Emlékképek a Deák téri iskolából

Mindenek előtt az épületről ejtenék néhány szót. Mint tudjuk az egykori Hittudományi Akadémia egykori épületébe kapott helyet a Tanítóképző és gyakorló iskola. Az épület tekintélyt parancsoló megjelenésével, tágas belső tereivel, folyosóival és világos tantermeivel kitűnő létesítmény volt. Hátrányául csupán a tornaterem hiányát lehetett felróni.

A gyakorló iskolai tantermek az első emeleten helyezkedtek el. A folyosókon mindenütt virágtartókban ezüst-zöld levelű pletykák lógtak. Két termet szeretnék külön megemlíteni. Az úgynevezett nagyterem vagy díszterem az épület második, azaz legfelső emeletén helyezkedett el. Ezt csak különleges alkalmakkor használtuk, elsősorban ünnepi megemlékezésekkor, illetve kulturális rendezvények esetén. Itt került sor színpadi és zenés rendezvények előadására. A nagyterembe felmenni valóban ünnepi esemény volt.

|1|

Számomra a szertár volt a csodák világa. A szertár az alagsorban helyezkedett el, folyosóján vitrinekben titokzatos preparátumok, csodálatos ásványok és kristályok voltak láthatók. Az előadó terem bejáratánál egy csontváz fogadta a hallgatóságot. Kissé félve, de erőt véve magunkon, persze, ha nem voltunk épp szem előtt, kezet ráztunk vele. Az előadó katedrája felett egy hatalmas Mengyelejev táblázat lógott. A katedrán Bunsen égők és rejtélyes kísérleti eszközök sorakoztak. Itt került sor a filmvetítésekre, mégpedig a Mengyelejev táblázat elé kifeszített vászonra. Ha kakukkszót hallok, immáron több mint hatvan év távtatából az ott vetített természetrajzi film élménye köszön vissza.

Az emeleteket nem csak a tágas lépcsősor, de egy vas csigalépcső is összekötötte. Ide tilalmas volt bemenni, de persze olykor-olykor belógtunk. Ezt észlelve, a csibészek kíváncsiságát végleg kielégítendő, egy alkalommal, legálisan is letrappolhattunk egészen az alagsorig.
A tantermek ablakainak alsó szemei egy jégvirágot utánzó anyaggal voltak befújva, abból a célból, hogy a nebulók tekintetét ne kösse le a külvilág. Az iskola gondnoka, Böröczki bácsi azt mesélte, hogy sós sörrel fújták be és attól jött létre ez a bevonat. Én ilyet azóta sem láttam sehol.

|2|

A tantermek demonstrációs eszközeit főként a pedagógusok készítették. Visszatekintve is megállapítható, hogy kitűnő munkák voltak. Én például élénken emlékszem a szamárpadra, ahol, ilyen-olyan okból gyakran vendégeskedtem. Pompás szamárfej díszítette, ma is előttem van kóchajával együtt.

Ebben az iskolában kitűnő pedagógusok voltak. A kor adta szerény lehetőségek mellett mindent elkövettek épülésünkre. Nekem Major László, Pelsőci Jenőné, Hammerl Lajos, Major Sámuel és Pál Lajos tanítókhoz volt szerencsém. És itt a szerencsém kifejezést szó szerint kell érteni. A rajzot Tolcsvai Géza és Mende Gusztáv, az éneket Mühl Aladár tanította.
(Meg kell jegyeznem, hogy Major Laci bácsitól kifejezetten tartottam, főként a bogár fekete, csillogó és lépteikor nyikorgó csizmája miatt.)

|3|

Vegyes osztályok voltak, lányok-fiúk vegyesen. A tanítási órákon olykor megjelentek és az osztálytermet körbe ülték a főiskolai hallgatók. Mi a tananyag, ők a tanító mesterség elsajátítása céljából. Néha ők is tartottak órákat.

