Az igazgatóhelyettes, Fellner József, ugyancsak Hitler áldozatjelöltje volt. Szerencsére ő sem sejtette, mit rejteget számára a jövő. Bécsbe vetődött magyar falusi zsidó volt, valahonnan Beled környékéről, akit éppen magyar nyelvtudása miatt helyezett a bécsi igazgatóság a soproni fiókhoz, ahol szerényen, tele jóakarattal és némi ravaszsággal, állandóan mosolyogva hasznosította gyerekkora beledi idiómáját.
Ahol az igazgató és helyettese zsidó, ott a főkönyvelő sem lehet más. Deutsch Győző olyan fura kis egér volt, amilyet később Walt Disney teremtett a rajzfilm számára. Volt benne valami a planétahúzó fehér egerekből is, amilyenek a vásárokon a kiscselédeknek kihúzzák a jövendőmondó cédulát. Sokdioptriás szemüvegével belefúrta magát a főkönyvbe, élvezettel, szinte nyálát csorgatva könyvelt, készítette a nyers- és a végleges mérlegeket, óvatosan tőzsdézett, csiklandósan nevetett egy-egy sikamlós viccen, amivel Brunner Viktor könyvelő igyekezett egy kis ózont vinni a könyvelőség oxigénszegény levegőjébe. Végeredményben Deutsch Győző a hitközség ártalmatlan tagjai közé tartozott.
Mi többiek – szám szerint hatan – mi voltunk az ellensúly, a bank díszítő szegélye. Az összes Bankverein-fiókok központi igazgatója, a tömény nevű Karpeles igazgató úr féltő gonddal ügyelt arra, hogy az egykori Monarchia pénzgazdaságában kialakult 2:1 arány továbbra is betartassék.
Számomra nagyon nehéz, sőt gyötrelmes volt beilleszkednem ebbe a kefélt-zakós, felületes és primitív pénzvilágba, ebbe a miniatűr londoni vásárba, ahol az elmúlt Monarchiát sirató kvietált tábornokok és csipkés-fodros méltóságos asszonyok, mohó kereskedők és kapzsi szemű iparosok, kezeiket dörzsölő egyházi férfiak és minden hájjal megkent gyárosok, no meg közigazgatási tekintélyek hajszolták a szerencsét, illetve az azzal azonosított Pénzt. Az egyik úgy lépett be a bankba, sután-mohón, mint a gimnazista, aki először csenget be a nyilvános házba, a másik a [habitué] önteltségével és otthonosságával.
Soká tartott, amíg megszoktam reggelenként a lihegő kérdezősködéseket, hogy hogyan áll a Rima, mennyit emelkedett a Telefongyár, érdemes-e még beszállni a Goldbergerbe vagy jó lesz-e már eladni a múlt héten vásárolt Gschwindtet?
Szinte láttam, hogyan lóg ki mohóságuk nyelve nyálat csorgatva, amikor Fellner tippje alapján sikerült néhány száz korona munka nélküli nyereségre szert tenniük. Ha azonban a részvény felelőtlenül esni kezdett, akkor olyan segélykérő tekintettel ostromolták Gergely igazgatót, mint a vesebajos a sebészt, akitől csodát vár. Amíg jegyeztem az eladási és vételi megbízásokat, amelyeket aztán 11 órakor telefonon tovább adtunk Budapestre, a novonikolajevszki haláltáborra gondoltam, ahol nem koronákra ment a játék, hanem életre és halálra, s mégis több tartás volt az emberekben, mint itt ezekben a dülledtszemű csahosokban.
Én nem játszottam. Egyetlen egyszer vettem egy tétel Neuschloss-Lichtiget, de már másnap eladtam, mert nem bírtam elviselni, hogy ilyenfajta gondok és izgalmak sajátítsák ki agyamat.
Már régen beláttam, hogy ez a pálya szöges ellentétben van lényemmel, hogy életem első nagy ballépését követtem el akkor, amikor a világlátás vágya a lipcsei főiskolára csábított. De esztelenség lett volna most otthagyni egy olyan állást, amely nyolc órai unalom árán lehetővé tette, hogy a nap további tizenhat órájában független ember legyek, mindenek előtt anyagilag.
Mert az unalom a bankban szinte a testi fájdalomig, néha már a rosszullétig fokozódott. Csak tengtem-lengtem, tárgyaltam és diktáltam, egyik szememmel mindig az óramutatón, hogy mikor üt végre a szabadulás órája és kezdhetem második életemet: a függőlegest a vízszintes után.
Akkor még megosztott munkaidőben dolgoztunk, a nap tehát fel volt darabolva és ősszel már sötétben mentem haza. Enyém tehát csak az este volt, amikor megnyugodtam, életre kaptam, amikor dolgozni tudtam, sőt egy-két embert el is tudtam viselni.
Ősszel és télen még moziba is elmentem Mincyékkel. A némafilm akkor élte fénykorát. Az új művészetnek hatalmas úttörő alkotásai elkápráztatták a szemet és a fantáziát: a Hindu síremlék Conrad Veidttel, a Tízparancsolat, Ben Hur és a többiek, melyek körül világszerte folyt a vita: művészi alkotások-e vagy giccs? Akármi volt, lenyűgözte még az igényes nézőt is, így engem is, és egy-egy éjszakára távol tartott magamtól.
II. rész VI. fejezet
törzsvendég