A zene és a könyvek hatalma

Hozzá-szólok
Betűméret
Becht Rezső: A bűvös henger

Meglepően kevés könnyet láttam. Az élet oly kegyetlenné vált, hogy már sírni sem engedi a szenvedőket. Legalábbis nappal nem. Talán éjjel megenyhül a szigora. De erről csak az idegen ágy és az utolsó, megmaradt vánkos tud.

A magamfajta egyedül élő ember, aki nehéz poggyász nélkül, csak kézitáskával utazik az életen át, inkább csak mások fájdalmán keresztül vesz részt az általános szenvedésben. Csak tükör, csak tükrözi az előtte tolongó képeket és sorsokat. Szenvedése talán nem oly mély, de sokszoros. Valami kollektív fájdalom homályosítja és bomlasztja foncsorát, mintha nyirkos falon függne. Az este vele is irgalmas, mert megvakítja.

Az esték most gazdagok. Gazdagabbak, mint azelőtt, amikor a „társadalmi élet" oltárán halomra öldöstük őket, és legtöbbször hiába folyt el szép, sötét vérük. Most besötétedés után mindenki hazasiet, ki rettegve a hosszú esték emléknyüzsgésétől, ki boldogan, mert számára az este a pirosbetűs órák ünnepi láncolatát jelenti. És ezek is, azok is mindenekelőtt azért, mert besötétedés után az utcán sem a ruha, sem az élet nincsen biztonságban.

Emlékszel még azokra a diákkori estékre, amikor órákon át zongoráztam neked és a hanglétrán menekültünk ki az akkori élet apró, de nekünk mégis elviselhetetlennek tűnő profánságaiból? Számomra a zene most lélekmentő. Semmit sem féltettem a bombázások idején annyira, mint ezt az agyonjátszott zongorát és a kottatárat. Ha már nem volt kiút a gondokból és a nyomorúságból, akkor egy Bach-prelúdium, egy Beethoven szonáta vagy Handel-largo hangjaitól új fényesség gyúlt bennem. Ha beszennyezett a tomboló gyűlölet és embertelenség, akkor újra tisztára fürdettek a régi olaszok és franciák.

Azelőtt én is csak élveztem a zenét. Most – úgy érzem – megérleltek ezek az egyiptomi sötétségű évek, most már fel tudom fogni és meg tudom érteni a madárfüttytől a Máté-passióig minden zenei gondolat mélyét és távlatát.
És magasabb értelmet kaptak a könyvek is. Hét polc magasságában fognak körül, és ilyenkor este mintha szorosabban zárkóznának körém.

Hatalmas gyógyszertár, a lélekszabadító medicinák tarkavignettás sora. Évezredeken át érlelték őket az embernek vélt ember számára Emberek, és most estéről-estére csöpögtetik belém az arcánumot, hogy ember maradhassak.

Igen, az estéim szépek. A mocsár fölött is nyílnak virágok. A vérbeli festő még az akasztófa alatt is a hajnalhasadás színeiben gyönyörködik.

Ne csodálkozz, Mihály, levelem fegyelmezetlen gondolatmenetén. Ez hozzá tartozik a képhez, amely idővel ezekből a levelekből talán mégiscsak kibontakozik. A káoszt nem lehet vonalzóval megrajzolni. Hadd fusson a ceruza látszólag szeszélyesen a papíron, így őszintébb az írás és hívebben szolgálja a valóságot.

II. rész, IX. fejezet
Közreadja Turbuly Éva

Irodalom címkék: 
A mű szerzője: 
Becht Rezső
A bejegyzés létrehozása: 2017. október 9.