhedt”Csana- Csanádi Sándor lett. Rádler Béla DISZ-vezér, aki a bencésektől kimaradt-káderlapomon komiszul „jellemzett” engem : Kovács „A klerikális reakció szennyes uszályában hempereg” . Ezt az eget-földet rendítő szamárságot csak 1956-ban kaptam kezembe, ami egy életre elvághatott volna a pályáról. Nem így történt. 1951-ben a sors jóvoltából a Balfi úti Balogh Laci ELTE tanársegéd felvételiztetett engem a Múzeum körúton-ahol a Francia Tanszék tanársegédje volt.

„Hová szeretnél kerülni?” kérdezte.
„Német-francia szakra.” válaszoltam én.
„De ilyen nincs most!” hát így indított a soproni fiú az egyetemista utamra. Így lettem germanista. „Mire van szükséged?” kérdezte: „Kollégiumra”.
És talán 100 forint ösztöndíjra.”- válaszoltam. „Te Szamár! kollégiumot is kapsz, meg 400 forint ösztöndíjat is”. Ebből már el lehetett bajlódni. 1951 volt az utolsó év, amikor még nem kellett bizottság előtt vizsgázni. Balogh Laci embersége segített , pedig láthatta a káderlapomat. Az már a ”Nagyszellem” segítsége volt, hogy Lacit- (Tutát) is az indiánozásból ismertem. Erről persze egyikünk sem beszélt!

|8|

Végül hadd szóljak a katonaságtól hazajött Horiról! Hazaérkezése után hiába próbálkoztam Horit bölcsész pályára segíteni. Mindvégig kísérte a „káderlapja”. Emellett ekkoriban volt a budapesti Pedagógiai Főiskola felszámolása is. Feri számára csak a soproni Ciklámen Tourist adott munkahelyet- szervezni itt is kellett.Ahogy ismerőseimtől tudom, Hori is a Postás Turistáknál tevékenykedhetett. Még 1956 előtt megnősült, Sólyom Magdi- a feleség- ugyancsak természetjáró volt.Később az 1960-as években Egerben kapott munkát, ugyancsak tájvédő szerepkörben. Meghatóan szépnek tartom, hogy a második házasságban született lánynak Feri fiai segítettek befejezni a tanulmányait. Az egri távollét semmit nem változtatott kettőnk barátságán. Ha egy-egy gimnazista osztállyal Egerbe kirándultunk „Mennydörgésmadár” mindig segített a „Sastollnak”. Az utóbbi én voltam.

Hogy stílusosan búcsúzzam, ezt írom:
„Chief!” – nagyfőnök!

Most is a Nagyszellemben van mindkettőnk bizalma. Ha majd találkozunk, az égi vadászmezőkön elszívjuk újra a békepipát Hau Kola!

Sok szeretettel őrzöm múltunk emlékeit!

/A Schwartz-lőver fotója dr.Kubinszky MIhály A régi soproni Lőver című könyvében jelent meg, és a szerző özvegyének engedélyével közöljük. - A szerk./

„Mintha látnám” (Arany J.: Toldi) - Medgyesy Mihály visszaemlékezése

A lobogó tűz körül piros-arcú „rézbőrű” indiánok ülnek, a soproni delavárok. Kézről kézre adják a békepipát, mindenki pöfékel egyet, csak ugri-bugri szippant egy nagyot és köhög, hogy a könnye is kicsordul. Az „öregek” csendesen beszélgetnek, tervezgetik a holnapot. A hold a fák csúcsát súrolva jelzi, hogy későre jár. Halkan szól az imádságos ének - Erdő mellett estvéledtem – Szellő zúg távol – azután már csak az őrzők vetnek egy-egy gallyat a tűzre, - és alszik a tábor.

1949. nyarán Veszprémvarsány közelében az Ördögréten körben sátrak állnak. A soproni delavárok nagy tábora, totemoszloppal, indián fejdíszes fiukkal, talán az utolsó igazi „indiánnyár”.

