Két nevezetes év

Hozzászólok
Becht Rezső: A bűvös henger

Két nevezetes év következett, tele túlcsorduló politikai és egyéni eseményekkel. 1933-ban az emberi rövidlátás a Német Birodalom kancellári székébe emelte Hitlert. Ugyanebben az évben gyanús körülmények között felgyújtották a birodalmi gyűlés épületét. 1934-ben, Februárban, a [Heimwehr] és a szocialisták Bécsben véres csatákat vívnak és Fey alkancellár ágyukkal löveti a munkásházakat. Márciusban aláírják a római paktumot, júniusban a Röhm-puccs véres leverése ad kóstolót az eljövendőkből, júliusban meggyilkolják Dollfuss osztrák kancellárt, akit röviddel azelőtt egész liliputi nagyságában még láttam a Ringen, valami parádén, végül meghal Hindenburg és Hitler birodalmi vezér lesz.

Most már nyilvánvaló volt, hogy ismét érőfélben van valami, mint 1914 előtt. Valami szívszorítóan félelmetes. Ezért sietni kellett az élet kiélvezésével.

Siettem.

1933 tavaszán Bécsből Velencébe repültem. Ez alkalommal is viharfelhők borították az eget és csak hárman mertünk nekivágni az útnak. Köztük egy feltűnően szép nő, csodálatosan szép rózsacsokorral az ölében. Ő róla írtam később a Rosen in den Wolken c. novellámat, amely a Neues Wiener Tagblattban történt megjelenésekor annyira megtetszett Professzor Richárd Teschnernek, a híres bécsi festőnek, filozófusnak és művészi bábjátékosnak, hogy lelkes hangú gratuláló sorok kapcsán meghívott magához Wahringbe.

Áttörve a felhőrétegen, ragyogó napsütésben repültünk 4300 m magasan a felhők fantasztikus alakzatú arktikus tája fölött. A föld nem látszott. Az ember megfeledkezett ember voltáról, súlytalan léleknek érezte magát. Boldog részegségben, két és fél óra alatt Velence Lidóján szálltunk le, ami abban az időben nagyon szép teljesítmény volt.
Két hetet töltöttem Rómában, az áhítat hullámain ringva. A Piazza Barberinin laktam egy ősrégi márványpalota első emeletén, szemben Bernini gyönyörű kútjával, a Fontana del Tritone-val. Olyan öreg volt a palota, hogy a padló, az ablakpárkányok, az ajtókeretek már mind ferdén álltak, és olyan előkelő lehetett valaha, hogy nem volt szüksége a legfontosabb mellékhelyiségre sem, melyet aztán későbbi korok az udvar felé, a falhoz ragasztott és a levegőben lebegő deszkafülkével pótoltak.

Goethe, Gregorovius, Justi nyomán jártam a Városok Városát. Hallgattam hűs templomok félhomályában, a Forumokon és piazzákon, a Campagna alkonyában, a nap minden szakában az Urbs meséit. A végkimerülésig jártam a múzeumokat, a Vatikánt, boldogan, mert láthattam szemtől-szembe a könyvekből oly jól ismert remekeket, boldogtalanul, mert egy pár láb és egy pár szem képtelen megbirkózni a szépség ekkora bőségével. És mindig és mindenütt a legnagyobb szellemnek, Michelangelónak a Szent Péter templom kupolájánál is ezerszerte hatalmasabb égboltja borult fölém, középütt a [Sixtina] csodáival.

***

Frascati, Tivoli, majd Nápoly, Capri, Sorrento egy-egy szikrázó szeme volt annak a kalárisnak, melyet hálásan pergetett az emlékezet, amíg a gyorsvonat vitt újra észak felé, a Brenneren át Innsbruckba. Itt meglátogattam Dr. Burghard Breitnert, az innsbrucki egyetemi klinikák igazgatóját, az írót és orvost, a nagyszerű embert, a szibériai bajtársat és a minket haza hozó Nankai-Maru parancsnokát, aki évek óta segített írói munkámban elismerésévek buzdításával és beajánlásával egyes folyóiratokhoz. Amilyen lelkesedéssel fogadta a nemrég megküldött Ein Vierziger trotzt című versemet, olyan szeretettel ölelt most meg engem személyesen, engem, a „dacos negyvenest", aki – mint ő – agglegény és az is akar maradni.

Hazaérkezve Itáliából jó hírek fogadtak. Mohácsi Jenő ajánlására a Neues Wiener Tagblatt kéziratot kért tőlem, mire beküldtem az [Alpenflugot] , melyet már a következő vasárnapon leközölt, míg regényemet: Menschen über Bord júliusban kezdte közölni folytatásokban. Ezzel megindult állandó kapcsolatom Bécs legnagyobb, demokratikus napilapjával, amely 1939-ig, Ausztria megszállásáig tartott.

Mivel a Tagblattot Sopronban sokan olvasták, csakhamar híre ment, hogy nemcsak írok, de írásaimat Bécs vezető lapja közli is, mire aztán a soproni magyar lapok elkezdtek ostromolni kéziratokért, főleg ünnepi számaik részére. Nem akartam elutasítani őket, ezért újra megkezdtem a magyar nyelvű írást, de időbe tellett, amíg anyanyelvemen éppoly hajlékonyan tudtam kifejezni gondolataimat, mint németül.

II. rész, VIII. fejezet

A mű szerzője: 
Becht Rezső

A Hitlerrel rokonszenvező osztrák nacionalisták fegyveres alakulata.

Sixtus-kápolna

Alpesi repülés

A bejegyzés létrehozása: 2017. május 29.