Első osztályban a fő feladat az írás, olvasás és a számolás tudományának elsajátítása volt.
Számolni például egy a szülők által készített három oldalas leporelló segítségével tanultunk. Az oldalakat düftin, vagy bársony anyaggal vonták be. Pénzérme nagyságú körlapokat vágtak ki más színű anyagból. Ez volt a mi számológépünk. A leporelló oldalain ezek a körlapok megtapadtak. A bal oldali és a középső lapra felhelyezett körlapok összegét, vagy különbözetét a jobb lapra kellett kirakni. Ez volt a mi számológépünk.

|4|

A tanítás hazafias érzelmű és politikamentes volt. Csak ellenpéldaként említem meg, hogy a Képezde utcai óvodában a falon hatalmas Sztálin festmény volt: Sztálin nyírfa ligetben egy pionírral. Emlékszem olyan rendszeres óvodai foglalkozásokra, amikor rongyot kellett szálakra tépni és abból készítettek aztán kezdetleges babákat, amit persze Rákosi pajtás küldött. Az iskolában semmi hasonlóra nem volt példa.

Tanítóink gondoskodtak természet iránti szeretetünk kialakításáról, az újdonságok iránti érdeklődés felkeltéséről. Számtalanszor voltunk sétálni, kirándulni. Egy alkalommal az akkoriban ritkaság számba menő neon világítás megismerése céljából elvittek bennünket egy neonnal megvilágított helyiségbe és ott elmagyarázták működését.
Múzeumba is jártunk. Soha nem feledem a fakerekű kerékpárok, a kaloda, a szép bútorok látványát. Legfőbb élmény persze az volt, amikor Csatkai Bandi bácsi, a múzeum igazgatója egy székre felállva körbe tekerte a zenélő óra mutatóit, hogy a muzsikát többször halhassuk. Vajon ez elképzelhető lenne ilyesmi manapság?

|5|

Hazafias légkör uralkodott az iskolában. Elsősorban Petőfi és Arany versek segítségével. Sok verset tanultunk kívülről. Ugyanakkor végigjártuk a városban található Petőfi emlékhelyeket, ahol ismertetés és versmondás is szerepelt a programban. Ma is előttem van az akkor elképzelt „zöld hajtókás, sárga pitykés közlegény” képe.

A városi események sem maradtak ki a világunkból. Például amikor elkezdték feltárni az Új utcai zsidó imatermet, elvittek bennünket a helyszínre és egy pinceablakon keresztül egyenként bekukucskálhattunk és megnézhettük a feltárási munkálatokat.

Időnként színpadi előadásokat „rendeztünk” saját magunk készítette maszkokkal, kellékekkel. Előadás után mindenki elmondhatta véleményét saját és a többi előadó teljesítményéről.

Emlékszem egy olyan, talán harmadikos korunkban végrehajtott programra, amikor egy térképről mindenki választhatott egy települést és egy képeslapot küldhetett az ottani iskolába.
Lázasan vártuk a válasz képeslapokat és amikor megérkeztek, felolvashattuk és feltűzhettük a térképre. Én Und községet választottam. Ha erre a programra nem kerül sor, vajon tudnám, hogy egyáltalán létezik Und nevű község?

Szeretettel emlékszem kitűnő tanítóinkra és az iskolára.
Végezetül a fentiek megerősítésére idézni szeretném Turbuly Évának Winkler Barnabás neves építésszel készített riportjából:

Nagyszerű iskolákba jártam. Az evangélikus általános iskolába, ami akkor már nem volt evangélikus, ahogy a líceum sem. De szinte ugyanazok maradtak a tanárok. Nem volt kereszt a falon, de olyan szellemben neveltek minket, Tóth Csipszi bácsi, Pröhle Jenő, Hammerl Lajos, Major László és Sámuel meg a többiek.
Most látom csak, amikor az unokák is iskolába járnak, milyen egyedülállóan kiváló képzést kaptunk.
/Úton Budapest és Sopron között. Interjú Winkler Barnabással - Soproni Szemle, 2016/3./