Egy évvel az iskolák államosítása, az ifjúsági és minden egyesület megszüntetése után vagyunk. A volt soproni bencés gimnázium diákjai, cserkészvezetői összefogódzkodva, egymást bátorítva, indián törzsé alakulva, viszik, mentik tovább, amit iskolájuktól és szüleiktől kaptak. Így van ez másutt is, sok helyen az országban, és aki csak teheti, csatlakozik hozzájuk. Nagy az ellenszél, de mit számít az egy cserkésznek, egy igazi indiánnak.

A gimnáziumig el sem jutva, a negyedik elemiből, az ötödik általános iskolai osztályba érkezve, Jancsi/János bátyám révén vagyok itt én is, a semmiből kimaradni nem akaró legkisebb delavár, ugri.

Az „öregek”, az érettségi előtt álló nagy diákok által már előző este tervezte holnap, korán ránk virrad. A cél Pannonhalma bevétele.

Jó okunk van rá, az öregek egy volt társuk „Zotyi” bencés beöltözésén kicsit se búslakodva, inkább vele együtt örülve, szeretnének, tolldíszes jelenlétünkkel hozzájárulni az ünnephez.

Sólymok, Sasok, Baglyok, Medvék, Bölények, Rókák és Farkasok egymás mokaszin-nyomába lépve, nesztelenül vágunk át az erdőn a varsányi állomásra tartva. A vonat többi utasa mosolyogva és rémüldözve figyeli íjas, tomahawkos kis csapatunkat. Mindenki sejti, hogy a fekete-ruhás fehér-bőrűek várának ostromára készülünk. A szentmártoni állomáson azután csatasorba állunk. A hegy derekánál kissé lihegve már, újra kell rendezni a sort, hogy bevonulásunk méltó legyen a delavár hagyományokhoz.

Horival, (Horváth Ferenc) Menydörgés-madárral az élen vonulunk be a nyilván előttünk meghódolók, sarkig kitárt nagy kapuján. Fogadásunkra Mike Úr jön elénk. (Jámbor Mike OSB 1909 -1992). A kölcsönös üdvözlések után a beöltözési szertartáson is részt veszünk. Megcsodáljuk a bazilikát, a kerengőt a napórával és harcias megjelenésünket feladva elfogadjuk a szeretetlakomát is.

És ekkor, Mike Úr meghívja az indián törzs tagjait egy baráti beszélgetésre, egy különös, rendkívüli irodalomórára. És nem másért, ezért írom ezeket az „Arany” emlék-sorokat.

Arany János Kapcsos könyvének első verse a Szondi két apródja. (1856)

Mike Úr mondja, mondja a verset. Értitek fiuk, bülbül szavú indiánok? Ez a vers tinéktek, rólatok szól. Az élet és halál, az idő nagy játéka, előre és vissza futás, muszáj megadás a kor császárainak, de fel nem adása hitnek és magyarságnak.

Mintha most is újra „hallanám”… Kegyelmi ajándék a minket meghódító Hegyen. Köszönjük Mike Úr!

Este a tábortűznél most is körbejár a békepipa. A lángok pirosítják az arcokat. Szép és maradandó emlékekeinket meséljük Sastollnak, (Dr. Kovács József László) aki a tábort őrizte, míg mi az igazi „Arany” zsákmányszerzést újraéljük.

És itt be is fejezhetném ugri visszaemlékezését, de az élet és idő kereke forog tovább.

1982. július. Musztángok helyett repülőre ül három magyari mérnök-ember. Már régen nem kis csekésző indiánok, de fiatal koruk „Arany” emlékeit tudat alatt is őrzők. A cél: Lahore, Pakisztán régi fővárosa, vasút fejlesztés a téma. Napkelte az tenger fölött, káprázatos. Alattunk a monszun-viharban éppen összedőlt nemzetközi repülőtér, ijesztő. A pilóta tovább viszi a gépet. Leszállás a velünk egy-időben Mekkából hazaérkező belföldi zarándokok tömegével. Fojtogató párás hőség, egy ismeretlen világ. Munka reggel 8 órától 11 óráig, akkor megáll az élet. Nem kell az óránkra nézni, másodpercenként csöppen már az izzadság az orrunk hegyéről és hol egyik, hol másik fülcimpánkról. Egyetlen vigaszunk, hogy nem csak mi, mindenki más is így van ott ezzel. Délután négy órakor újra benépesülnek az utcák, felfrissül a levegő. Városnézés.

