A történelmi izgalmak elmúltával újra megkezdődtek az én saját kínzó izgalmaim. Az új esztendő havas pompájára az aggodalom sötét árnyai estek. Mincy, a két gyászruhás leány fiatalabbika majdnem követte nemrég elhunyt húgát. Halovány arca a tüdőbetegek lázrózsáiban virított a vánkosok közül, én meg esténként ott ültem az ágya mellett, fogtam a kezét és szelíden vissza-visszavezettem a halálfélelem lángjai közül. Egy bús vers őrzi ezeknek a tavaszba nyúló, fojtó heteknek az emlékét: Der weisse Tod. - A fehér halál.
***
Mincy meggyógyult. Reggelente ott sütkérezett az Erzsébet kert nagy virágszőnyege előtt egy padon, ahol meglátogattam, mielőtt bementem a bankba. És mire felmelegedett a Tómalom vize, már minden szabad délutánon ő is ott volt a „Réunion"-nak elkeresztelt kis társaságban, amely úszva, evezve, balknizva és a kőpárkányon sülve örült az életnek. Köztük én is.
A Tómalom világa, a víz, a felhők, az erdő és az erdei rétek, néhány órára elfeledtették velem magányt kereső természetemet, úgy hogy már-már hinni kezdtem, hogy visszataláltam a normális emberek közé. A legfőbb arcanum persze Mincy volt.
Sajnos, hamarosan győzött a bennem rágódó neuraszténia, az arcanum fokozatosan elvesztette hatékonyságát, elapadt és – mit tehetett mást? Barátsággá szelídült. Ha mostanában néha találkozom Mincyvel, aki azóta már két férjet temetett el, de még mindig őrzi vonásainak szépségét, akkori alakját és mosolyát, mindenféle romantikus emlékek rajzanak fel: csónakázás a holdvilágos tavon, éjszakába nyúló mulatozás a kis tómalmi szállóban, utána a hajnali ködtől párás vízen Klafsky Henrik, amint elmerülve a soproni bor mámorában harmóniumozik a rozoga csónakba emelt harmóniumon a nádas szélén...
***
Kint a világban folyt a török-görög háború. Károly király meghalt és a Kapucinusok kriptája helyett Madeira szigetén, Funchalban tért örök nyugalomra. Németországban agyonlőtték Walter Rathenau külügyminisztert, a jövő méhében már megfogamzott új világkonfliktus egyik első áldozatát.
Amíg az őszi napfényben a Semmering-vidékét jártam és a Panhanst elkerülve, az alpesi réteken, fenyvesekben és szurdokokban barangoltam, egyedül, könnyű szívvel és majdnem boldogan, addig Olaszországban Mussolini és feketeingesei elfoglalták Trento-t, majd a Marcia sul Roma után átvették a hatalmat az emberiségre majdan történelme legpusztítóbb háborúját zúdító fasizmus nevében.
Futkostak a villámok a távoli láthatáron. Ugráltak felfelé az árfolyamok a tőzsdén, a bankban bőszen tőzsdéztek a pénz rabszolgái, én meg – a bankfiú – még mindig csak kerestem helyemet ebben az idegen világban.
II. rész, VI. fejezet