1939

Hozzászólok
Becht Rezső: A bűvös henger

„Ezen a nyáron két hónapra állástalanná tettem saját magamat.”

A politikai árhullám átcsapott a következő – 1939-es évre, és már márciusban elsöpörte Csehszlovákiát, melynek fővárosába, Prágába, 15-én bevonult a „Führer" és sleppje: az SS és a Gestapo. Ugyanakkor a mi honvédségünk a Kárpátaljára vonult be.

Forr-kavarog egész Európa. Szövetségek születnek, szerződések válnak papírrá, folyik a tánc a borotvaélen. Májusban kihirdetik nálunk a II. zsidótörvényt, júniusban Göbbels kiadja a jelszót: Danzig térjen vissza! Júliusban megkötik a szovjet-német megnemtámadási szerződést, Hollandia, Belgium, Lengyelország mozgósít, megkezdik Párizs kiürítését. És szeptember 1-én Hitler megindítja csapatait Lengyelország ellen. A francia ultimátum válasz nélkül marad: – megindul a világtörténelem legpusztítóbb lavinája, a II. világháború!

Október 5-én Hitler bevonul Varsóba, november 30-án a szovjet csapatok átlépik a finn határt, egymást űzik-hajtják az események, az ördögmasina kapcsolótáblájánál pedig egy megalomániákus őrült áll.

És ez a cezaromániás még májusban kijelenti, hogy „Németország a magyar határt szentnek és sérthetetlennek tekinti", amit Csáky gróf, külügyminiszter, éppen itt, Sopronban, hirdet ki ünnepélyesen. És a többség hitt neki…

Azon a szeptember 1-én, amikor Hitler rikácsolva bejelentette a háborút Lengyelország ellen, és mű dühkitörései majd szétvetették a rádiót, a felettünk lakó házigazdánk két náci érzelmű fiának kijelentettem, hogy az elkövetkezendő világégés Hitler, és vele együtt Magyarország szörnyű vereségével fog végződni. Fölényesen mosolyogtak, ám én halálos biztossággal éreztem, hogy igazam lesz, ebben a hitemben az egész világháború folyamán egy percre sem tántorodtam meg, akkor sem, amikor a német csapatok Leningrád, Moszkva, Sztálingrád vagy Egyiptom előtt állottak. Bíztam az angolszászok bulldog-természetében, gazdasági erejében és a Szovjet tengernyi népében.

Ezen a nyáron két hónapra állástalanná tettem saját magamat. Ez úgy történt, hogy az Ohren-Kling – akit akkor már Kavaynak hívtak – harc annyira elfajult, hogy a gyár légkörét nem bírtam már tovább elviselni. Ohren ellen tilos valutázás miatt eljárás indult, házkutatást tartottak nála és találtak is mindenféle terhelő dolgot, mire fel beszállították Pestre a Hadik-laktanyába. Az eredmény Ohren kitiltása volt Magyarországról, amit a grázi központi igazgatóság el tudott ugyan hárítani, de ezzel még nem zárult le az ügy. A május végén Sopronban tartott igazgatósági ülés Kavay-Klinget azonnali hatállyal elbocsátotta. Erre én, aki nem ismertem az ügy piszkos hátterét, nevezetesen azt, hogy Kavay jelentette fel Ohrent, bejelentettem az igazgatóságnak, hogy Ohrennel nem tudok együtt dolgozni, miért is kérem végkielégítéses elbocsátásomat. Mindenképpen vissza akartak tartani, én azonban nem engedtem, hanem fogtam magam és kiköltöztem a Tómalomra, ahol egyelőre írtam – főleg állatmeséket – és abban reménykedtem, hogy nekem jobban megfelelő pályán - esetleg a Rádiónál sikerül majd elhelyezkednem. De erre nem került sor, mert egyik napon megjelent nálam a központi igazgatóság által megbízott könyvszakértő és közölte, hogy Kavay-Klinget leleplezték mint sikkasztót, tehát nem érdemel részemről semmiféle együttérzést. Az igazgatóság és a tisztviselői kar arra, kér, hogy térjek vissza a gyárba. Mit tehettem: visszatértem íróasztalomhoz, Kavay-Kling pedig két napra rá a Dalos-hegyen fejbe lőtte magát. Ohren igazgató sem maradt soká. Mint erősen kompromittált egyént az igazgatóság az ősz folyamán óriási végkielégítéssel felmentette állásából, és helyébe az általa korábban kiüldözött Chapó Elek okleveles kohómérnököt tette meg igazgatónak. Én egyelőre a háttérbe szorultam kikényszerített felmondásom miatt, s csak 1941-ben lettem helyettes igazgató.

II. rész, IX. fejezet
Közreadja: Turbuly Éva

A mű szerzője: 
Becht Rezső
A bejegyzés létrehozása: 2017. június 26.