Egyik nap a híres Sholiman kertben sétálgatunk. Márvány palotácskák, tavak, hidak, fák, bokrok mértani rendben. Az egyik bokros részen sok kis madár csiripel, bogyókat csipegetnek. A bokrok között meg ugri-bugri gyerekek játszanak, hívogatják a madárkákat. Nem is hiába, mert az egyik kisfiú kezére száll egy, megfogja, odaszalad hozzánk, büszkén mutatja, és azt mondja: bülbül, bülbül. Nézem kis barátomat, és repülök vissza az időben, mint ugri indián, Márton-hegyére, Mike Úr Szondi két apródjához, és már nem is olyan ismeretlen nekem ez az új világ. Büszke kis barátunk szétnyitja újait, ráfúj a madárkára, huss-huss, huss-huss, mondja, és a madárka elrepül. Egymásra nézünk hárman magyari mérnökök és csillogó szemmel ismételjük: Hess madár! Hess madár! (Arany J.: Vörös Rébék általment a keskeny pallón, s elrepült.)

2017. Ki vagy Te, szüleid tízedik gyermeke, 200 éves Arany János: Költő fejedelem, mesemondó, varázsló, hitet őrző, bennünk élő, örök jelen-idő? Igen, az életünk örök jelen-idő és minden, ami érték itt van bennünk, velünk, ott van, ahol vagyunk.

Bennünk égjenek tovább, tovább a Pásztortüzek őszi éjszakákon!

Medgyesy Mihály (született: Sopron 1937.)

Fotók készítői
A történet kezdete és vége
1933 - 1945

Comments

Dr. Schöberl Miklós Béla | 2018. április 11. 17:20

Élvezettel olvastam a soproni delevárok történetét. Ezt a könnyedséget, miközben vaskos valóságról van szó: a fiatalságot nem lehet rabláncra verni! Mi is "játszottunk indiánosdit" kb. tíz évvel késöbb, azaz az 50-es évek legelején. A mi "wigwam"-unk egy részben kiáégett félretolt vasúti teherkocsi volt.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2017. február 2. 10:51

Köszönet a kiegészítését, örömmel olvastam én is.

Friedrich Rezső | 2017. február 2. 20:27

Bocsánat a "szőrszál hasogatásért" de mivel Schöberl Úr is a pontosság híve, ezért szeretném hozzátenni: a számára kedves rádióműsor az "Elf Musik", mert a soproniak tudatában így rögződött, pontosan a "Beschwingt um 11" címet viselte az Ő3 adón. https://www.radioforen.de/index.php?threads/signation-von-o…
A műsor felvezető-zenéje pedig ez volt: https://youtu.be/KRuQ46TCHlE

De ez még a kisebb tévedés, mert az adó csak pont 50 éve létezik, tehát 1967-ben indult és akkor a fenti zene már nem volt "trendi". Az a stílus inkább a korai '50-es évekre volt jellemző. Elnézést a kicsit "off" témáért...

Dr. Schöberl Miklós Béla | 2017. február 2. 22:35

Igazad van Rezső (ha megengeded) de így is túl hosszúra sikeredett a hozzászólásom, hát ha még mindent kirészletezek. Mi ugyanis az "Autofharer unterwegs" műsorát neveztük egyszerűen "Elfmusic"-nak (így egybe) mégha az 11.30-kor kezdődött is. Az pedig már 1957-től adásban volt. Mi ezt a műsort hallgattuk a Tómalmon rokonod, F. András barátom (most meg nem mondom milyen típusú, nehogy abból is félreértés legyen) táskarádióján, de arról van szó, amelynek kétforintos érmével kellett a be gombját beszorítani, hogy működjön. Ha jól emlékszem egy idő után már a hangosbemondó is bejátszotta a zenei részeket.

Friedrich Rezső | 2017. február 2. 23:40

Rendben, nincs jelentősége a hozzászólásod tekintetében amúgy sem. Az "Autofahrer..." IS egy (nagyon népszerű) műsor volt, középhullámon a mostani Ö1 elődjénél, meg volt az "Elfmusik" ami URH- ment...de mindegy már.

A bejegyzés létrehozása: 2017. február 1.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.